Evangélikus Őrálló, 1918 (14. évfolyam)

1918-04-13 / 15. szám

EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ fiz idő méhe politikai téren is kardinalis uáltozások csiráját hordozza. A háború után az ált. szauaiati jog életbeléptetéséuel az eddig politikai -pártkereiek megsemmisülnek, s bizonyos a soeial-demokrata irány előretörése. Mi jót uárhatunk ama iránytól, mely a beuett uallásfelekezetek iránti aggressiuitást irta zászlajára? Az egyházak természetes konzeruatiu szelleműek maradnak, de a uáltozott uiszonyok uáltozott kötelességeket is fognak elénk irni. Ha egyelőre az egyház és az állam separatiójára nincs is kilátás, annál inkább el lehetünk készülne iskoláink államosítására. Mindkét esetben a uallásoktatás ellátása az egyházak feladata lesz. A körülmények manapság is indokolttá teszik, hogy ahol csak keresztüluihető, uégezze azt a lelkész. Erdeke aa egyházunknak, hogy a uallásoktatás uégig a lelkész, mint az egész gyülekezet lelkipásztorának kezében összpontosuljon. ]ézus azt is mondta Péternek: „Legeltesd az én bárányaimat", nemcsak azt: „Legeltesd az én juhaimat". Ez az ügy a legtöbb helyen sok anyagi nehézségekkel jár, melyek leküzdése nem járna megoldhatatlan nehézségekkel. A uallásokíatás irányitására szolgáló külön szerűre szükség uan s az meg is uolna, de, hogy ugy mondjam, öntudatlan állapotban s azért tudatos működést nem is fejt ki. E szerű pedig az egyetemes tanügyi bizottság kebelében létező, de szeruesés nélküli uallástanitási osztály uolna, melynek elnöke ualamelyik püspökünk, tagjai pedig: hitoktató lelkészek, uallástanárok és* uallásoktatással foglalkozó elemi iskolai, tanitók. A felügyelet pedig: a középiskolákra uonatkozólag a tanügyi esperes feladata, a népiskolákra uonatkozólag pedig a körlelkészeké uolna. Ugy hiszem a háború befejeztéuel, amennyiben a politikai uáltozások is beköuetkeznek, a szükség hatása alatt egyházunkban ki fog fejlődni egy uj tiszíuiselői typus: a kántor-hitoktató. Ezek nézeteim az egységes, egyetemes uallásoktatásra uonatkozólag. Elueim nem radikálisak, mert maga a uallás is természeténél fogua alapelueiben konzeruatiu. Semmi ok, hogy a uallásokíatás eddigi alapelueit félredobjuk. Célunk uilágos. Eszközünk megfelelő, lelkiismeretes használata a hol kell, pótlása legfőképen a hitoktató személyes uallásos meggyőződése biztosítja a sikert, célunk elérését: Isten országának a béke és szerétet országának eljöuetelét e földön. Mayer Pál y ev. lelkész, főgimnáziumi i. Mtoklató. Két megjegyzésről. A tiszai egyházkerületünk lelkészegyesülete — mint az tudua léuő — egy „Nyílt leuél"-ben kéri a uallásügyi kormányt a lelkészfizetésrendezésnek az 1848. éui XX. te. uégrehajtásába leendő beillesztésére. E „Nyílt leuél"-nek az a legnagyobb baja — csekélységem szöuegezte —, hogy nem nyílt. A Büdapesti Hírlap nagy jóakarattal szemeluényeket hozott belőle „fi neoproletáriatus" jellemző címe alatt egyik februáruégi számában, de a formát, elejtette. Az

# a szerencsétlen partikulárizmus, mely soha és semmiben, még a nyomorunk elleni feljajdulásban és az azt megszüntető intézkedések köuetelésében sem tud feloluadni, az egész akciót a féltékeuységnek egy áldatlan neméuel s a hatáskör be nem tartása fölötti kesernyésséggel engedi kimúlni. No de még tartjuk benne a lelket. Annyira érett az ügy, hogy a leuegőben uan sürgős elintézésének parancsoló szüksége. Talán a megoldás módozatán uan is a hangsúly s nem a szükségességén. Eddig két kifogás jutott tudomásomra a „Nyilt ieuéi" ellen. Az egyik Endreffy Jánosé, ki a hangját siránkozónak minősiti s a minisztert azzal uéli megfélemlíteni s az ügy keduező elintézésére szorítani, hogy az iskoláinkra fordított hatalmas kulturkiadásaink beszüntetéséuel, iskoláink elejtéséuel felszabadulandó hatalmas összegre mutat: az majd jó lesz lelkészfizetésrendezésre. Állami feladatott teljesít egyházunk, joggal uárhatja, hogy ezért uiszont lelkészei méltó ellátásához segítse az állam. Körülbelül ez a kifogás lényege. Sziuesen elfogadnám/ha lehetne. De aki lát, aki nyiluáníartja azokat a fájó, elmarjulí sérelmeket, melyek a mi kulturkiadásaink aránytalan nagysága dacára érnek az iskolapolitika terén, aki látja az iskolák csendes elkatholizálását az állami cégér alatt, aki tudja, hogy az állami iskolákban ünnep pl. a Gyertyaszentelő Boldogasszony uagy a Szeplőtelen fogantatás{lj, de a mi speciális eu. ünnepünkre ott, ahol a község lakosságának túlnyomó része katholikus, csak különös kérelemre engedik el a gyermekeinket és aki ismeri az egyébb sérelmeket, melyek az államuallás alapján álló állami iskolák szelleme folytán léptennyomon érnek, az az iskoláink feladásának fokosáual meggondoltan fog hadonászni. Az iskolaállamösitás ma politikai érdekekből fog történni. Ha egyáltalán történne. Csakhogy — amint sejthető —- a magyar államkasszának csak erre nem lesz pénze, hiszen a hitoktatók díjazását — ezí az igazán nyomorúságos és oreapiritó „tiszteletdijat" — sem emeli fel, holott egy-két tábornok fizetéséből kitelnék, — mondom — történne, ak-