Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-11-25 / 48. szám

'1816 Szinte csodálnunk kell azt az ellenállást, azt a szívós türelmet, a melylyel eltekintve egy néhány megtévelyedett tői — ezekben a nehéz időkben a református testvérekkel egyetértőleg eleink megmaradni tudtak. De viszont — ugy látszik — ez a szívós ellentállás ís hozzá járult az uralkodói — különben nemes sziv megkeményedéséhez. De mintha az 1880 év májusa melegebb kikeletet hozott volna, a mely a kemény jégkérget kissé megolvasztotta. Május 15-én kelt császári kézirat a pátens és nyílt parancs további végrehajtását felfüggeszti, A pátens szerint szervezett egyházak uj szervezetükben nem háborgatandók, de az autonom egyházak sem a magok szervezetében. 50.000 lelket számláltak már ekkor a pátens szerint szervezett evang. gyülekezetek s 770.000-et még az autonom szervezethez ragaszkodó gyülekezetek. És jött egy uj tavasz, még melegebb, még ragyogóbb, a megértésnek, a megbékülésnek nagy éve 1867, a mikor az egész magyar nemzettel együtt a protestánsok is vissza kapták jogaikat, flz igaz tanácsadókra hallgatva a Király eltörülte a pátenst s vele hatályon kívül helyezte a nyílt parancsot. Megalkotják és az Uralkodó szentesíti az 1868 évi 53-ik törvénycikket, mint az 1848. XX. tc.ben megalapozott elvek egyikének a végrehajtását. Az 1891—94. zsinatunkon hozott alkotmányunkat l. Ferencz József aláírásával törvényerőre emeli s valóban egyetemes egyházunk legfőbb felügyelőjévé válik. Bizonyára nem rajta mult, hogy az 1848. XX tc.-ben biztosított egyenjogúság, viszonosság a maga teljességében még nincs végrehajtva, hanem inkább az ingadozó s mindig befolyásolható magyar kormányokon, sőt, valljuk be őszintén, mi rajtunk is. Hogy miért? Azt most ne bolygassuk. Annyi bizonyos, hogy a nemesen és szabadelvüen gondolkodó — már kihűlt — sziv, a mely a vallás390 szabadságról szóló 1895 évi 53. teikket, a congruáról szóló 1898-iki törvényt, a korpótlékokról szóló 1913 évi szakaszokat szentesitette, soha sem ellenkezett volna a kellő alakban, kellő időben elébe terjesztett javaslatok szentesítéséről, a melyek magyarhoni hü protestánsainak sorsát javították volna s a teljes jogegyenlőséget biztosították volna. Méltán siratjuk jó öreg Királyunkat. Méltán gyászoljuk őt. Méltán és igaz szívvel áldjuk emlékét. Legyen is az megáldva minden magyarhoni evangelikus szívben időtlen időkig. Kisérje a nemes lelket igaz áldásunk az örökkévaló Ur elé, a hol is vegye el azt a jutalmat, mely az igazakra az örökhajlékokban vár. N. Szimptóma. Lehetne sötét szimptomának is nevezni, vagy veszedelmesnek, ha éppen megfelelő jelzőt akarnánk elmünk-elébe szerkeszteni. fl Magyarhoni Evangélikus Lelkészek Egyesületének f. évi nov. hó 7-én tartott közgyűlésén Draskóezy Lajos eperjesi theol. tanár és igénytelenségem belmissziói tárgyakról tartottunk értekezést ; Draskóezy L. a belmisszió elméletének alőadása s annak kötelező hallgatása tárgyában hozott tiszakerületi határozat kapcsán az ujabb szociális törvényalkotásokat ismertette, mig magam a háborús szeretetmunka egy-két fejezetére hiutam fel a figyelmet, igy a csecsemő és anyavédelemre, a hadi árva és rokkant-ügyre, s az alkoholkérdésre. Nem szólok arról, hogy hogyan; hiszen szónoki mesterfogásokra, vagy szemléltető, figyelmet lekötő, majdnem rajzoló előadásra egy lelkészekből, tehát az előadás, az élő szó mestereiből álló gyülekezet előtt semmi szükség nincs, ellenben mindketten — a rendelkezésre álló idő fölöttébb rövid lévén — csak a lényegre törekedve inkább adatokat közöltünk a touábbi gondolkozás, az egyéni munkavállalás anyagául. Ha egy-két megértő lélek hasonló érdeklődésre buzdult előadásunk hallatára s egyházunk és a háborútól megrongált társadalmunk iránti élő szeretettől vezérelve meglátja a teendőit: nem hiábavaló munkát teljesítettünk. Érezzük, hogy ha valaha, most tettekkel kell bizonyitania egyházunknak, hogy él benne a EVANGELIKUS - ŐRÁLLÓ