Evangélikus Theologia 1947. 5.szám.

Dr. FERDINÁND ISTVÁN: Hit és tudás a fakultatív vallásoktatás kérdésében.

tűrik, hogy valam^Jy keresztyén felekezet tagjaiul tartassanak nyilván, még talán egyházi adójukat is önként megfizetik, de lelkük valósága szerint már elszakadtak ettől a hittől, csupán nem volt alkalmuk, nem kerestek maguknak alkalmat, vagy nem használták fel eddig az alkalmat ennek nyílt dokumentálására, — ez esetben más megoldás nem maradna fenn, mint a.talános, titkos szavazással minden emberöltőben újra megállapítani a magyarság többségi hitét. Ha pedig akár a felekezeti statisztikát fogadva -1, akár egy ilyen általános, titkos szavazás vezetne arra az eredményre, hogy a magyarság többségének hite ez vagy az a hit, pl. a keresztyén hit, abból nem csupán az következnék gyakorlatilag, hogy vallásoktatásunkat hagyjuk meg közoktatásunk jelenlegi kereteiben, tantárgyként tanítva azt az eddigi módon mindenkire nézve kötelezően, hanem az is, hogy a közoki atásunk nyújtotta egész tudás ebbe a hitbe ágyaztassék bele, nemcsak alsó, közép, de felső fokon is. Az eddig volt felemás helyzet megszüntetésére kell* törekednünk, a többségi hit alapján, a kisebbségi hitek szabadságának biztosítása mellett, különben közoktatásunk tisztázatlan, felemás elvi alapon állva, tisztázatlan és rendezetlen lelkű értelmiséget nevel, maga is zülleszti kultúránkat, az önállótlan és felelőtlen tömeglények civilizációjának nívójára. Felelve végül arra az ellenvetésre, hogy a többségi hitet fogadva el közoktatásunk alapjául, olyanokat ís kényszerítünk annak vallására. akik azt vallani nem tudják s nem is akarják, — csak annyit mondhatunk, hogy mindenfajta lelki erőszaktételnek ellenségei vagyunk, nem szabad semmilyen eszközt, a tudást sem egyéni buzgósánból vagy elvakultságból arra felhasználni, hogy valakit olyan hit vallására kényszerítsünk, melyet nem fogad el. De ha a magyarság az egyik hitet a maga többségi hitének, a magáénak, ezzel értékes hitnek vallotta, az nem lehet közömbös egyetlen jó magyar ember számára sem. Azzal, hogy tudását a magyarságnak ebbe a többségi hitébe ágyazzák bele, ennek a megvilágításába állítják legvégső fokon, csupán módot kap arra, hogy ezt a hitet megismerje. Viszont vaskos tévedés azt hinni, hogy egy hitnek ilyetén való megismerése szükségképen együtt jár annak a hitnek az erőszakolásával. Kísértése ez csupán, elő is fordul avatatlan, vakhitű pedagógusoknál, de a tudás hitbeágyazottságával nem szükségképen jár együtt. A hitoktatás egyforma eséllyel nevel hitre és hitetlenségre, — vallja egy hosszú élet tapasztalása eredményeképen/ hazai pedagógusaink egyik legkiválóbbika. Ha nem Így volna, afckor például azok, akiknek alkalmuk van theologiát tanulni, tehát hitüket a legmagasabb fokú tudatosság nyelvén is vallani, hitükben túlszárnyalnák az egyház többi tagjait. A theologiai oktatás tapasztalata pedig az, hogy sokszor hívó theologusok hitüket vrs/iik el, áll viszont ennek ellenkezője is, gyenge hitű, vagy kétkedő theologusok hitükben megerősödnek. A keresztyénség mult századi ellenségei kezébe a legtöbb szellemi fegyvert nem a hitetlenek természet-, vagy társadalomtudománya adta, hanem olyan theologusok. vagy theologiával is foglalkozó tudósok tudományossága, akik nem-