Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-10-19 / 41-42. szám

19Í8 tVANüELIKUS ŐRÁLLÓ 303 nyésztő téutanai fennállanak, mig a nemzet sziuéből el nem táuolittatik ez a mi egyházi életünkkel is szorosan összefüggő, magyar nemzeti létünket állandóan rombolással fenyegető gyuanyag. Nekünk tehát harcolnunk kell a pápai reakció ellen, de össze nem téuesztue a harcban a uallás szentségét és isteni erejét a hierárehláual és más oly intézményekkel és törekuésekkel, melyek nagyon is emberi eredetűek. Reméljük, hogy a harcban a magyar állam, mint mindig, most is hü szöuetségesünk lesz, s a megsértett állami jogrend és felekezeti békesség oly fegyuert ad kezünkbe, mellyel bizton letörhetjük a klerikális reakció újból feltámadó hydrafejét. Ezt letörni, ez ellen harcolni, egyetemes emberi eluek és érzelmek tiszteletben tartása miatt is szent kötelességünk. L. K. B. Harctéri megfigyelések. fl multak fája érleli már gyümölcseit. Társadalmi, uallási téren sok kedvezőtlen ténnyel állunk szemben. Minél többet figyeljük a társadalom életlüktetéséí, annál több uád ér bennünket. Minél touább nézem a mult fáját, annál több férges gyümölcs hullik előttem a földre. Igy járnak otthon — igy járunk mi künn, igy jár mindenki, aki hiuatua uolt embereket tanítani, uezetni, a társadalom, a haza és egyház számára neuelni. Né2zzük esak mit uétettünk mi neuelők-tanitók ? fl napokban egyik tábori lelkésztársam beszéli, hogy neki egyik katona ezt mondta: „A papok és tanitók nem törődtek uelünk, nem gondoskodtak rólunk, nem törődtek a müuelődésünkkel." — Ugyanezeket a szauakat mondja nekem ma egy beteg katonám. Ugyanez a tudat és meggyőződés él a katonák ezreinek lelkében. Borzasztó uád, mert épen azon egyház papságát éri, mely éuszázadokon át magasan lobogtatta a tudás és müuelődés fáklyáját, de amig a uezetők előre mentek a fáklya fényben sokat igyekeztek látni, sokat tanulni, nem tekintettek hátra, hogy a nagy tömeg utánunk jön-e, uagy elhagyatua fáradtan elmarad. Nemzeti uersengések, egyéni célok, hiu szereplések, személyeskedések felemésztették az időt és erőket, alkotásaink uegetálnak, de annál inkább él és nöuekszik a uád, hogy önmagunkat is elueszitettük s ha még most is esak a régi csapáson haladunk, elmaradnak tőlünk hiueink, akiknek meggyőződésük szerint semmi erkölcsi hasznuk tőlünk nem uolt. Ne higyje senki, hogy a gondjainkra bizott egyháztagok nem látnak mélyen a múltba, mi talán igy hittük a dolgot. Nem. Téuedett, aki ezt hitte. Azt mondja a fennt említett hiuem, hogy a papok legnagyobb mulasztása az, hogy az iskolában nem mutatják magukat, a tanitó és pap között rendesen rossz a uiszony, a pap mindennel foglalkozik, de legkeuesebbet lelkészkedik. Azon nem lehet eléggé csodálkozni, hogy eddig az egyházban nagyobb hullámuerések még nem uoltak. Ha touábbra is bezárkózunk parochiánk csendjébe és azt esak olyan biztos megélhetési pataknak fogjuk nézni ép nem látjuk meg, mi történik künn, más országokban, nagyon szomorú ábrázatot fogunk uágni, ha a parochia csendes ajtaját az idők szele felszakítja. „Nem törődtek uelünk," „hat mi miért törődjünk uelük" ez lesz a gyorsan folyó köuétkezmeny. Törődni kell az otthoniakkal, a hazajöuőkkel és ifjúsággal. Ha nem a lelkész és tanitó nyújtja a harctérről, fogságból hazatérőknek baráti kezét, majd mások ragadják el, kiknek \ gondolkodása rokon eszméktől heuül, forr és majd megcsinálják a társadalmi átalakulást egyházunk kárára s akkor marad idő arra, hogy a multak mulasztásainak férgeit szemlélue, töprengjünk. fl bolseuikizmus az egyházat sem fogja megkímélni, sőt egyházi terén fog igazán élni, mert az egyházban szabadon beszélhet minden adófizető, s akik uisszajönnek, nem fognak hallgatni. Megfogják tőlünk kérdezni, hogy miért nem törődtünk családjukkal, segélyükkel, miért nem karoltuk fel az áruákat? Nem az én kérdéseim, nem az én sziuemből fakad, hanem katonák ajkáról uéue csak leirom, szomorú lelki hang minden betűm. Senkisem uonhatja kétségbe, hogy az erkölcstelenség, a házasságtörések, a léhaság, a uérbajok irtóztató terjedése oly méruehet öltött, hogy megdöbben az ember, amikor nézi az emberiségnek a posuányban ualó elmerülését és látja a riasztó számokat, melyek hűséges fokmérői az erkölcsi nihilizmusnak. Mi lesz uelünk, ha az erkölcsi felfogásban fellépett epidemia touább terjed és elpusztítja a családi tűzhelyet, mérget öní a sziube, beteg utódok fogják az apák és anyák bűnét átkozódua mutogatni? Ne térjünk napirendre ezen kérd felett. Minden lelkésznek a községébe tr uissza uérbajosok, tanulmányozza a ba' gyeimeztető, kérő, ha kell szigorú s?' doskodjék gyógyításáról, mert latestben, ugyanolyan lélek lakik, tudom, mert uan egy tiszti és zam, ahol uan alkalmam tis

r élnem át a nap egy részét runk segítő kezet nyu

r teg társadalom kele

1' nembánomságga* egyházunknak uajjon otthon igaz.