Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-03-17 / 11. szám

82 könyvi kiadványok dijait elvesztettük ? Ezek a kiaduányok után járt anyakönyvi dijak, mennél nagyobb valamely gyülekezet, annál nagyobb összeget képviselnek s ezek elvételéért 1895 óta minket evang. lelkészeket az állam egy fillérrel sem kárpótolt, pedig ezek a dijat nekünk hiványilag, szerződésileg biztosított jövedelmünket képezték. Tisztviselők, tanárok, tanitók, mind élveznek segélyeket, csak mi lelkészek vagyunk a kitagadottak. Még korpótlékunk is csak kegyelemféle van, két korpótlék jár ki, ha 40—50 éves szolgálata van is közzülünk valakinek. Miért van csak kettő, ha már elismeri a kormány a mi jo. gunkat is a korpótlékra? Miért nem kapunk mi is annyit és annyiszor, a mint éluezik azt más tisztviselők? Nem érdemeljük? Nem szolgáljuk meg? Nines rá szükségünk? Nagy a fizetésünk? Olyan nagy, hogy ma legénnyé felszabadult inas is többet keres, flnnak is van naponta 7—8 kor. munkadija, ez évente 2555—2920 K., ha meg idősebb a munkás, még ha közepes erő is, többéi keres éüente 3—4000 koronánál. Nálunk, ugy nevezett nagyobb városi papoknak van annyi fizetésük. Ma a béres is több fizetést kap, mint mi. Nem régen egy gazda a könetkező fizetésért fogadott fel egy béres legényt: készpénz 440 K., buza: 12 mm., árpa: 4 mm., 1 hold kukorica tisztán, 1 drb. egy éves ártány, 2 kocsi szalma és bent koszt, ez körülbelül 4000 korona. S ez aa összeg a mi egyházunk lelkészeinél már nagynak mondott és irigylésre méltónak tartott fizetés, a mely készpénzben csak legnagyobb egyházközségeinktől jár ki. Szégyenletes és szomorú viszonyok között élünk. Nem csoda, hogy pusztul a lelkészi tekintély. És nincs remény arra, hogy javuljon helyzetünk. fi háború legszánandóbb. élő áldozatai közzé tartozunk. Legalább a Hadsegélyzö Hivatal által kiutalt összeg osztasséh fel ez évben ugy, a mint azt az egyes lelkészek nehéz viszonyai megkövetelik, a mint azt a szükség parancsolja. Szegények vagyunk mindannnyian, de mégis nagyobb egyikünknek a terhe, mint a másiké. Ott kell hát segíteni első sorban, a hol legnagyobb a szükség. Ezt követeli az igazság, meg a méltányosság is. Orosháza. Hovács Andor ev. lelkész. Az ügy lényegéhez. Lapunkban propagált azon eszméhez, hogy egy Evangélikus Leánynevelő Intézetet állítsunk fel, többen szóltak hozzá, fi beküldött cikkeket szinte lehetetlen a mostani papirhiány miatt mind és egész terjedelmükben közölni, mégis ezen beküldött cikkekből legalább annyit közlünk, a mennyi az ügy lényegéhez tartozik, hogy lássa egyházunk közvéleménye azt a nagy érdeklődést, melylyel ezen eszmét a különböző körök fogadják. Tompa Mihály kissomlyói lelkész igaz köszönetét fejezi ki, hogy ezen nagy horderejű kérdést felvetettük, majd így folytatja: Csodálkozásomnak kell kifejezést adnom a felett,-í|hogy akadt egy, a gyakorlati lelkészi pályán működött társunk, a ki sokkal fontosabbnak tartja a meglévő intézetek erősítését, mind egy ilyen uj intézet felállítását. Én Stráner Vilmos volt gyakorlati lelkész, jelenleg soproni theol. tanár úrral homlokegyenest ellenkező véleményen vagyok és a meglévők mellett 'nemcsak szükségesnek, de elodázhatatlanul felállitandónak vélem egy ilyen uj intézet létesítését! Hogy miért, — megmondom az alábbiakban. Mint egyházam érdekét igazán színemen hordozó és egyházam jövőjéért szinte pesszimistikusan aggódó jó euang. ember ének óta szomorúan látom azokat a nagy vérveszteségeket, melyeket egyházunk az u. n. uri vegyes házasságok által szenved. Olyan gyülekezetben vagyok lelkész a melyik száz évvel ezelőtt még egyike volt Kemenesalja, — sőt talán egész Dunántul — legurasabb gyülekezeteinek! Ma a sok evang. uri család és uri birtok nagy részét már elvesztettük és pedig — bátran merem állítani — azért, mert nem volt egy ilyen leánynevelő intézetünk, a mely az uri családok leányait jó evang. szellemben nenelte volna! Ha ezeknek a nagy vérveszteségeknek (melyekben nemcsak értékes lelkeket, hanem sokszor még értékesebb prot. birtokokat is vesztünk el!) hamarosan nem tudunk gátat vetni, — félek, hogy a reform, következő évszázados fordulóján már nem lesznek uri családjaink, a kik az egyház jubileumának fényét emelhetik! Ezen a bajon a ma meglevő leányiskolák nem segítenek 1 Világos példa erre Dunántul a kőszegi leányiskola, melyet kerületünknek nagy érdemű volt püspöke, Qyurátz F. ő méltósága szintén azzal a célzattal létesített, hogy az első sorban is a közép és nagybirtokos osztály leányait jó protestáns szellemben neveltethesse. De — sajnos — ezen intézet ezt a célt a legjobb akarat és a