Evangélikus Őrálló, 1919 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1919-03-08 / 10. szám

A másik eset pedig éz: Egy másik nagybátyám, Czékus Istuén, a későbbi püspök, a mult század hatvanas éneinek az elején sajógömöri pop uolt, s nagyon jó barátságban élt a ref. papokkal. Révész és Kun püspökök és Szenlpétery Sámuel a pelsöezi ref. pap és esperes mind jó barátai voltak s ilyen barátja volt Tompa Mihály a költő is, akiuel együtt temette el Draskóezy Sámuelt, Gömör-m, hírneves alispánját, mikor mindkettőjüknek a beszéde és előadása annyira meghatotta a gyászoló közönségei, hogy azt sokáig dicsérne emlegették. Akkor még a két egyháznak nemcsak a hiúéi, de a papjai is igazán testvéreknek tüntették fel egymást. Tompa még nem uolt lutheránus Istentiszteleten s vágyott egy ilyenen részt uenni, s kifejezte ez óhaját a nagybátyám elolt, aki meghiuíü őt. Egy vasárnap azután ei is ment sajógöraörre s részt ueíí az ottani buzgó lutheránus hiuek Istentiszteletén, amely nagyon tetszett neki, midőn pedig a nagybátyám a szószékről iejöuén az oltárhoz lépett és az ároni áldási az ó érezes stentori hangján elénekelté az álló gyülekezetnek, a kar pedig orgon-akiséreí melleit 'harsogta az áment rá, ez a szokatlan actus Tompát annyira elragadta, hogy a templomból kijöueí ezt rnonfíá a nagybátyámnak: „Barátom, ez az áldás o'sztás a lutheránus Istentiszteletnek az apoíheozisa 1" "A'zi híjáéin, iVogy nagy köU£nk életéből e két apróságot érdemes uolt most föleleveníteni. Czékus László. Magánügy a Daliás? A tételes uállások eltörlésére plakátokban szólította jel a közönséget a Galilei Kör az elmúlt napokban. Qyülés gyűlést ér e napokban, amiken állást foglalnak az emberek tömegei a szociáldemokrata párt ama pontjának megualősiíása érdekében, hogy a vallást magánügynek minősitsék. Indokolni is szépen tudják, miért teszik ezt s mért szükséges a vallásnak magánüggyé ualó nyilvánítása. fí mai dogmáktól túlterhelt egyházaink specialitásainak c-heoszában nem tud eligazodni a mai idők gyermeke, sern egyénileg, sem hivatalosan. A legüduösebb tehát a lélek egy „noli me tangere"-jévé tenni a vallási kérdést s kiki magánúton intézze el vallásos ügyeit. Első pillanatra nagyon akeepíabilisnak látszik e felfogás. S mivel nagy tömegek fogadták és fogadják el, nem érdektelen ismét és ismét rámutatni arra, hogy az, aminek az egyéni és társadalmi élet számára gyökereket, alapot kell adni, korántsem annyira személyes ügy. b:".;;;álíalán nem csah magánügy. A legteljesebb emberi szabadság honában, az Egyesült Államokban is, ahol pedig a vallási kérdéseket is a legliberálisabban kezelik, kénytelen az állanjbizonyos beleszólást, ellenőrzési biztosítani magának eme „magánügyét" illetőleg. Amikor törvényekben állit fel bizonyos „dogmákat", minden jelen és allapitandó vallás számára. S ha ez állami dogmák nem is állanak többől, mint abból, hogy egyistenhitét követelnek, valamint a közerkölcsökkel ualó nen> ellenkezést, — de mégis föltétlen bizonyítékát nyújtják annak, hogy a vallás, mint az emberi élet emotionalis tényezői közt egy nagyon hatalmas, mégsem lehet tisztán magánügy, egy „noli me längere" az egyén éleiében, sőt! Még régmúlt idők kárhozaíos eljárásait is kénytelen uolt a yankey tul az oceánon idő sírjából kiásni s modern eszközökkel igénybe venni, amikor — bár az ormon felekezet többnejüsége ellen — de kénytelen uolt a uallásüldözés egy finomabb formájánál beleavatkozni ebbe a „magánügybe". „Már pedig nem segít rajtunk más — szól az ellenvetés — már azért se, hogy elejéi u estjük a felekezeti izgatásoknak, stb/' — indokolják tovább. Mintha a vas nem a tűzben acélosodba meg. Mir.lha a felekezeti öntudat nem éppen ez egyház nehéz napjaiban nőne nagyra. Mintha a „szabad verseny"tág mezejére kénysceriíeü egyházak nem éppen ekkor kezdenék meg ä? igazi, a tulajdonképpeni izgatásokat amikor úgyszólván kizárólag e téren ualó munkájuk intenzitásától fog függni létük uagy nemlétük kérdése! Meri ha az „izgatás", — ami ugyan kérdés, hogy annak nevezhető-e — ami eddig ékei vert az iskola növendékek közé, a vallás magánüggyé de k la hálásával. a vallástaniíásnak az iskolából való kiszorításával exíensitásából fog is ualarnennyit veszíteni, de kétségtelen, hogy az intenzitás által bizonyos, hogy be fogja hozni azí, amit veszíteni jog. K:; nem is tekintjük azt az erkölcsi dokumentumot, mely az utánunk jövő generációkat ezcn elv megvalósításával érni fogja, mir e fenti szempont is kivonatossá teszi az államnak az egy'iázközi életben eddig — bár eddig sajnos egyoldalúan, a kaíh. államvallás javára — folytatott regulator! szerepet. Hiszen az egyes emberekből, szervekből, szemezőtekből, intésméryekből verődik össze az állam. S ha egyes társulatok, részvénytársaságok magáncélokat szolgáló tevékenységébe való beleszólás jogát egyes esetekben fenntartja magának s polgárainak vallás-