Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-08-19 / 34. szám

XII. év. Budapest, 1916 augusztus 5. 32 szám EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető minöennemű postai küldemény, a hiröetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) külöenöő. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTUL.WI >ONOS: NOSZKO ISTVÁN rákoskeresztúri lelkes/.. FŐ.*H!N K ATA KS A K : SCHOLTZ ÖDÖN JAHN JAKAB BLATNICZKY PAL á'iftalvi espere.s-leikfs/.. kiskéri lelkész. oinkutai lelkész DUSZIK LAJOS GÖnÖRYJÁNOS szatmári ielkés«. eperjcM f<í»ym. igazira tó Megjelenik netenként epv ivén A lap ára : Egész évre 14 K Félévre 7 K Egyes szám ára .. 40 f Hirdetések a» i»alvn/.a. t>h Krgész old»! .... •*<> k Allaiidóbirde'éttei-piieKK yaz.-f sa-nu' TARTALOMJEayZÉM : VEZÉRCIKK : Püspöki jelentés. Belélet. — Pálgázatok és hirdetések. ^Egyházi statisztikai éukönyu. Homola Istuán. Püspöki jelentés. Qeduly Henrik, a tiszai egyházkerület püspöke az ez évi kerületi közgyűlésnek hosszabb jelentésben számol be az egyházkerület életéről. E jelentésből közöljük a bevezető részt egészben s egyes lényegesebb püspöki megjegyzéseket kivonatosan. „Ha az Úr szent Igéje a földi küzdelmek gyötrő órái között nem világitana belé Isten örök böleseségének és kegyelmének az emberi elme előtt sokszor megfoghatatlan útjaiba (Róm. XI. 33.) és nem ^biztatna a megpróbáltatások e mostani sötét korszakának közeli elmúlásával (1. Kor. X. 13.): ugy akkor ezen, már a második, irtózatos vérözönben és gyilkos emberpusztitásban lefolyt esztendő végén kelt jelentésemet a kétségbeesés hangjain kellene kezdenem. Eget ostromló vészkiáltások, a tenger vizein sülyedő hajó megrémült utasainak szivekbe markoló jajjai törhetnének elő lelkünkből: „Uram, mi lesz velünk?!" „Uram, segits, mert elveszünk!?" . . . Ám, ne feledjük, m. t. Közgyűlés, hogy ha ez a pusztitó uérzivatar sok drága kincstől, sok féltett tárgyától ragaszkodásunknak, szeretetünknek, sok értékes alkotásától a szellemi lét és az emberi haladás megfeszített igyekezetének és a családi lét békés nyugalmától, szelíd örömeifői íftég Vs fosztott minket, —: kettőtől ftéiá foszthat meg sohö és ezek,: a győzelembe vetett remény és az Isten gondviselésének örök bölcseségében és kegyelmességében gyökerező hit. Hazánk népe ma is azzal a rettenthetlen tudattal néz szemébe a háborús megpróbáltatások gyötrődéseinek, hogy e szinte mértéknélküli önáldozat végre is meghozza a maga kivánatos jutalmát. Fiaink az őseinktől örökölt rendithetetlen bátorság lelkével, valóban bámulatraméltó hősiességgel állanak őrt határainkon és az ellenségtől elhódított idegen területeken. Az egyes családok gyásza, fájdalma, az alig meghatározható nagy veszteség a nemzet virágjában, a mi drága ifjú hőseinkben — bár pillanatokra mély bánat és szenvedés forrásai, de elnémulnak, eltompulnak akkor, amikor a lelkiismeret Ítélőtáblája elé a nemzeti lét és nemlét kérdései tolulnak. Ez a nemzet a múltban is nagy volt a közös veszély elhatározó pillanataiban és nagy ma is nagy abban a fennkölt akaratban, tudatban, elhatározásban és áldozatos cselekvésben, hogy győzni akar és győzni tud. Nekünk meghátrálnunk nem lehet. Nekünk, ha élni, lenni akarunk, csak előretörnünk lehet és előre is fogunk törni, bár éhezzünk, nélkülözzünk, küzdjünk, veszítsünk, sirjunk és szenvedjünk, mint egyesek, tovább is! És ezekben az elhatározó érmésekben és szilárd feltevésekben megizmo-