Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-07-13 / 29. szám

1913 többi tisztuiselőknek mintegy magától értetődőleg kijáró olcsóbb cipőhöz, ruhához uagy élelmi cikkhez, hiszen minket még a köztisztuiselők sorából is kizártak, csakhogy ne kelljen nekünk semmit sem adni, holott a mi munkánk az országra nézne talán uan olyan fontos, mint akármelyik köztisztuiselőé. Hát Uraim, ez kegyetlenség a mai időben! .... Kedues Testuérek! E földön a legideálisabb célok s a legideálisabb emberek is anyagi eszközökre szorulnak. A mi anyagi uiszonyaink rendezetlenségén sok mindenféle múlik; múlik ugyanis lelkünknek szárnyalása, akcióképessége s ezen uiszont munkánknak ható ereje s ennék folyományaként egyházunknak és a társadalomnak is az állapota s jöuője. Minket tehát akkor, amikor magunknak tisztes megélhetést kérünk, nem lehet önzéssel s anyagiassággal uádolni, mert mi csak azért kérünk, hogy aztán a társadalomnak annál többet adhassunk. Mindezekért mondottam azokat, amiket mondottam, méltóztassanak azért igénytelen szauaimat fontolóra uenni. S fogjunk kezet mindnyájan, a kik a protestáns talárt hordjuk, ügyeinknek komoly, bátor s kitartó munkálására s ne nyugodjunk meg mindaddig, amig minden megoldandó kérdést megoldáshoz nem segitünk s minden jogos igényünket diadalra nem uiszünk. Paulik János Felhiuás a műbírálóhoz I Köztudomásu dolog az, hogy a festő uagy fényképész bármilyen tökéletességű, bármilyen hasonlóságu, egyszóual élethű képet is alkosson ualakiről, azt az illető rendszerint nem találja hasonlónak és teljesen magára illőnek. Ebbe az emberi gyarlóságba esik az „Evangélikus Lap" is, midőn „fíz arckép" cimű uezércikkében az „Euangélikus Őrálló" kritikáját a „benső igazságot teljesen nélkülözőnek" s a képet, mit róla fest „banditapofánah" s rá semmiféle formában sem hasonlitónak tartja. Vizsgáljuk meg, hogy uajjon ki tévedett, az arcképfestő-e, uagy a műbiráló, aki azt mondja arcképéről: „aki ismer s aki nem ismer egyaránt tudja, hogy ez az arckép nem illik ránk". Az „EuangélikűS Lap" az egyházi sajtó hiuatását a uitás kérdésben nem töltötte be. Mert az egyházi sajtó hiuatása, hogy legyen a közuélemény irányitója, őre a jogszerűségnek, uédője a töruénytiszteletnek, a bűnnek ostorozója, de ne legyen orgánum, mely ép a töruénytelenségek elköuetésének lehetőségére irányitja a figyelmet. Pedig az „Euangélikus Lap" ezt tette, mikor a 24. számban az általunk már birált cikket közrebocsátotta. Pedig mi bátran elmondhatjuk, hogy minket az „Euangélikus Lap" által felszinre uetett kérdésben szennyes érdek nem uezetett (mert hisz mi nem hirdettük, mint a uásá-ri rr.ódon : kezdődik az előadás : „fí lap bárkinek rendelkezésére áll! Előfizetési ára 24 korona") meggyőződésünk mások érdekében nem uolt eladó, mi nemcsak eljutottunk, hanem kezdetben is azon kezdtük, hogy „csak igazat" és „csak bizonyítható dolgot" irtunk, lelkünk sugallatát, akár önérdekeinkért, akár barátaink uagy elurokonaink érdekeiért soha el nem árultuk, soha el nem adtuk és soha senkit sem töruénytelenségre, sem a töruény intentioinak kijátszására nem buzdítottunk! Bennünket cikkünk megirásában nem a személyes érdek, nem ingerültség, nem fontoskodást uiszketegség uezetett, mert nekünk nincs semmi uárni, semmi kiuánni ualónk, sem egyes befolyásos férfiaktól, sem az egyháztól. De lelkünkben él és élni fog a kötelesség érzete egyházunk és annak töményei iránt. E kötelességérzet serkentett a felszólalásra, ez uolt az a kútfő, melyből jogos és igazságos kritikánk eredt. Az „Euangélikus Lap" uéleményünket, illetne töruénymagyarázatunkat nemcsak, hogy megdönteni, de még megingatni sem tudta, hanem kijelentette, hogy „hazudozasokra" és más becsűletében való szándékos begázolásokra" nincs uálasza. Nincs uálasza, de nem 's lehet igazságos uálasza annak, ki a jog és törvénytisztelet alapjáról letért. De ne beszéljünk most arról, hogy nem ismer rá saját arcképére, ne beszéljünk arról, hogy közzétett véleményére ráüti a hiteles töruénymagyarázat bélyegét, hagyjuk azt is, hogy az ő uiszálykodó szelleme, mely jogos és igazságos kritikát nem tür, az egyház közbékéjét a tönk szélére juttatja, hanem beszéljünk a dolog lényegéről, arról a lényegről, melyet a neuezett cikk ügyesen elkerülj Hiába beszél arról, hogy milyen jeles irodalmi értékű és magas szinuonalü cikkek jelentek meg a lapban (melyekről igen sokan ép az ellenkező uéleményt táplálják), mely felsorolás egyébként is hiányos, mert a Lombrosó tanulmányokat kifelejtették, hiába, hogy miként lehet pénzt szerezni jólelkű (%*) izraeliták réuén, hiába adja fel találós kérdésül saját lapjuk politikai kauciójának forrását, mi nem beszéltünk sem a lapközlemények irodalmi értékéről, ugyanazon indok miatt, mely miatt Kálmán királyunk a bo-