Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-05-04 / 18. szám

EVANGELIKUS ÓRÁLLÓ .139 1918 „a személyi amb ieióknak sehol sem nyilik olyan tág terük, mint minálunk. Nyiluánuljon meg ez a személyi ambieió a munka és az alkotás terén l Nekünk a nagy kérdéseknek a magas szinuonalára kell emelkednünk!" Személyi ambieiö a munka és alkotás terén ! Nagy kérdéseknek magas szinuonala! Hol uan ettől a bányakerületi püspökuálasztási mozgalom!? Hol az országos szempontok, hol az egyház tekintélyének, hol a munka- és alkotóképesség mérlegelésének, hol a jelesek közül a legjelesebb kiuálasztásának szempontjai? . . . Az egyik esóport a nyelű, az anyanyelu, a nemzetiségi nyelű szempontjai szerint uezetteti magát. Mint ha a nyelű joga és éruénye nem eszköz, de eél uolna az Isten országa müuelésére, — és mintha bármely nyelű esetleges hiányán értelmes, kötelességtudó ember nem tudna 1—2 én alatt segiteni? A másik csoport — s ilyen a legtöbb — a maga esperesének személye körül ualó csoportosulás kötelezettségét, mint becsületbeli kötelességet hangoztatja, mintha most esperest és nem püspököt kellene uálasztani. Valósággal a gyülekezetek szabad uálasztási jogát, ősi autonómiáját kicsúfoló oktroy-ual feküsznek rá a fiatalabb, uagy a másfelé huzó lelkészekre : nektek kötelességetek, becsületbeli kötelességetek — ha már egyszer az esperes neue szóba került, melléje állnotok! No már bocsánat, ez mégis hallatlanul antieuangelikus álláspont, a becsületbeli kötelességnek ilyen erőszakos felfogása és magyarázata sem nem euangeliumi, sem nem autonomikus, sem nem méltó a kérdésben leuő ügy fontosságához. Tessék az esperes iránt tartozó kötelességekről akkor beszélni hangos szóual, a mikor esperest, de nem akkor, a mikor püspököt uálasztunk! Lehet ualaki megfelelő, uagy nagyon jó esperes, de nagy kérdés beuálnék-e mint püspök? Tudunk olyan szempontról is, hogy — hja, ez a főszolgabiró, az a jegyző sógora, rokona, unokaöescse ennek uagy annak a jelöltnek s ha nem parirozunk, behiuatja a gyülekezet gazdáit. Ugyan-ugyan, hát már ennyire sülyedt az euang. papi tekintély és az euang. önelhatározás közjogi biztonságénak tudata, hogy ily mérhetetlenül kicsinyes, sőt aljas cselekedetek rémétől engednők magunkat elriasztatni ? Hallottunk arról is, hogy okuetlenül a uidékről és nem Budapestről kell uálasztani, mert a uidék közelebb esik az egyházkerület szivéhez 1 No hát ez meg már egyenesen eomikusan hangzó beszéd. Mintha az ország sziue nem uolna elég jó a kerület sziuének is, ha uan benne arra termett egyéniség, — mintha az északi fekuésü Túróétól kezdue a déluidékig terjedő nagy kerületnek földrajzilag, forgalmilag, egyházi éiet, tudományos és társadalmi szempontból nem épen Budapest uolná a sziue / Ha tehát Budapesten egy minden tekintetben arraualó, sőt kiuáló jelölt uan, azt ne lehessen meguálasztani, csak azért, mert Budapesten és nem a uidéken lakik! ? . . . Igazán megáll az ember esze! Emlegették: — olyan jelöltek is, a kik Írásban kötelezték magukat más kiuáló jelöltek támogatására, hogy: miuel őket egy szűkebb kör, 5—6 lelkész, megtisztelte a jelöléssel, most már nem térhetnek ki a jelöltség fenntartása elől. Helyén ualó uolna, és tiszteletreméltó ez az okoskodás, ha az illetőknek reményük lehetne a meguálasztatásra, de mert tudniok, látniok hell, hogy ez lehetetlen: nekünk ugy tetszik, euangeliumi és testuéri kötelességük a maguk barátainak feluilágositása utján meggátolni az erők touábbi szétforgáesolódását. Végül hallottunk olyan éruelésről is, hogy a nagy püspök-atyák fiait kell odaemelni a püspöki székbe. Erről eszünkbe jut, hogy egyidőben hallottunk ualamit a herbetismusról, sőt arról is, hogy régente a munkácsi gk. püspöki székbe más nem kerülhetett, mint aki a Firczák uagy a pástélyi Kouáes familiához tartozott.- Hát mi azt hisszük, nekünk nem érdekünk püspöki-dinasz^ tiák alapítása, és nem kötelességünk az atyák érdemének másban, mint az atyák iránti hálás, kegyeletes megemlékezésben adni kifejezést. Ueszedelmes lejtőre lépnénk, ha tehetség, alkotókedu, erő, sikerek, tekintély, befolyás és arraualóság helyett a családi, a uérségi tekinteteknek adnánk elsőséget ily felette nagy fontosságú közegyházi kérdésben. Bizony-bizony, ilyen alacsony tekintetek, ilyen alacsony szempontok alkalmazása uégeredményében magát az egyházat alaesonyitja le. Nem akarunk senkinek sem kellemetlenkedni, de nem hallgathatjuk azt sem, hogy a megtartott értekezleteken halloitunk nyilatkozatokat az egyik jelöltőt, hogy ő nem reflektál a jelöltség fenntartására — és, — a tények arról szólnak, hogy még is esak engedi neuének a touábbi forgalombatartását. Pedig milyen uéghetetlenül nagy szolgálatot tenne az ügynek, ha férfias elhatározásának nyometékosan éruényt szerezne és ezzel a uálasztási küzdelem bonyodalmasságát jelentékenyen enyhitené. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a kerületi felügyelőtől mindenki joggal uárhatta uolna az ilyenkor egész természetes irányitást, hiszen eluégre, ha másnak szabad, neki egyenesen — mondhatnánk — kötelessége lett uolna, minden preszionálási szándék kizárásáual, tájékoztatni az értekezletet: kit