Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-02-19 / 8. szám
60 1am benne felismerni azt, amit kerestem, mert teljesen ismeretlen, formájából kivetkőztetett ének vott az, amit ott énekeltek s ezen ének már nem rejtette magában azon dallambeli formai tökélyt, amelyet az eredeti melódiája tartalmaz. Ebben a pillanatban az a gondolatom támadt, hogy miért nem lehetne az avarig, egyházi énekeket mindenütt egyformán, egységes dallam szerint énekelni, miért éneklik egy és ugyanazt az éneket mindenütt másképen, amikor van saját dallamuk a legtöbb evang. énekeknek. Ezt a gondolatot, amely a dallambeli egységet célozza jeltaláltam az „Evangélikus Őrálló" egyik cikkében is. Nem uj gondolat ez voltaképen, hanem egy régi, sok ezertől óhajtott kívánság, amelynek megualósitásához legnagyobb komolysággal hozzá kellene fogni. Egységes liturgia és egyetemes dallam! Ezen két tényező keresztülvitele és megvalósítása soknak hő óhaja, mert ezek oly fontos szerepet játszhatnának az euang. egyházban akár a kaiholikusoknál a miseáldozat, fl liturgia és dallam külső formai egysége volna arra hivatva, hogy az annyira elaprózott s gyenge evang. egyházat naggyá, hatalmassá tegye és virágzásában előmozdítsa, mert csak egységes egyesülés által várható sz, hogy a mostan még imbolygó hajtás egykor nagy terebélyes fává nőjjön. Legnagyobb baj, hogy a legtöbb egyházban az énekeket különböző dallam szerint éneklik. Szigorúan véve nem is mind különböző dallam, hanem egy dallam elferdítése, kiforgatása, eltorzitása oly-annyira, hogy nehezen ismerhető jel. A iegszebb euang. énekeket, mint amilyen Erős uárunk az Ur Isten, jer dicsérjük Istent, Kegyes jézus itt vagyunk, Szerelmes jézus vájjon mit vétettél. Minden ember csak halandó sib. slb., mindenütt másképen éneklik, alkalmazkodua az egyháznál fennálló hagyományhoz és szokásokhoz. A helyi szokásokat elsősorban az orgonistakántor, és másodsorban maga a gyülekezet honosítja meg. fía orgonisták rossz s eléggé el nem ítélhető szokása az, hogy ez evang. chorál dallamait nem ugy játsszák, amint azokat a chorálkonyvekben letéve találják, hauem átfutó hangokkal esetleg szeptimákkal egészítik ki, hogy ezáltal az éneklést megkönnyítsék. Igaz, hogy ezzel szerfelett dédelgetik a gyülekezetet és könynyitenek az éneken, de arra már nem gondolnak, hogy milyen nagy tévedés a zeneszerzőt kijavítani s dallamát megváltoztatni. Leggyakrabban a dallamban előforduló ós a zeneszerzőtől kívánt tercugrásokat cserélik fel két kötött szekundlépéssel s általában minden intervallumot szekundlépéssel töltenek ki. Néha a 1916 Tonika hármashangzat quintfekuése után nem hozzák annak alsó dominánshangzatát, hanem a tonika hármashangzathoz hozzáueszik a szeptimát s így dominánsszeptim-hangzatnak átuáltoztatua feloldják a tonika kármasba. Ezáltal zeneesztetikai szempontból tekintue elueszti a dallam értékének legnagyobb részét s nem tudja azokat az érzelmeket uisszatükröztetni, amelyek a zeneköltőt ihlették. Hogy az ének nem egyöntetű és nem egyetemes, ennek második oka a gyülekkezet, az egyház. A gyülekezet szereti a dallamot húzni, elnyújtani és az egyes szótagokat nem a kóta időértékének megfelelően, hanem jóual hosssabb ideíg tartja ki; touábbá disziíi a dallamot ugy, hogy felszáll ott is, ahol nem kellene, pedig az euang. chorál csak a maga egyszerűségében szép, és nem íüri a sok ékítménnyel és cifrázatokkal ualó felcicomázást. Amilyen egyszerű az euang. chorál dallama, olyan egyszerű legyen az orgonakisérete is. Az orgonista tehetsége ne éruényesüljón itt azáltal, hogy a dallamot nem uiuő hangokat, amelyek a dallam funkciói gyanánt tekinthetők, kisebb időértékü hengjegyekre bonlja s futamszerüen lejátssza, esetleg a dallamot is ilyen célra felhasználja, hanem egyszerű négyszólamú orgonaletéiben tolmácsolja az evangelikus chorált, hogy azt mindenki megérthesse, mert ez nemcsak zeneileg képzett egyéneknek szól, hanem az egész gyülekezetnek. Ha azonban az orgonista minden áron érvényesíteni akarja egyéniségét, akkor tegye ezt praeludium és postludium alakjában, de ne cifrázza vele azt, ami az egész egyházé. Az evangelikus istentisztelet liturgiájához tartoznak antifozák és rcsponsoriumok, amelyeket a lelkész az oltár előtt orgonakiséret nélkül énekelni szokott s arra felel ének alakjában orgonakisérettel az orgonista vagy az egész énekkar. A liturgia anyagának megválasztása a lelkész tetszésére van bízva s így minden egyházban változik a liturgikus szertartás a lelkész egyénisége és zenei képzettsége szerint. Alig van egy-két egyház, ahol a liturgia teljesen azonos lenne. Sok helyen éneklik recitatiu az imádságot az oltár előtt, mire az orgonista orgonakisérettel ének alakjában felel; más helyen elhagyják ezt a szokást és a lelkész csak egyszerűen elmondja az oltár előtti imát, mire áz orgonista felelete elmarad; végre ezt a két lehetőséget ugy is kombinálják, hogy a lelkész az imát nem énekli, hanem csak elmondja, az orgonista azonban énekkel és orgonakisérettel felel. Míg az első két eset helyén való, addig az utóbbi teljesen elhibázottnak mondható, EVANGELI KU S ÜPÁ L LÓ
