Evangélikus Theologia 1947. 7.szám.

DR. SÓLYOM JENŐ : Az evangélikus egyháznak mint közösségnek a története. (Vázlat.)

A reformátorok most már azon munkálkodnak, hogy a gyülekezetek igazán istenben bízó, Krisztusban hivő, az igének engedelmeskedő, fegyelmezett keresztyénekből álljanak, olyanokból, akik ismerik, szorgalmasan hallgatják, olvassák, tanulják Isten igéjét és hűségesen ragaszkodnak hozzá. E korszak jeligéjéül írhatjuk ezeket az éjnekéket: »Jövel Szent Lélek Isten, tarts meg minket igédben...«, »Örül mi szivünk, mikor ezt halljuk, a templomba megyünk...« — Igen tanulságos Sztárai Mihály felfogása az egyházról, ill. gyülekezetről. »Az igaz papság tüköré« című drámájában a városhoz hasonlítja. Kétféle papság van: belső, lelki papság és külső, testi papság. A belső, lelki papság minden keresztyéné. A gyülekezet minden tagja lelki pap, de van »egyházi szolgaság«, vagyis egyházi, igehirdetői szolgálat. A papjelölteket a püspök vizsgáztatja, de e vizsgálaton jelen van a gyülekezet is. A gyülekezet maga választja egyházi szolgáját, azonban nem szabadon, hanem egyetértésben a püspökkel. Ha pedig már van egyházi szolga közte, akkor joga van rá, hogiy megfossza azt a szolgálattól, ha hűtlen. De az a kérdés, hogy mi a kapcsolat a helyi,- a rész szerinti gyülekezet és az anyaszentegyház között, Sztárait sem foglalkoztatt a. — A kitűzött korszakhatáron túlnyúlik Bornemisza Péter működése, de jellege szerint idetartozik. Tanítása: Az anyaszentegyház keresztyéni szent gyülekezet, mely szemlátomást való népe Istennek, mely a próféták és apostolok tudományával a Krisztuson felépíttetett, az igékkel és a szent jegyekkel igazán él és az Istent hitből és lelkiismeretből tiszteli. Az egyház külső társaságában megmaradnak a képmutatók is a világ végéig. Hozzátartoznak az anyaszentegyházhoz a világból kimentek és győzelmet vettek, ezek együtt vannak az élő és vitézkedő (szentekkel az egy fő, a Krisztus alatt. Bornemisza Péter szerint tehát nem lehet elkülöníteni a képmutatókat az igazán hívőktől, nem tudjuk megkülönböztetni a hű és a képmutató keresztyéneket. Ellenben igenis el lehet különíteni azokat, akik »az Isten igéjét, az Ö Szent Fiát sizidalmazzák és káromolják, az ő híveit kergetik és ölik.« Bornemisza nyilvánvalóan nemcsak a pogányokra gondolt, hanem azokra a »keresztyének«-re is. akik káromolják az evangélium tiszta hirdetését és (üldözik a tiszta evangélium hirdetőit lés hallgatóit. Ebből is nyilvánvaló, hogy Bornemisza Péter sem,ismert, a többi reformátorral és egyházépítővel együtt, egymás mellett több egyházat. A reformátorok szemében csak egy igaz egyház van, ők nem relativisták. Érdekessége Bornemisza egyházfogalmának. hogy megelégszik a hit fundamentoinaiban való egyezésr sel. — E korszakban tehát az egyház mint a keresztyének öszessége' a helyi egyházakban, a gyülekezetekben élte meg a közösséget, de találunk már példáit; a magasabb szervezet felé való törekvésre is. Ennek legelső formája a lelkészek fráternitása vidékenként, esetleg a korábbi archidiakonátusok területén, esetleg a nagybirtokok határain belül. Egy hitvalló közösség valósult meg 1545-ben Erdődön, az itt tartott zsinaton résztvett papok vallást tettek, mit hisznek és mit tanítanak. Maradandó szervezet létesül 1549-ben a keleti felvidéki szabad királyi városok között, ekkor