Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-02-05 / 6. szám
A2 eVANGEUKUS ŐRÁLLÓ 1916 erényei, az erkölcsi tisztaság, az anyai kötelesség elveszítették vonzóerejüket, a mikor hitet és erkölcsöt magával ragadott az érzékiség és szabadosság dagadó árja. Ha már most, mint láttuk, a nő, mint anya eléggé meg nem becsülhető befolyást gyakorol a gyermek jellemének kialakulására, nem kell-e egyházunknak is minden eszközt megragadnia a vallásos és egyházias nőnevelés érdekében? Nem kell-e elsősorban evang. tanítónőket nevelnünk, kikre nyugodt lélekkel bizhatjuk leányaink kiképzését? Nagyon helyes és indokolt tehát a Jent említett cikkben foglalt azon indítvány, hogy egyetemes egyházunk állítson fel mielőbb egy tanitónőképezdét. flz eszme nem uj; hiszen valamenynyi egyházi közigazgatási testület foglalkozott már vele, sőt az egyetemes gyűlés már több izben mondta ki a tanítónőképző felállításának szükséges voltát. Hazánk egyéb felekezetei annyira fölismerték a nőnevelés fontosságát, hogy több tanítónő — mint tanítóképzőjük van. flz állami 8 intézet mellett a római katholikusoknak van 25 s a reformátusoknak 4 tanitónőképzőjük. fí mi ág. hitv. evang. — körülbelül 204 a saját evang. iskolánkban s 350—400 az állami és községi iskolákban — tanítónőink ezekben és nem ritkán épen róm. kath. apácák Intézetében nyerik kiképzésüket] Csodae, ha ily módon terjed a közöny, ha nincs meg intelligens köreinkben az egyház iránti lelkesedés vagy érdeklődés? Nekünk szükségünh van saját ev. tanitónőképzőnkrel A nemzeti és általános műveltség elemein kivül csak itt tudjuk majd a női szivekbe plántálni a krisztusi érzületet, a szelídséget és szerénységet, továbbá a protestáns öntudatot s mindenekfelett drága evang. egyházunk iránti tántorithatlan ragaszkodást, csak ily módon tudunk felekezeti érzéssel és öntudattal rendelkező vallás-erkölcsi nőjellemeket fejleszteni, a kik mint tanítónők a kathedrán, mint anyák a bölcső me.lett és mint hitvesek az éle} küzdelmeiben egyházunk sorsát is szívükön viselik s a kik örömmel fognál 1 részt venni a belmisszió intézmények, nőegyletek, énekkarok, szeretetintézmények fejlesztésében; s nem fog előfordulni az a sajnálatos, sőt szégyenletes eset, hogy evang. leányok és aszszonyok tüntetfeglőszereteftel látogatják a római kath. j jegyietek mulatságait, a mi szerény Ta| .hánk pedig következetes lenézésben és mellőzésben részesül. A mint már fentebb jeleztem, mindezt evang. egyetemes egyházunk már régen belátta s hogy ennek dacára mégsem történt semmi, annak oka, mint minden téren ugy itt is, anyagi szegénységünkben keresendő. Bármily életrevaló és szép is volt a terv, nem lehetett keresztülvinni az anyagi eszközök hiánya miatt. Ezen oknál fogva báró Solymossy nemes intentióju indítványának is csak az íefiét a sorsa, midőn'ffsződöií feállitandó tanitónőképzőt javasol. Honnan vegyük a modern építkezés és berendezéshez szükséges óriási fedezetet? Erről cikkírónk teljesen hallgat. Pedig ez lesz a kérdés megoldásánál a döntő szempont. Ha tehát az elvi álláspont indokolását teljesen osztom is br. Solymossyval, a gyakorlati keresztülvitel és közelebb a hely kérdésében egészen más a felfogásom. Nézetem szerint ugyanis egyházunk érdeke azt kívánja, hogy minden további tanácskozás és tervezgetés nélkül teljes határozottsággal és egyetértései visszatérjünk a szarvasi tanítóképző igazgatójának, Nikelszky Zoltánnak igen alapos memorandumára, melyet az 1915-ik évi január havában tartott bányakerületi közgyűlés elé terjesztett s melyben azt indítványozta, hogy a szarvasi tanítóképezde szeruezfesséh át tanitónőhépezdévé. A kerületi közgyűlés — tekintettel arra, hogy , az átszervezés semmiféle ujabb anyagi megtcrheltetéssel nem jár s a