Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)

1916-04-29 / 18. szám

1916. között küzdenek. Németországban mindjért a háború kitörése után megindult a nagy arányú mozgalom ebben az Irányban. Törekvésük az, hogy olyan telepet létesítsenek a harcból munkaképtelenül visszakerülő vitézeknek, a hol igazáu otthont találhatnak. Apróra ki van dolgozva a terve egy Harcos otthonnak. Termékeny szép vidéken, a hol azokat, a kik munkára képesek, munkálkodásra fogják, hogy a kenyeret maguk keressék meg, családjukat magukhoz vehessék, s boldog családi körben élvezhessék a nemzet adományát. Gyermekkoromban sokszor elnéztem szánakozva a béna koldusokat, a mint verklivel, meg szamaras kordén járták az utcákat és ugy elfacsarodott bennem a sziu, miért engedik őket koldulni, a mikor ezek érettünk viselik az élet minden nyomorúságát! Ennek Magyarországon többé megtörténnie nem szabad. Azokat az embereket, azokat a vitézeket, a kik érettünk önmegtagadással küzdenek, végtelenül nagy szeretettel kell fogadnunk. Valamikor a régi királyok a vitézeknek donátiókat adtak abból a földből, melyért véreztek. Vissza kell térnünk a régi methodusra: a hősöket az édes magyar haza földjével kell megjutalmazni. Az a sok érdemrend, a melyeket mellükre tűzdelnek, mind nagyon kevés. Ebből az Islentől megáldott édes haza földjéből kell nekik juttatnunk annyit, a mennyi elegendő, hogy békés otthont találjanak rajta. De természetesen azt a földet, a mely ma az övék, a mely családjukat eltartja s biztositja majd visszatérő küzdő véreinknek jövendőjét, meg kell védenünk a számukra. Őszintén megvallva sokat csodálkoztam azon, hogy a mi kormányunk bölcsessége és figyelme mi mindenre kiterjedt s erről mégis megfeledkezett. fl háborús törvényjavaslatok egész sorozata biztosította a polgárok személyes és vagyoni biztonságát, megélhetését, jólétét, de egyről megfeledkezett, hogy biztositsa azt az anyaföldet, mely a küsdők megélhetését eszközli. Olvastam, hogy a Tiszántúl egyik megyéjében a mult évben 2500 kisbirtok került eladásra. Ez azt jelenti, hogy 2500 hős harcos hazatérésekor nem találja meg többé a kenyéradó földjét s ezzel együtt elveszti otthonát. Mindnyájunk érdeke, hogy a magyar föld, magyar ember kezén maradjon. Mert akié a föld, azé a haza. Meg kell védeni a földet, hogy ne legyen az a mai korban is, mint volt a múltban, de különösen a XlX-ik század folyamán adás-vevés és lelketlen spekuláció tárgya. Nagy kérdés, miképen tudjuk biztositani ezután ax anyaföldet, melyet a jelen munkájával, küzdelmeivel és véres harcaival most ismét megszereztünk egg ujabb ezredév számára. Uj birtoktörvényre van szükségünk, a milyenre német testvéreink már a háborút megelőzően is régen gondoltak. Minden magyar kisbirtok a hazának egy-egy drága része, oly drága, a melyért minden gondoskodás megszentelt kötelessége a kormánynak, a nemzetnek és társadalomnak egyaránt. De ezt a birtokot, mint mindenféle vagyont csupán a fold szeretete és a takarékosság tarthatja meg a családok birtokában. A népnél nagy a föld szeretete. Láttam azoknál a testvéreinknél, kik Amerikába költöztek és ott emberfeletti erővel küzdenek, dolgoznak a megélhetésért. Ezekre s ezeknek tapasztalataira, munkálkodására, testilelki tehetségeik kifejtésére szükségünk van. A visszavándorlás kérdése egyike a Ma legfontosabb kérdéseinek. Óriási erőt veszt a jelen és a jövendő nemzedékek egész sorozata a mai világháborúban. Sok időre, talán századokra lesz szükségünk, hogy ezt a sok nagy veszteséget helyre hozhassuk. Erőpótlásra van szükségünk és amikor odakint testvéreink testük és lelkük egész erejével idegen államnak dolgoznak, idegen nép vagyonosodását, gazdasági és kulturáis fejlődését munkálják, meg kell gondolni, hogy micsoda megmérhetetlen veszteség az reánk nézve. Ezek mind a mieink, ezért hát ezekkel kell pótolni azokat, akik elesnek messze idegenben és csendes jeltelen sírok alatt alusznak. A visszatelepítés kérdése egyik legfontosabb nemzeti kérdés. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak bizzunk azokban, a kik ott künn megtunultak munkálkodni. fl nemzet jövendőjének és boldog fejlődésének szent kötelességéből nekünk is ki kell vennünk a magunk részét. És itt első sorban Önökhöz fordulok igen tisztelt Hölgyeim! Volt alkalmam a suffragettek egyik alelnökével vitázni azon, mennyire jogos a nők modern törekvése, amely a férfiakkal való azonos jogosultságot tűzte ki céljául s előtérbe tolja a politikai érvényesülést is. És mint mindég, akkor is azt vitattam, hogy a nőknek szentebb, szebb, hozzájuk méltóbb, dicsőbb munkaköre, mint a mit eddig betöltöttek, nem lehet soha! A nőknek nem jogokban, de szeretetben kell gazdagoknak lenni, nem a képviselőválasztás hullámaiba kell belemerülni, hanem szeretteik otthonát kell a boldogság fészkévé átalakítani, nem kiállani az élet piacára versenyt kiáltozva a jelszavakat, hanem a mit a férfi megkeres, azt takarékossággal beosztani s szerettei számára szeretetével megtartani. Nem a mi gazdasági elmaradottságunk oka, mintha a mi népünk nem uolna elég munkás, ügyes, szorgalmas, hanem az, hogy nagyon könnyen elpazaroljuk, a mink van. Bele