Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-10-28 / 44. szám

EWmajaiKUS Q&ÁLLQ tel azoknak a forró lelkű férfiaknak érdeme, kik szítogatják a tüzet, tartják a lelkesedést, kik a munka és agitálás feladatait kötelességükül vállalták, Az érdemesek között első az Otthon jó szelleme (Dr. Horoáth Ödön kir. közigazgatási biró nevezte annak,) felügyelőtanára Br. Szlávik Mátyás. Szoktak az emberek lelkesedni s lelkesen agitálni bizonyos eélok mellett, de az a mélységes szeretet, az az együttálló-eső egybeforrás a védelmezett ügygyei, mellyel Dr. Szlávik az ő szivéhez különösen közelálló Otthonát védi, szolgálja, minden rokonérzésre és tiszteletre méltó s az érdeklelkesedések nivóját túlhaladja. Ez nem mondvacsinált lelkesedés, nem kötelességszerű propaganda. Különben beszéljenek azok a szavak, melyeket a tizéves jubileumon beszámolóként a múltról s programmként a jövőre mondott: „Közelebbről magam elé tűztem kezdettől fogva azt az ideált, hogy a pályájok magasztos hivatását fölfogni és átérezni kész tudodományban és hitben erős, testben-lélekben tiszta, szorgalomban ernyedetlen, jellemben feddhetetlen, önérzetes és mégis szerény, öntudatos és mégsem makacs, megjelenésükben nemes, érintkezésükben udvarias, társaságokban választékos, társalgásukban előkelő és emelkedett s a kort mozgató eszmék iránt mindenkor fogékony, sőt azokban munkás résztvevő theologus és jogász ifjakat neneljek magyar hazánknak s ev. egyházunknak, akik .... helyt tudjanak állani, mint nemesen versenyző őrszemek korunk szellemi árnyalataival és kétségtelenül nehéz feladataival szemben." Aki ilyen ideált tüz maga elé, az a lelkébe, lelke mélységébe, tartalmába enged látni, mert mi más az eszmény, ha nem kép, melyet a lélek saját szineivel fest meg: vonalain látszig meg a saját areuonala. Uajha az ilyen ideálért gondoskodni, tenni, lelkesedni tudó és elfáradni nem akaró vezér irányitása mellett elérhető volna az eszmény. Ott kezdődnék a mi hegemóniánk nemzetünk kulturális élete fölött, ahol a Dr. Szlávik vonásaival megrajzolt lelkészideál testet ölt és pedig minél több testet 1 ... Minden reményünk megvan, hogy az eperjesi Otthon azoknak a buzgó lelkes férfiaknak munkálkodásával, kik a tiszai kerület püspökének törzskarát alkotják az eperjesi kulturfronto«, a jövő deeenniumok során anyagi erőben, s erkölcsi hatásban éurő-évre gyarapodni fog. Csak ne hagyjuk magára; ismétlem: az ilyen intézmény sorsa egyházunk sorsa. Ha ez is az anyagi sorvadás nálunk szinte epidemikus betegségének áldozatául esnék, magyarhoni egyházunk sorsára volna az kemény ujjmutatás. De az eddigi s szinte napról-napra egy-egy erecskével bővülő forrás, melyből ez a pedagógiai intézményünk életerejét szivja, továbbra is buzogni fog. Ámde bármily szép az egyéni jótékonyság és bármily bőséges legyen annak tápláló ereje, az intézmények erre a nagyon ingadozó alapra sem épülhetnek. A mi alkotásainknál követett fenntartási politikánk akkor lesz helyes, ha az ifjabb intézmények gyökereikkel a már meglevőket és megizmosultakat hálózzák körül. Azt sem lehetne perhorreskálnunk, ha egyházunk törvényhozó testülete törvényileg rendezné e kérdést akként, hogy az egyházközségek költségvetésükbe bizonyos pereentuális kulturadót volnának kötelesek beállitani s abból nyernék táplálékukat a gyenge, vagy ifjú, ilyen intézményeink. Fennmaradván azonban e mellett az egyéni szabad adományozás lehetősége. Az eperjesi theol. Otthon tiz éves múltjáról szóló jelentés is ebbe a tenorba csendül ki: adakozzatok. Csak az a lehangolásra alkalmas jelenség, hogy egyes tehetős tényezők — egyének és közösségek — még mindig érthetetlen hidegséggel hallgatják a felügyelőtanár oly sokszor ismételt sürgető-nógató felhívásait. Ualóban sajnálatos az a rövidlátó s nagyothalló érzéketlenség, mely hagyja sirni, kiáltozni a legszebb jövővel biztató s a legeredményesebb hivatást teljesítő intézményeinket, amelyeknek áldása pedig mindnyájunké. Több szolidaritást és pedig annak nem csupán érzelmi fajából s akkor az eperjesi Otthon következő szapora 10 évei az áldott eredmények gazdag gyümölcseit fogják megérlelni, mert egyházunknál minden probléma nyitja — mint a Dr. Szlávik jelentésének bevezető szavai is mondják — első sorban anyagi kérdés. Itt van lélek, esak anyag is kell hozzá, hogy testet öltve kifejtse szépségét. Ha van lelkünk, az is meg lesz. — szikla — Rossz májuak oallató székén. (Lelkipásztorkodás főbb teendői.) Kissé megkésve, de a dolog lényegére vonatkozólag talán mégis el nem késve, — hiszen a jövő feladatairól, megoldandó kérdéseiről fogok szólani — keresem meg az Ev. Őrálló tisztelt Szerkesztőségét irásom közlésére. Jellemezhetném Írásomat ugy is, hogy az védőbeszéd akar lenni, rcssz májuak vallatószékére állítva, védőbeszéd a saját személyemre vonatkozólag, de oly formában tartva, hogy bá-