Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)
1917-02-17 / 7. szám
1917 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ gyal, a magyar szociális törvényhozás ismertetésével foglalkozhassam röviden utalva a szociális képzés fontosságára, — szabatosan jelezve azt az irányelvet, azt a szellemet amelynek a tanitás folyamán érvényesülni kell és végül néhány példával illustrálua szociális törvényeink kritikai ismertetését, amely tanitói munkának kétségtelen eredménye lesz theologusaink szociális érzékének müuelése, látókörének kiszélesbülése. A jövendőt számunkra a tények objektiv megismerése, — és e megismerésből születő subjektiv elhatározás biztosithatja egyedül. Ha ez igaz, legyen bátorságunk megismerni és kimondani, hogy az objectiv tények azt mutatják, hogy idehaza, a front mögött rosz időket élünk, meri a rettenetes küzdelemben nem tanultunk eleget, nem tudtuk levetkőzni régi hibáinkat, mert az egy Isten fiaiból alakuló társadalom tagjait még most is szakadékok választják el egymástól és különböző taborokra oszolua, egymással mág most is farkasszemet nézünk 1 Ezeket látöa, mélységes aggodalom száll meg valahányszor felötlik lelkemben a kérdés: vájjon fel tud-e készülni arra az időre, megtudja-e viuni eat a nagy küzdelmet a mi táborunk, a mely reá uár a bekövetkezendő béke napjaiban? . . . Hála legyen érte Istennek, hogy e világé* gés közepette objectiv tények mutatják azt is, hogy a mi táborunknak: vannak csapatai, elszántan küzdő zászlóaljai, amelyeknek vitézei a „Belmisszió" kibontott lobogója alaít, határozott zengést tevő szóval hirdetik, hogy a reformátiónak világot nyitó egyháza nem lélekölő bürokrácia, nem esak érzéketlen közigazgatási gépezet, sőt nem is csupán eükarisztikus, — hanem legalább is oly mértékben karitativ, mondjuk ki nyíltan: szociális intézmény e földön. Beíhesda tavának vize megmozdult és mi ugy hiszem, nem szórunk egymásra többé anatémát a gondolatért, hogy: ,.a szociális kérdés, vallási kérdés; hogy ?z embernek Fia, véres, porlepte arcával több, mint a dogmák főpapja glóriájával" . . . Ezen az értekezleten azért gyültünk egybe, hogy a Krisztus lelkével gyujtsunk égi fényt a ehaotikus világbomlások sötétségében; hogy az emberiséget megváltó Krisztus áldozatos hűségével hirdessük fönt és alant, mindenütt, hogy létünk vagy nem létünk kérdése függ attól, hogy evangélikus egyházunk a háború után, mennyire lesz képes megoldani szociális nagy föladatait. Ez a nagy igazság csendül ki a mult évi egyetemes közgyűlésnek, 43-ik jkvi pontban foglalt határozatából. Kétségtelen, hogy ez a nagy igazság hatotta át Geduly Henrik Ö Méltóságának, a tiszai kerület püspökének lelkét, a mikor lelkészi karának közmegnyugvásáre gondoskodott arról, hogy az eperjesi theo!, akadémián a hallgatók a jóüőben rendszeres belmissziói s a mi ezzel egy: rendszeres szociális képzésben részesüljenek. Ez a sorsdöntő igazság fogta meg szivemet, elmémet egyaránt és a néppé/ való nagy kiterjedésű, gyakori, közvetlen érintkezés indított arra, hogy a belmisszió tanitási terDezetét kidolgozva, a négy éure felosztott anyagból, a 4-ik éuben a magyar szociális törvényhozás beható, gyakorlati ismertetését tűzzem ki beimissziói képzésünk betetőzéséül. Meggyőződésem szerint ugyanis tévedés nélkül megállapíthatjuk, hogy a magyar belniszszionisták több mirit negyedszázados törekvő munkájának csekély eredménye abban leli magyarázatát, hogy hiányzott belőlünk a szociális viszonyoknak helyes fölismerése, nem fordítottunk kellő gondot szociális törvényhozásunk. munkájának kritikai boncolgatására, a meghozott törvények végrehajtásának ellenőrzésére: nem ismeriük föl a szociális elemet az egyház és az állam fogalmában és elfelejtettünk nevelni a jelenkor számára szociálisan képzett, evangéliomi hitben erős evangelikus generációt. Hogy pedig ez a szociális képzés, az igazi belmissziónak milyen nélkülözhetetlen tényezője, az eléggé kitűnik a német császárnak 1889. május elsején kiadott rendeletéből, melyben meghagyja, hogy az iskolákban a gyermekeket, a német szociális törvényhozás tartalmával és jelentőségével a tanitók lelkiismeretesen megismertessék. Egészen természetes, hogy ez a császári rendelet nem maradt papiron, hanem 1891-ben már minden tanitónak kezében volt Bünnecke: „Handbuch der socialen Gesetzgebung des Deutschen Reiches" eimü kézikönyve. Hogy pedig dicső szövetségesünk néptanitói milyen eredménnyel használták ezt, és a többi hasonló tartalmú kézikönyvet, arról nagyságos dolgokat beszél a német belmissziónak legutóbbi negyedszázados története. íme m. t. Értekezlet, ez az egy, — ez az a szükséges dolog, a mire kellő figyelmet fordítani eddig elmulasztottunk. Ezt a mulasztást fogjuk pótolni az eperjesi theol. akadémián a magyar törvényhozás ismertetésével. Szinte hallom az ellenvetést: szocializmus, belmisszió, demokrácia, szociális tanitás és nevelés szépen esengő szauak az elméletben; de veszedelmes, kétélű fegyver mindegyik a gyakorlati megvalósitásban. Bizonyára erre gondolnak a „Belmisszió" folyóirat nagyérdemű Szerkesztői is, amidőn a szociális tevékenység nélkülö«hetetlenségét elismerve, kiemelten hangsu-