Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-01-06 / 1. szám

3 1915 nek szentesítő és megpecsételő záradéka nélkül még sok keserű csalódást fog okozni a tartós béke után vágyó emberiségnek. Ne esküdjünk mi tehát az uj évben sem idegen nevekre 1 A világháború sok nevet hozott forgalomba. Az egyik tábor Kantra és Tolstojra, a másik Hegelre és Machiavellire esküszik; a jelen sokat emlegetett vezéreiről nem is szólva. Hiszen igaz, tisztelettel, elismeréssel és hálával tartozik az emberiség sok földi névnek is, különösen azoknak, melyek fényüket „a világ világosságától" nyerték ; azonban tartsunk mértéket! Ne dicsőitsünk 1 Ne tömjénezzünk ! Egy a mi megtartásunk, a mi megmentésünk, a mi böleseségünk, a mi békességünk: a ]ézus szent nevel Egyedül Ö fogja az egész világnak mennyei Atyja jobbjáról nyújtani a békesség égi pálmáját! Jahn Jakab. Vágyakozásaink. II. Péter 3, 13. Eljött tehát az uj év is, gyásszal s mégis reménységgel, lemondással és mégis várakozás-, vágyódással. Uj év, melyről óh ki tudná megmondani, — milyen lesz, mit hoz magával, mit tartogat számunkra, "de amelytől mégis várjuk, reméljük, hogy az elmúltnál jobb lesz. Mi mindig saeretünk remélni, sokszor még e reménytelenség ellenére is; mi mindig várunk, sokszor ha előre látjuk is: mindhiába. Varunk, talán mert érezzük, hogy a jelen nagyon nyomorult; reménylünk, talán mert mintha egy benső hang azt súgná felénk: megérdemled már a szebb, jobb, boldogitóbbat. Várunk sokat: Azt, amit az apostol is várt, mikor igy irt: „Uj eget és uj földet várunk az ő Ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik!" II. Pét. 3, 13. A várakozásban mindnyájan egyek vagyunk, Mindnyájan várunk. Várunk valami szebbet, valami jobbat, egy szebb, egy jobb jövőt, melyről érezzük, hogy megérdemeltük, miként a költő is oly gyönyörűen mondja: „mert megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt." Várnak az otthoniak, várunk mi itt e messze idegenben, hol a halálnak oly dus aratása van. Vár az egyes, vár a közösség, a nemzet, vár . . . egyházunk is. Uannak közös, vannak külön várakozásaink. De mindegyik olyan, melytől boldogságot, jobbat reménylünk. Várjuk elsőbb is a béke angyalának eljöttét. Onámitás volna azt mondani, hogy nem érezzük, nem valljuk valamennyien: elég volt már! Elég az öldöklésből, elég a gyászból, elég az aggódás, szenvedés, állandó erőfeszítésből! v Imánkban ott van, Uram vess véget immár a duló háborúnak s hozd el reánk a béke sóvárgott napját. S ha valamikor őszintén kértünk valamit az egek Urától, ugy hiszem, vallom, ezért igazán sziuből imádkozunk. Nem, mert mintha látnók, hogy mindhiába minden, nem mert mintha gyengéknek éreznők magunk, hanem mert látjuk, érezzük, hogy kötelességünket teljesítettük, elleneinken diadalmaskodtunk, az Isten szent ügyét meguédelmeztük, s érezzük, hogy most már máshol volna a helyünk, Ott a békés munka mezején, hol nines öldöklés, hanem szeretet, ott, hol nincs rombolás de közös, vállueíeít munka egymás boldogságáért. Várjuk sóvárogjuk a békét. De azt a békét, melyet az erős joggal követelhet, azt a békét, mely áldozat hozatalunk s erőnkkel, sikereinkkel nem áll ellentétben s mely biztosítja a jöuő nyugalmát. Várjuk a békét, de ha kell küzdünk tovább. Küzdünk hittel, reménnyel, hogy az Isten touábbra is velünk lesz megsegít. S el fog jönni a nagy nap, mikor a uérontás végkép megszűnik, mikor haza mehetünk elhagyott hajlékunkba. Mikor? Ki tudná megmondani! S vájjon a béke várva várt napjával eljön-e mind az, amit várunk: az uj ég és uj föld?! De korrigáljuk az apostolt, korrigáljuk önmagunkat, inkább értsük meg egymást: nem uj földet várunk mi, de a régi helyén ujabb életet. Világosságot, hol eddig sokszor sötétség i olt; szeretetet, hol eddig átkos visszavonás dult, megértést ahol pártviszály uralkodott. Sok, nagyon soknak kell megváltoznia : embereknek, intézményeknek egyaránt. S mintha e meggyőződést mindegyikünk lelKében hordaná. Az egyes, a hazafi, az egyháztag. Ne menjünk messze, ne bolygassuk a hazafiúi aspirációkat, jogos, vagy jogtalan követeléseket — azok más lapra tartoznak! Mint egyháztagok, mint protestánsok, mint evangélikusok, avagy mondjuk akár: lutheránusok — erre a névre, büszkék vagyunk! — vessük fel csupán a kérdést: vájjon várunk e mi is valamit ez uj évtől? Vannak e nekünk is óhajaink, követeléseink, melyeknek teljesültét remél-