Evangélikus Őrálló, 1917 (13. évfolyam)

1917-06-16 / 24. szám

188 székelység alkoholizmusának. Nem baj az, ha koesmáznak, isznak, van azért bennük még virtus és magyar őserő, hisz nézzétek fényes haditetteiket s akkor láthatjátok, hogy Mikes püspök túlzott. Egy kis bor, egy kis pálinka, még nem öli meg a népet. Ejnye, ejnye 1 Mintha csakugyan igaza volna nemzetünk nagy költőjének, mikor azt mondotta közügyeinket gúnyolva, ostorozva: ,,Ejh ráérünk arra még." Hogy ne érnénk rá! Uan időnk. Majd a háború után; hisz „még nem ölte meg." Hogy is hangzott csak az a válasz, amit a németországi élelmiszer diktátor, Batoeki adott a németországi abstinensek beaduányára? Mikor statisztikai adatokkal bizonyították, hogy Németországban még most is, a háború elviselhetetlen nélkülözései közepette naponta U2.000 métermázsa árpa vándorol a sörgyárakba s ugyanannyi burgonya a spiritus gyárakba, a nép pedig éhezik, kenyér és burgonya adagjait a diktátor mindig kisebbre szabja; mikor rámutattak a nagy nélkülözések következményeire, üres gyomrokra

3 beteg gyermekekre, gyermen halandóságra s sztrájkoló munkás tömegekre; az elelmiszer diktátor a ház tetszése mellett azt mondotta „Legyen meg minden embernek ugy a fronton, mint odahaza a mindennapi pálinkája 1" Hogy is mondotta? Pálinkája? nem kenyere? Bizony nem azt mondta „kenyere" hanem azt: „pálinkája." A „nagy tetszés" közben az persze elkerülte figyelmét, ha azt az árpa és burgonya mennyiséget Istenrendelte céljára, emberi és állati táplálkozásra forditanák, hogy akkor naponta 8 millió U00 ezer kenyéradaggal (egy adag 250 gramm), 1,050,000 font sertés hússal többet lehetne a szűkölködőknek juttatni. De hisz, most nem a kenyér, a hus a fontos, hanem „mindennapi" itóka ! Eám milyen rokongondolkozásuak a kormányon levők! Naiv ember létemre szeretném elhinni, hogy komolyan veszik e szavukat: „az alkoholizmust az emberiség egyik nagy veszélyének tartja a kormány is." Eddig nem látom, hogg ezen „nagy], veszély" ellen valamit tenne a kormány. Nem látom, hogy támogatná a társadalom ál.al önként kezdett alkoholellenes küzdelmet. Nem látom hogy e szauak „államnak és társadalomnak együtt komolyan fog kelleni foglalkoznia az alkoholizmus leküzd séuel" tényleg igazak. Ellenkezőleg rám nézve csak üres frázisként hatnak. Szeretek tényekre hiuatkozni. Kezemben van két hivatalos miniszteri leirat. Mindkettő fényesen bizonyitja, mily komoly a kormánynak az a szándék, hogy állam és társadalom együttesen küzdjön s tényleg le is küzdje az alkoholizmust. Az egyik leirat a vallás közoktatásügyi minisztériumtól érkezett a tanfelügyelőség révén. Igy hangzik: „A vallás és közoktatásügyi Miniszter urnák 30 305 91? sz. rendelete mellől értesitem, miszerint azon kérelme, hogy az Ön által szerkesztett s a magyarországi alkoholellenes kékkereszt egyesületek által kiadott „Ne csüggedj el" cimü havi folyóirat támogatása céljából államsegély engedélyeztessék, fedezet hiányában nem volt teljesithető." fl másik leirat a kereskedelmi minisztériumtól érkezett egy beadott kérvényre, a postaigaztóság részére. Így hangzik: „Folyó évi február hó 13-án kelt és a kereskedelemügyi m. kir. Miniszter úrhoz intézett folyamodványára a szerkesztése alatt megjelenő Magyar Kékkereszt alkohol ellenes egyesületek „Ne csüggedj el" cimü havonként megjelenő közlöny részére portómentes postai szállitást kér, Őnagyméltósága folyó hó 12-én kelt 16 496/V—1917 számú rendelete értelmében értesítem, hogy Őnagyméltósága bármennyire méltányolja is a kitűzött nemes célt, kérelmét legnagyobb sajnálatára nem teljesítheti, mert arra sem a Posta-Távirda Rendeletek Tára 1914 évfolyamának 93 számában megjelent 72550 számú rendelet, sem pedig a portómentességre vonatkozó törvényes szabályok nem nyújtanak alapot." Elismerem, hogy a törvényes rendelkezések jelenleg erre a támogatásra nem nyújtanak alapot! De tudom azt is, hogy nincsen szabály kivétel nélkül. Ha a kormány oly nagyon akarja az alkoholellenes küzdelmet előmozdítani hazánk polgárainak javára, akkor oly önzetlenül munkálkodó, szolgálni, menteni segíteni akaró kis tábort s deficitekkel küzdő kis sajtó orgánumot, mint a szóban forgó „Ne csüggedj el" nem utasíthatja el azzal a frázissal hogy „bármennyire is méltányolja is a kitűzött nemes célt." Én, és velem együtt még számos más igen szegény ember, szegénységünk és a jelen drágaság dacára, embertársaink és hazánk érdekében, megvonjuk magunktól úgyszólván a falatot és áldozunk kis lapocskánkra, hogy ennek révén küzdjünk a nemzetrontó alkohol ellen. Lapunkat elküldjük ingyen a fronton küzdő hőseinkhez, osztjuk a kórházban fekvő sebesültek és betegek közt. A nyilvános számadások és nyugtázások pedig bizonyítják, hogy csupa szegény ember adakozik, áldoz ezen ügyért. A kormány pedig,