Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-02-20 / 8. szám

1915 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 73 És még valamiért foglalkozzunk ezekkel a a kis iparosokkal. Megfogják majd ezek mondani: mit várnak ők az egyháztól. Az ő igényük is az idők jele. ]ó lesz figyelnünk reá. Üdvös lesz egy merészebb lendülettel megtennünk azt a csapatmozdulatot, amit ez igényekben megszólaló idő kommandó-szava parancsol. Szatmár, 1915. II. 9. Duszih Bajos. Babona a háborúban. A háború sok mindenfélét vet felszinre, amit eddig az ismeretlenség homálya eltakart. Mint a hullámzó tenger kiveti magából a különféle piszkot és szennyet, úgy a háború tomboló vihara és kivet egyet mást, a néplélekből, az emberek gyarlóságaiból. Négy évig a Dunaparton laktam s tavasz alkalmával, nagy áradások idején megfigyelhettem, mint hömpölyög a megdagadt folyó medrében számtalan elkorhadt fatuskó, szalma, széna faágak, rothadásnak induló emberi és állati hullák. A háború árja is mutat most a figyelmesen szemlélőnek érdekes jelenségeket, amit érdemes észre venni és megörökiteni. Egy ilyen jelenség a babona. Babona esak ott lehet, ahol az igazi, Istenbe vetett hit nincsen. Valami betölti minden ember szivét. Ha nem az igazi élő hit tölti be a szivet, akkor betölti a tévhit; ha nem a biblikus hit uralja a szivet, akkor uralja a babona. Csak mint kuriozumot akarom emliteni, hogy a szerbek, kik közt lakom, éjfél előtt a világ minden kincséért sem fognák be lovaikat, hogy engem a szomszéd községbe vigyenek. Félnek a rossz szellemektől. Ev. németek pl. este, besötétedés után már nem adnak ki a házból tejet, mert holt bizonyos, ha ezt megteszik, véres lesz a tehén teje. De nem erről akarok most irni. Alkalmam nyilt a háborúból hazajött sebesültekkel és betegekkel megismerkedni s velük több ideig együtt lehetni. Mi sem természetesebb, hogy engem mint lelkészt, a lelkük érdekeltek. Kezdtem ez irányban kutatni. Szomorú tapasztalatokra tettem szert. Tudjuk, hogy minden egyház igyekezett a maga hadbavonult katonáit jó imakönyvekkel és traktátusokkal ellátni, hogy igy arra az „egy szükséges dologra" irányítsa figyelmüket. Hiszem hogy sokan, talán a legtöbben katonáink között, hálásan fogadták e könyvecskéket és füzeteket; de bizony igen sokan szivesebben olvassák a kórházakban felhalmozott ócska regényeket, trágár vicelapokat, Maupassant iratait s „A tébolyda titka" eimü és ehhez hasonló ponyvairodalmat, mint a komoly tartalmú könyveket. Egy ev. vallású katonánk éjjeli szekrényén békésen hevert Kapi Béla: „Erős várunk az Isten" eimü füzete. Az olvasás s forgatás nyomai nem igen látszottak rajta, de annál jobban falta nevezett a rémregényeket. Nem okolom őket, esak magunkat! Amit vetettünk azt aratjuk, Az ifjúsággal nem törődtünk. Az utca és az istállók nevelték. Hogy ott nem szerethették meg a Krisztust és az ő evangeliomát — magától értetődik. A babonát illető megfigyelésem a következő. Sok katona és katonatiszt nyakán egu kis aluminium érmet, néha öt-hatot is láttam. Utána jártam miért viselik. Igy jöttem rá, hogy babonából. fízt hiszik, hogy ezek a megszentelt érmek megvédik őket a gyilkos háború veszedelmeitől. Ha szivükben igazán élne a Jézus Krisztus és az ő igéje, akkor nemde megelégednének e fenséges és nyugtot adó igével: Ne féljetek, veletek vagyok a világ végéig] Az iránt is érdeklődtem, honnan vehették ezen érmekbe vetett hitet, jobban mondva, babonát. Kezembe akadt a Szent István társulat egy kis füzete „Bizzál fiam!" sebesült katonák részére irta Reviczky Aladár. Átolvastam az egészet s ebben a füzetkében a 33. oldalon következőket találtam: „A szent skapuláréról. A boldogságos szűz Mária egyszer megjelent Stock sz. Simon karmelita atyának s megajándékozta őt a karmelhegyi barna sz. skapuláréval (vállruhával) s biztosította őt, hogy aki ezen skapulárét jó szándékkal viseli, azt ő különös oltalmába veszi, az részesül a karmelita rend érdemeinek közösségében, az halála után a pokolba nem kerül, hanem vagy a menyországba vagy a tisztitóhelyre, ahonnan az ő közbenjárására mielőbb kiszabadul. A katonák a szent skapuláré helyett az úgynevezett skapulárét pótló érmet is viselhetik, ha azt az erre fölhatalmazott pap megszentelte, fíz igy megszentelt érmet a katonák bárkitől elfogadhatják s ha azt tisztelettel maguknál hordják (legjobb zsinóron a nyakon viselni) akkor a skapuláré társulat összes búcsúiban részesülhetnek. A katonáknak tehát nem szükséges külön felvenni a skapulárét, sem a nevöket a törzskönyvbe bejegyeztetni, hanem elég ilyen megszentelt érmet elfogadni, hordani és állapotbeli tisztaságukat megőrizni. Hord tisztelettel ez érmet, viseltessél mindig nagy szeretettel és bizalommal mennyei édes Anyád iránt s elkerülöd a pokol örök tüzét."