Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-11-13 / 46. szám

434 eVANGEUKUS ORALLO 1915 gyűlésein megdöbbenésének és az or­szágos gyászban való részvételének im­máron kifejezést adott. Mivei egyet, egy­házi közgyűlésünk nem egyéb, mint a négy egyházkerület képviselete, e tekin­tetben az egyetemes egyház már kife­jezte a maga gyász- és részvét-nyilat­kozatát. De ha a háború megindítására ez a gyilkos merénylet szolgáltatott okot, sokkal mélyebben fekvő okai is vannak. Nem bocsátkozhatom taglásába ama bonyolult nemzetközi viszonyoknak, ama hatalmi kérdéseknek, ama közgaz­dasági versengésnek, amely mintegy előzménye és mélyebben fekvő, talán sokak előtt rejtett oka a háború kitöré­sének. Ez a kiválóan politikai jellegű ol­dala a dolognak nem illenék bele egy­házi üléseink és tanácskozásaink kere­tébe. De azt mondom, hogyha még ál­talánosabb, még magasabb szempontra helyezkedünk, akkor igen is azt mond­hatjuk, hogy a háborúnak általában nemcsak ennek, de minden háborúnak oka a bün; és hogyha a 19. század, azt mondhatnám, uralkodó hitének látszott az emberiség végtelen haladásába ve­tett hit: nekem eszembe jut egy kiváló francia történettudósnak mondása: „Ko­runk hisz az emberiség végtelen hala­dásában, mint ahogy elődeink hittek az eredendő bűnben". Nohát igen is, ez a háború ezt az egyházi dogmát látszik megerősiteni. Irigység, kapzsiság, ha­szonlesés: ezek a háború okai. De mélyen tisztelt egyházi közgyű­lés, midőn egy éven át nem tarthattunk egyetemes közgyűlést, teendőink termé­szetesen igen megsokasodtak. És ezért nem akarom az időt tovább elméleti fej­tegetésekkel tölteni, hanem a legmegfe­lelőbbnek vélem, hogy csak azzal az óhajtással üdvözöljem az egyetemes közgyűlésen megjelenteket: bár minél előbb következnék be az óhajtott békes­ség, bár minél előbb zavartalanul mű­ködhetne teljesen magyarhoni evangéli­umi egyházunk is a maga működési kö­rében. Mert a háború súlyát az egész magyar társadalom oly mértékben érzi, hogy ez szükségkép visszahat az egye­temes egyház szerves működésére is. Ezzel magyarhoni evangéliumi egyete­mes egyházunk közgyűlésének tanács­kozásait ezennel megnyitom. Egyetemes közgyűlés. fl magyarhoni evangélikus egyházegyetem a maga rendes évi közgyűlését Budapesten nov. 10-én kezdte meg. A közgyűlést megelőzőleg nov. 9-én megtartatott szokásos elöértekezleten a közgyűlés elé kerülő fontosabb ügyek lettek bizalmasan megbeszélve. Reggel 9 órakor a közgyűlést istentisztelet vezette be, amelyen Kor­bély Géza sárosi főesperes mondott magasszár­nyalásu evangéliumi, lelkes, hazafias beszédet. A közgyűlést báró Prónay Dezső egyetemes egyházi és iskolai felügyelő nyitotta meg. Meg­nyitóbeszédét lapunk vezető helyén közöljük. Dr. Baltik Frigyes püspök egyházi elnök Szentiványi Árpád kerületi felügyelő indítványát elfogadó határozatot mondotta ki, amely szerint az egye­temes felügyelő megnyitó beszéde a jegyző­könyvben fel lesz véve, valamint, mint melléklet Korbély főesperes templomi beszéde is. Megala­kulás után dr. Szelényi Aladár egyetemes fő­jegyző felolvasta az egyetemes felügyelő évi je­lentését, amelyben jelenti a felügyelő, hogy a háború okozta nehéz viszonyok dacára az egy­házkerületek közgyűléseik megtarthatása nélkül is a szükséges nagyobbfoku intézkedéseiket megtették. A rendkívüli intézkedéseket pedig az egyetemes bizottságok a közgyűlésnek jóváha­gyása reményében szintén a kellő időben tették meg. Az egyetemes egyház Üllői-úti házában katonai kórház rendeztetett be, két lelkész kikül­detetett a külföldi kórházakban fekvő katona hi­veink látogatására, a tábori lelkészek száma szaporodott, 77 theologusunk jelentkezett honvé­delmi szolgálatra. Baltik Frigyes püspököt 25 éves püspöki szolgálatának jubileuma alkalmá­ból az egyetemes egyház nevében üdvözölte s végül a jelentés megemlékezik ugy a reformá­tus testvér egyház, mint a mi egyházunk elhunyt nagyjairól s arról a nagyszámú névtelen tanár és tanitó hősökről, akiknek neveit majd csak a háború után lesz módjában elősorolni s akik e világháborúban életüket a hazáért feláldozták. A közgyűlés a felügyelő jelentését tudomásul veszi, s tett intézkedéseit jóváhagyja. Az érke­zett miniszteri leiratok ismertetése után dr. Sze~

Next

/
Oldalképek
Tartalom