Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-10-28 / 44. szám

'1816 EVANGELIKUS - ŐRÁLLÓ 354 követésében ezt adjuk kezébe minden hivünknek, mert a biblia tudós jorditónk szavai szerint: „a reformatio egyetlen igazságlevele, teremtő ereje, éltető lelke, hite, reménysége. Az a mi egyetlen öszszetartó kapcsunk, testvérkötelékünk, kiengesztelésünk." Ettől eltekintve azonban reméljük, hogy protestáns irodalmi társaságaink is meg fognak mozdulni és igyekezni fognak részüket kivenni a fontos jubiláris munkából. Anyagi tekintetben persze legfőbb alkotásunk az egyetemes szeretetház alap létesitése lesz. fl gyűjtések jelenleg befejezésükhöz érnek; az eredményi még nem ismerjük; reméljük azonban, hogy minden őrálló megtette szent kötelességét s hogy a gyűjtött összeg nagysága meg fog felelni várakozásainknak. Itt szeretettel üdvözöljük a szepességi hittestvéreket, a kik e téren már jelentős eredményeket értek el. Szolgáljon példájuk más egyházmegyéknek is buzditásul. Az egyetemes eélu gyűjtés mellett azonban ne feledkezzünk meg a localis, egyházközségi jubiláris alkotásokról sem. Kiséreljük meg minden egyházközségben valamely emlékezetes alapot teremteni. Ilyenek leketnek: iskola — szegény — gyámintézeti — betegápolási — harang, orgona — luster — templomfestési — lelkész és tanitófizetési alap stb. A legbölcsebb eljárás azonban az volna, ha sikerülne minél több egyházban az egyházfentartó tartalékalapot létesiteni, a melyet összes püspökeink már évek óta sürgetnek, de mindeddig — sajnos — kevés eredménynyel. Próbálja meg minden lelkész a maga egyházában ezt a jubiláris alapot létesiteni, mert ezzel a jövendő századok küzdelme és vihara idejére egyházközsége anyagi fejlődését biztos alapokra fekteti. Nem tudjuk, mit hoz számunkra a jövő. Mindenesetre azonban esak javunkra válnék, ha a lelkiismereti szabadság mellett ki tudnók küzdeni a nagyobb anyagi függetlenséget is, mert bármily jogos és törvényben biztositott legyen is a minden téren igénybe vett államsegély, évszázadok határkövénél a messze jövőbe tekintve mégis fel kell készülnünk a „szabad egyház a szabad államban" jelszó érvényesítésének eshetőségére is. A jubiláris év küszöbén állunk! Ne tétlenkedjünk, ne habozzunk, ne halogassunk, hanem munkálkodjunk, mig nappal vagyok s az Ur áldása nem fog elmaradni! ]ahn ]aha

b (Elmélkedés a felügyelő tanári jelentés fölött.) A nagy események egymásra torlódása közben figyelmünk valahogy egyoldalú lett: nem látjuk meg a háború dacára is tovább folyó kultura-élet mozdulásait. Mikor a nyáreleji eseményvárás izgalmában égett lelkünk, a vértanuk lelkének drága hatásait őrző eperjesi őrállomásunkon, a tiszai egyházkerület kollégiumában egy ifjúvá serdült intézmény átriumában gyuladt ki az áldozati láng. Ünnep volt; csendes, mint aminővé a nagy eseményeket rejtő időnk kényszeritette, de annál bensőségesebb, melegebb. Kis idő egy intézmény életében tiz esztendő. De valahogy a deeenniumok között különbség van: a legnehezebb, a legelhatározóbb, a sorsdöntő az első 10 esztendő. Az eperjesi ev. theologiai Otthon ez év junius 6-án ülte meg első deeenniuma végén a hálaünnepet. Biztató, nagy reményre hangoló etappe volt az. Nem tudunk az ünnepről, az első tiz év eseményeiről, a gyors ütemü kezdet válságos fordulatairól beszámoló felügyelő-tanári jelentés fölött elsiklani. Egy darab történet az a mi történetünkből, mint ahogy ilyen intézmény élete egy kimetszett részlete egyházunk szervezetének; e részlet elegendő ahhoz, hogy az egész szervezet egészségét, erőteljességét, vagy fogyatkozásait ebből megállapíthassuk. Csodálatos, hogy egyházunkban, nagyobb és kisebb egységeinek életében a kezdeményezésnek, az alapitásnak szinte lázas vágya a domináló. Alapitunk, de valahogy az alapítás ünnepélyes aktusában kilobban a lelkesedés, kifogy az eleven erő, az ünnepi fellángolásban elillan az az értékes lélekkő, melynek a hétköznapok csendes munkájában erőként kellene hatnia. Az eperjesi theol. Otthon értékes, szplendid kivétel e sivár és sötét szabály alól. De e kivé-