Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-01-06 / 1. szám

4 1915 jük: alkotni raformálni, elvetni valóinkjj? Várjuk, e mi is azt az uj eget és uj földet! ? Óh várjuk, nagyon várjuk. Mert érezzük hogy még soknak vagyunk hijjával, ami régen a mienk, a tulajdonunk kellene hogy legyen; ami régen jogosan megilletne, de még mosí is mint utópia lebeg szemeink előtt, Mert érezzük, hogy sok minden dolgunk nem megy azon a vágányon, amelyen kellene ; mert érezzük, hogy testünkön mintha valami titkos féreg foga rágna; hogy nem szabad haboznunk, kezünkbe kell vennünk a mütőkést s operálnunk is kell. Fel-fel jajdultak már eddig is panaszaink, felszálltak sóhajaink. S főkép uj évkor. A letűnt esztendővel mintha sirkövet akarnánk fedni sok mindenre, miről érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy rossz s mintha mindannyiszor ujult lelkesedésdel, ujon érzett erővel adnánk ki a megtérés, a reform, az alkotás jelszavát, Óh de hányszor tart ez csak pillanatig ! Feltűnik, ellobban. Akár a világitó lövedékk itt a Doberdó, Sanet-Mieheli mellett. A magasba száll, riak, messze bevilágítanak . . . aztán vége sötétség 1 Nem lesz-e igy az uj esztendőben is ? S ha ä jóakarat meg is lesz, ha lelkesedésünk nem lesz pillanatnyi fellángolás, lesz-e vájjon erőnk a munkához, mely nem tágit, mig eredményt el nem ér ? ! Mert tagadhatatlanul erőre, akaratra, a nehézségektőli visszanem riadásra van szükségünk, hiszen nagy a munka mit végeznünk kell. Alkotás, reform. Pótlása a hiányoknak, megszüntetése a helytelennek. Alkotása, kiviuása annak, ami jogosan megillet, Zörgetni ott, ahol zörgetni kell, ha magán az állam ajtaján! Zörgetni mig az ajtó ki nem nyilik számunkra is. Mostohák voltunk s vagyunk még most is, követeljük, hogy ne legyünk azok, Nekünk is mérjenek egyforma mértékkel. Nem alamizsnát, koncot kérünk, hanem azt, mi jogosan megillet, Törvény betartást! 1848 XX! Anynyit, amennyit másnak, ha kell seeularisáeiót! Theologiai fakultást. Reformokat: a gyermekek vallásáróli 1894-es törvény megváltoztatását, a katona lelkészi ügy rendezését Csak névleg s futólag említem mindezt, ezúttal nines hely mind erről bővebben szólani! De nem esak kifelé vannak követelni valóink, sőt inkább befelé. Nálunh kell elsősorban megváltoznia sok mindennek, intézményeknek, önmagunknak egyaránt. Tudatára kell ébrednünk annak, mik vagyunk, mi a célunk, feladatunk, micsoda szent ügy szolgálatában állunk? Mert mintha sokan nem tudnánk ezt! Nem ismernék a keresztyénség s a protestantizmus lényegét, mely nem átkot, de szeretetet hirdet; mely az egyéniségnek szabad teret nyújts nem közösít ki mindaddig, még a Jézus Krisztus vetette fundamentumon áll. Nemismernék a célt: Isten országának építését, különböző utakon bár, de egy alapra hordva a követ. Nem ismernék feladatunkat, mely nem az örömben áll, „mikor nem kell prédikálnunk" — a mint egy paptár^am magát kifejezte!! — hanem szent lelkesedésből, hogy a világosság fáklyáját magasan lobogtassuk. Sok intézményünk szorul reformra, sok ujat kell alkotnunk. De én azt hiszem, hogy első sorban minálunk, mi bennünk kell soknak megváltoznia 1 Panaszkodunk, hogy fogyunk s nem veszszük észre, hogy ennek igen sok esetben mi vagyunk okai. A mi kényelmünk, nemtörődömségünk, sokszor a mammon szeretete, sokszor tapintatlanságunk, sőt sokszor még az is, mit mint szenvedélyt mi magunk is ostorozunk, de mégis rabjai vagyunk. Lássunk világosan, legyünk őszinték, valljuk be, hogy soknak kell megváltoznia nem egyikünknél. Ha ez be nem tkövetkezik, hiába lesz minden egyéb reform, hiába bőkezű az állam, hiába lelkészfizetés emelés, hiába sajtónk, theol. fakultásunk, ifjúsági egyesületeink, népiratkáink, bibliatársulatunk, hiába reformáljuk az iskolákat, vallásoktatást, egységesitjük a lelkész választást, az énekeket, dallamokat — bár vallom mindezekre szükség van s szükség még másra is, ha nem is diskrecionális jogokra, püspöki jogkör kiterjesztésre, hanem inkább a kánoni vétség megszigorításra, mely jobban purifikálna, kezdve már a theologiákon, nem szabadelvüségért, hanem emberhez, hazafihoz általán nem illő cselekedetek s viselkedés módért, — hiába való lesz minden, tovább is veszni, fogyni fogunk. Helyes reformok külsőleg, igazi apostoli lelkület mi bennünk, ezek fogják, ezek adhatják meg egyedül azt, mit mindannyian óhajtunk, várunk, kérünk: azt az uj eget, azt az uj földet minálunk, egyházunknak a protestantizmusnak igazán naggyá, értékessé tevését hazánkban. Vajha az uj esztendő, s a vele bizton bekövetkező békés fejlődés meghozná ezt is! Ez volna az igazi boldog esztendő! Ez a vágyakon zásunk ! Olaszharetér 1915 december havában. Jeszenszky Hároly S. evanhonved tábori lelkész.