Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-01-04 / 1. szám

EVANGELIKUS ŐRALLO 191? tisztünknek fogjuk tekinteni, hogy e téren az ösztönzés munkáját végezzük. Nem tartjuk elégnek, hogy egyetlen vérszegény jubiláris alkotással örökítsük meg a jubiláris évet, hanem azt igyekszünk szorgalmazni, hogy minden egyes gyülekezet is emeljen emléket a reformációnak és a saját buzgóságának és egyházhüségének. Azt a tétlen, vegetáló életet, amely most szomorit, nem szabad tovább folytatnia egyházunknak. Ezért is őrálló kötelességünknek tekintjük a ftiunkálkodó emberek példáinak nyilvántartását, kiemelését, hogy az erősek és az öntudatosak buzgólkodásának tüze másokban is lángra gyújtsa az alvó készség zsarátnokait. Ebben azonban az egyhivatásu és egyakapatu lelkek komoly összeforrására és megértésére van szükségünk. Evangélikus lelkészi karunk ma nem ismeri az egységes lélek áldásait. Széthuzunk, nem értjük, nem ismerjük egymást. Őrálló tisztünknek fogjuk tekinteni az evang. kilkészi kar szívbeli összeforrasztásának szent célját minden erőnkkel munkálni. Nem szabad a lelkészi kart kicsinyes gyarlóságoknak, szégyenletes áskálódásoknak és gyűlölködéseknek elválasztania. A magyarhoni evangelikus egyház lelkészi karát csak akkor tekintheti a társadalom hivatása magaslatán állónak, ha a lélek egysége és az egymást megértő és megbecsülő testvériség érzése jellemzi egész életétét és működését. "ámogaíásul a világi testvérek jóindulatú szeretetét és barátságát is ápolni igyekszünk. Eddig is az volt az Evang. Őrálló egyik legfőbb törekvése, hogy az egyházunk történeti fejlődése és autonom berendezkedése által kivánt együttműködés az egyházi és a világi elem között teljes legyen. Ezután is ez lesz egyik főfő törekvésünk. Az egyházi élet nem volna teljes, nem lehetne összhangzatos, ha világi vezéreink nem ugyanazon lélekkel és buzgósággal törekednének az egyház fejlesztésére, emelésére és építésére, amilyennel lelkészeink kötelesek a munkát végezni. E két tényező teljes, barátságos, szives összeforrását és együttműködését kívánjuk minden módon és minden eszközzel előmozdítani. Az uj esztendőben nem uj programmal, de megujult öntudattal és céltudatos elhatározottsággal uesszük fel a munka eszközét. Bízunk az egyház minden rendű és rangú munkásában, hogy teljes készséggel támogatják Űrállónk nemes törekvéseit. fí reformáció jubileumának e kedves esztendejében áldja meg az Isten evangéliomi egyházunkat és annak minden egyes hívét bőségesen. A szerkesztőség. TARCA BÚCSÚ (A TANÁRI PÁLIJÁTÓL. 1916. okt. 13.) Szép őszi lomboh hervadt koszorúján Aláhanyatlik lassan már a nap . . . Hervadt levéllel száll a méla hú rám: Szép munhapálya, már elhagytalak 1 — Nézz rám a múltból, láss ma elvonulni, De nem siratva elmúlásomat. Bár tetterőmet érzem elborulni, Hűségem ormán lát az alkonyat. Hived valék, oh drága munhapálya 1 Rád szent örömmel küzdni léptem én. A rögös úton hívott ideálja, Eröt adott rá a hit, a remény. Bú-baj között hogy vívtam földi harcom' Hajnal-derüvel biztatott a cél . . . Szelíd örömtől gyúlad most fel arcom, S nem bánt az öszi hervadó levél. Ti pályatársak hisz körültem álltok. Oh hisz mi bízva együtt haröolánk! — Mint győztesekre nézhetek reátok: Nem nehezül már a gond súlya ránk. A viharokkal szemben hittel álltunk: Óh a magasztos ügynek győzni kell! — lm' megvalósult, mit remélve vártunk, Most boldogít már az elért siker,