Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-07-07 / 27. szám

1917. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ ben. Még esak a későbbi lépésekről se essék ma szó. Szemináriumok uagy ön­álló külön egyházi főiskolák fenntartásá­nak kérdése ma ne zavarja a legfőbb cél elérésének: az egyetembe bekap^ esoltan felállítandó theologiai fakultásnak mvnkáját. A ma fennálló theologiai aka­démiák esak végezzék addig is nemes hivatásukat, mig sorsukról dönteni kény­szerülünk s támogassák a bizottságot a legközelebbi teendők minél sikeresebb elvégzésében. Mi teljes bizalommal nézünk az uj kormány s annak egyházunk iránt min­denkor jóindulattal viselkedő kultuszmi­niszter ama készsége elé, hogy a bevett keresztyén egyházak között eddig egyedül mostoha evangélikus egyházunknak is megadja a theologiai képzés egyetemi színvonalának elérésére célzó jogokból megillető örökséget. Raffay Sándor, Luther ethikájának alapelue. Luther ethikáját néhány rövid, tömör, önálló és egymással mégis szoros összefüggésben lévő cikkben kivánjuk tárgyalni. Kezdjük a czikksoro­zatot a jelen thémával, melyben a nagy refor­mátor ethikájának alapelvét fejtegetjük. fí hitből való megigazulás, a „sola fidé" ta­nára, mint egyházunk alapvető, központi jelentő­ségű dogmatikai tanára itt bővebben ki nem tér­hetünk. Csak röviden reá mutatunk arra, hogy Luther szerint a hit nem történeti tudás, nem is az egyház tanának ualó szolgai alárendeltség, hanem az Isten kegyelmébe vetett bizodalom; az a föltétlen bizonyosság, hogy érdemünkön ki­vül a Krisztusért bűneink bocsánata, kegyelem és üdvösség biztosittatik számunkra, fí kiben ez a hit megvan, az már hite alapján megigazul, Is­ten ingyen kegyelméből — a törvény cselekede­tei nélkül. Tehát az üdvösséget az ember nem szerzi meg, nem érdemli ki, hanem a Krisztus érdeméért kegyelemből lesz részesévé. „Akarsz minden parancsolatot teljesiteni, akarsz gonosz kivánságaidtól szabadulni, a mint ezt a paran­csolatok kényszerítve követelik; nohát higyf a Krisztusban, a kiben én neked minden kegyel­met, igazságot, békességet és szabadságot fel­ajánlok ; ha hiszesz, mindez a tied, ha nem hi­szesz, nem a tied. Mert a mire a sok, de semmi 210 haszonnal nem járó parancsolat összes cseleke­detei által képtelen vagy, azt hit által könnyen és hamar eléred. Mert rövidre fogva : a hitbe helyeztettem mindent, hogy a kinek hite van, min­dene legyen és üdvözüljön ; a kinek nincs, semmi­je se legyen". Ezen üdvözítő hit már most a legbensőbb összefüggésben van a keresztyén erkölcsiséggel, a mennyiben a természetes embert, a ki Isten ellensége, Isten gyermekéüé teszi, a ki a törvény külső kényszerítése nélkül önkéntes, gyermeki ragaszkodásból, gyermeki szeretetből teljesiti mennyei Atyja akaratát. A hitnek tehát kettős er­kölcsi jelentősége van ; mint vis receptiva ked­vessé teszi cselekedeteinket Isten előtt; mivel t. i. a személyiség a megigazítás által kedvessé lesz Isten előtt, a személyiség által véghez vitt cselekedetek is Isten tetszésére valók, fí hit, mint vis operatiua pedig erkölcsi ható erő, mely arra képesit, hogy önkéntes gyermeki szeretettel, uj engedelmességben járjunk. Ennek az a lényege, hogy nem a büntetéstől ualó félelem, auagy a jutalom reményében tesszük a jót, hanem Isten iránti szeretetből. Nyomatékosan kell touábbá hangsúlyoznunk, hogy Luther szerint az ember nem képes önma­gától Istennek tetsző erkölcsi életet élni, nem ké­pes Krisztust köuetni, sem uj engedelmességben járni, hanem maga Isten közli az emberrel Szent Lelkének erejét, mely az igében meghiuja, meg­uilágositja, megszenteli és az igaz hitben meg­tartja az embert. A Szent-Lélek isteni adomá­nyának közlése tehát megelőzi az erkölcsi arra­valóságot és tehetséget. Ez az oka annak, hogy Luther szerint dogmatikai tekintetben nem üd­vözülhetünk a cselekedeteink alapján, mert hi­szen ezek az ige és a Szent-Lélek adományai. Ethikai tekintetben pedig e felfogásból az követ­kezik, hogy előbb kell hitünkben Istennel élet­közösségbe lépnünk, Isten kegyelmét megragad­nunk, előbb kell Krisztus érdemében biznunk és csak azután vihetünk véghez erkölcsi jó csele­kedeteket. Szemben a róm. kath. egyház azon felfogásával, hogy a külső, jó cselekedetek mér­tékei az ember erkölcsi egyéniségének, Luther megfordítja a viszonyt s azt állitja, hogy előbb kell magának a személyiségnek jónak lenni és csak azután lehet az erkölcsisége keresztyén. Röviden: erkölcsi értéke csak azon cselekedet' nek van, a mely hitből származik ; „denn mer da rechtfertig ist, der thut gut und sonst Niemand und fílles, mas er alsó gerechtfertig thut, ist gut, ohne allen Unterschied der Werke". Viszont a hitetlenség minden erkölcstelenség forrása, Róma 14, 23 szerint: „Valami pedig hitből nincsen, bűn az".

Next

/
Oldalképek
Tartalom