Evangélikus Őrálló, 1916 (12. évfolyam)
1916-04-29 / 18. szám
1916. kell nevelnünk a népbe a takarékosság erényét, a mely biztosítja nem esak a családok, hanem a nemzet jólétét és boldogságát is. Csodálatos, és épen a székesfővárosban elég alkalom nyílik annak megfigyelésére, hogy mennyire telik még azoknak is, akik nélkülözésről panaszkodnak: a üivaíra. Nagyobb bálvány nem volt még soha ezen t világon, mint a divat. Ezért fel tudják az emberek áldozni függetlenségüket, becsületüket, családjuk békességét és jövendőjét. S ha ez a divat legalább nemzeti volna, ha minden haszna itt maradna a nemzet szolgálatában, — volna tán mentsége, de tudjuk, hogy sokkal többet engedünk ki milliókban a divat csatornáján idegen népek közé, mint a mennyit be tudunk hozni nyers terményeinkért. — Szomorú arány, melyet megváltoztatni a nemzet vezetőinek egyik legszentebb kötelessége, de a kérdést elsősorban mélyen tisztelt Hölgyeinknek szíves figyelmébe ajánlom. De amiről most kívánok pár szót ejteni, már nekünk mindnyájunknak szól, a kiket az Isten megáldott gyermekekkel. A gyermeknevelés megváltoztatása is a legfontosabb feladatok közé tartozik. Németországban feltűnt nekem a mieinktől teljesen elütő nevelési rendszer. A bámulatos önfegyelmezettség, a becsületes kötelességtudás, az a kitartó munkakészzég, az a komoly hivatásérzet szinte páratlanul áll. Mi ismeretesek vagyunk szalmaláng természetünkről, a mi tetszetős eszmék felvetődésekor kigyullad, de aztán hamarosan elalszik. Kitartás a munkában, hűség az eszményhez való ragaszkodásban, emelkedettség a célok kitűzésében, öntudatosság a jellem fejlesztésben, a melynek van szilárdsága és tartóssága is, igaz őszinte vallásosság, a mely nem bigottériákban és türelmetlenkedésekben merül ki, hanem élethivatásnak tekinti minden dolognak betöltését és a nemzeti szilárd jellem, mely a nemzet múltjával és jelenével öszszefügg s eszményekért minden áldozatra kész, mely előtt meg kell önmagát tagadni és ha kell feláldozni: ezeket neveljük bele a gyermekek lelkébe. Végtelen sok áldott kiválóságot rejt magában a magyarság lelke. A magyar parasztot a vele született józansága, becsületessége jellemzi, az egyenes lelkület, a mely mindenkor disze és dicsősége volt fajunknak, mind oly talaj, a melyen épitenünk kell. Van nekünk egy igen nagy hibánk, a melyre legyen szabad rámutatni. Nem csodálatos-e, hogg mi megelégszünk azzal, hogy egy családban esak egyetlen egy ember keressen, az ő munkájára támaszkodjék hat, hét, nyolc olyan erős kéz, a melg épen ugy megkereshetné kenyerét. Leggan aaafeaíi Amerikára mulatnom, hol a mi »éretmk átalakulnak annyira, kagg a család minden egyes tagja megkeresi a maga kenyerét. Nálunk még a munka, azt hisszük, hogy a szolgák kötelessége és azért lealázó. Mi még nem tanultuk meg a modern kornak azt a követelményét, hogy nem szabad eltelni egy napnak sem, a melyben nem érdemeltük meg munkánkkal a napnak kenyerét. Alakitsuk át energiában gazdag lelkünk egész világát, gondolkodásunkat, törekvéseinket s ezzel együtt egész társadalmunkat, hogy ne ismerje többé ezt a szót: inség, nyomorúság! Egy uj Magyarországot kell teremteni! Egy uj Magyarország megteremtéséért küzdenek véreink, ezért kell nekünk is felvenni a harcot. Az uj Magyarország megteremtésének azonban hatalmas tényezői kell hogy legyenek az egyházak, a melyek a nép lelkületére a legnagyobb befolyást gyakorolják. Az a valláserkölcsi cél és feladat, az a nemes életfelfogás, a melyet az egyházak hirdetnek, akkor lesz gyümölcsöző, ha egymást megértve haladnak utjukon előre. Nagy baj, hogy az egyházak élet-halál harcot folytatnak, egymást ostromolják, s megbénítják egymás valláserkölcsi hatását. Ezért nem tudnak kellő eredményt elérni. Nem a széthúzások, az erők szétforgácsolása, hanem az összetartás s ezzel az erők sokszorosítása az az ut, a melyen az egyházak betölthetik hivatásukat. Tudom, hogy e teremben valamennyi egyház tagjaihoz szólok. Uigyék ezt be saját egyházukba, mert egyéni igazságunk nem erősödik, ha másokét kicsinyeljük, sőt azok lesznek erősek s tiszteletre méltók, kik másokat tisztelnek és megbecsülnek. Mindezekből a nemzetre, erre a most egyetértésbe tömörült társadalomra származik áldás. A kik odakinnt érettünk küzdenek, a mikor mireánk gondolnak, közénk haza vágynak, azzal a reménységgel gondolnak, hogy a mikor haza jönnek, szebb Magyarországot találnak, mint a milyent elhagytak. Miért volna a sok szenvedés, ha nem lenne jobb a jövő? Munkálkodjunk tehát mi is, mert meg kell valósulni a legnagyobb magyar modásának: „Magyarország nem volt, hanem leszi" Adja Isten, hogy ugy legyen! Az amerikai magyar evang. esperesség szervezésének a kérdéséről. Amikor az amerikai magyar evangelikus esperesség felállításának halaszthatatlan sürgősségét vagyok bátor hangoztatni, legelsősorban a magyar állameasme asolgálata lebeg a szemeim előtt. As amerikai magyarság természetes vezetői az újságok és a lelkészi kar; ennek a kettő-