Evangélikus Őrálló, 1919 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1919-03-08 / 10. szám

70 191S tokáual, velünk pedig, a miniszter az 1843. XX. te. végrehajtása ügyében csakúgy foghegyről beszél s a mull hetekben nála járt protestáns küldőitek elő.ít olyasféle kijelentéseket tett, hogy neki kényelmesebb, ha ezt a kérdést pihenni hagyják, fí vuzcnosság "Hangoztatásának nem sok értelme uan ott, ahoi a főkegyúri jog és a kath. autonome a Ígéretével szemben a protestánsokról, azok sérelmeiről és igényeiről még csak szó sem esik. A legújabb minisztérium betöltője ugylátszlk nem érzi, hogy o nem a kath. egyház minisztere, hanem magyar uallásügyi miniszter, akinek a többi egyházzal szemben is uar.nak kötelezettségei. fiz egyházpolitikai helyzet meguiiágiíásáhlpz tártozik annak a gyerekes szemrehányásnak a tisztázása is, mely szerint egyházunk vezetői nem követnek el mindent egyházunk erdekeinek védelmére. Távolból könnyű bírálgatni, még köntjnyebb gáncsoskodni, legkönnyebb nagyhangú mellveregetösdii pózolni. Nem is kell hozzá más, mint egy kevés telkiismeretlenség, amiből pedig egyesek jókora adaggal rendelkeznek. Más azonban a folyton egymást váltogató miniszterekkel tárgyalni, azok begombolkozásával és szószegésével megbirkózni s rejieít é;> ügyes intrikák aknamunkáit ellensúlyozni. Ezért volt helytelen Baltazár püspök egyéni számiígatásainak részletes kommentár nélkül való közlése is, mely többet ártott az 1848. XX. te. ügyének, mint amennyit a három protestáns egyház képviselői együttesen javítani képesek. S még ezert is Kovács Islván kormánybiztosi akarja Balthasar kipellengérezni, holott a legnagyobb elismerést érdemli, fíz ilyep. gánesveiések mérhetetlen károkat okoznak a protestantismusnak. él miniszter ez egri beszédben még a valláserkölcsi nevelés végtelen értékét és a vallástanítás szükségességét is hangoztatta. Helyesen, mért ez neki hivatása és kötelessége. Igaza van, hogy a vallástanítás zugiskoiákba nem szorulhat. De hat miért engedte ki a miniszter ur a kezei közül az összes felekezeti iskolákat^ Miért dobott oda az osztozkodásnál mindent Kunfinak? Kunfi volt-e nagyon is erős, vagy Vass volt nagyon is acéltalan? Félő, hogy ha a minisztérium kettéválasztásakor gyengének bizonyult, a vallástanítás nagy érdekeinek védelmében is erélytelen lesz. Mi protestánsok bizony sehol sem látjuk sem az erős kezét, .sem meleg jóakaratát. Kíváncsiak is vagyunk, hogy a volt magyar királyok után gazdátlanná vált főfelügyeleíi jogot ki fogja átvenni egyházainkkal szemben? Az erdélyi reformátusok — ugy kálijuk , ha másként nem lehet, egyházuk védelmét az angol állam protektorátusa alá helyezik, jellemző, tanulságos, — de érthető eljárás. Mit tegyünk mi, evangélikusok, ha a mai magyar kormány velünk szemben csak ellenérzéséi vagy közönyét érezteti 1 R. ~ ——— 1 1 í T í t R e A 1 U Ismeretien sumi Tompa Mihály éleA mikor a jászói káptalanban őrzött s felbontott hagyatéka újra e kedves nagy költőnkre terelte a közfigyelmet, legyen szabad nekem is az ü éleiéből iti két adatot fölemlíteni, melyekről azt hiszem, hogy a nagy közönség előtt teljesen ismeretlenek. Bold, nagybátyám Simon Sámuel szútori ref. lelkész (ki a „Prot. egyh. és isk. Lap"-okban s másutt is irodalmilag is működött) jó barátja volt a költőnek. Rendesen nagy névnapokat szokott adni. Így 1867-ben is Sámuel napján eljöttek hozzá szara-* szédos kartársai és barátai, köztük Tompa Mihály is, a kit a jelenlevők a legnagyobb tisztelettel fogadtak. fi vacsoránál jó kedvük volt, csak Tompa nem tudott köztük fölmelegedni. Egymásután toasztoztak a papi vendégek és felköszöntötték Tompát te, a kit mindenképpen provokáltak, hogy ő is beszéljen, a ki azonban nem akart beszélni. Végre a sók unszolásnak ellent nem állhatva felállót!: ő is. „Halljuk, halljuk" — kiáiták a kíváncsi vendégek a költő felé, de alig, hogy kezébe ragadta ő a poharát, hogy beszéljen, midőn a pohár feneke az ezüst' húszassal együtt csörömpölve hullt Tompa elébe, ki azonnal elsáppadtlés nem volt képes beszélni. Leült és borus sejtelemmel mondá a mellette ülőknek: „Ez előjel valami fog történi velem, meglássátok". Hiába igyekeztek őt ezután a társaság tagjai jókedvre hangolni, az nem sikerült. Hiába mondogaták, hógy egy kálvinista papnak nem lehet előjelekben hinni és nem szabad babonásnak lenni, az Tompára nem hatott, sót a társaság kérelme dacára azonnal befogatott, megzavarva a társaság kedvét és íme borus sejtelmében nem is csalatkozott, mert a mint hazaért, egészségben otthon hagyott egyetlen kedves fiát lázas betegen találta, ki épp akkor lett beteg, a midőn ö a névestén beszélni akart, s a ki pár hét múlva ezután el is halálozott, sirig tartó mély fájdalmat okozván az amúgy is nagyon érzékeny kedélyű beteges költőnek és apának. * E eikh annak idején a papir hiány miatt hisaorutt lapunkból.