Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-07-03 / 27. szám

262 1915 A soproni felső esperesség köz­gyűlése. A soproni felső egyházmegye junius 17-én Petőfalván tartotta folyó évi rendes közgyűlését. A gyülekezetek képviselői a paplakból harang­zugás közben testületileg vonultak a templomba, melynek főbejáratánál a dalárda karénekkel üd­vözölte az érkezőket. A petőfalvi templom tudva­levőleg a dunántuli egyházkerület legszebb isten­háza, de ezúttal még a rendesnél is sokkal dí­szesebb volt, nemcsak mivel a lovag Rothermann család a legszebb virágokkal feldiszittette ugy a templomteret mint az oltárt, hanem és főképen mivel a hivek a nagy munkaidő dacára is telje­sen megtöltötték a szent hajlékot. A közgyűlést megelőző istentiszteleten Schrödl József helyi lelkész végezte az oltári szolgálatot, mig a szent beszédet II. Horint. 6, 2 alapján Szoujáh Géza veperdi lelkész tartotta, közben pedig a dalárda ismét lélekemelő karénekkel emelte az áhítatot. Az istentisztelet után, mintegy annak termé­szetes folytatásaképen rögtön kezdetét vette a közgyűlés. Dr. Démy Lajos esp. felügyelőnek a háborús viszonyokhoz alkalmazott s mély vallá­sos érzülettől áthatott megnyitó beszéde után Scholtz Ödön esperes terjesztette elő évi jelen­tését, melyből kiemeljük a következőket: A há­ború kitörése után a lelkészek körül Lauff Géza és Pöttcshaeher István, a tanítók közül Kindler Mihály, Kleinrath Ágost, Kiss Gábor, Molnár Gyula Polster Samu, Sehrvarz Ferenc József, később pedig Schöll Frigyes, Gisele Frigyes, Schad Já­nos és Steiger Imre hívattak be hadi szolgálatra. Az utóbbiak közül kettő, Kindler Mihály soproni és Eisele Frigyes ruszti tanító megsebesült, kettő pd. u. m. Kiss Gábor csávái és Sehrvarz Ferenc József lépesfalvi tanító orosz fogságba került. — Scholtz Ödön esperes intézkedésére az összes gyülekezetekben bevezették a rendes esti könyör­géseket, a melyekre a hivek szívesen eljárnak, — a lelkészek rendszeresen vezetik a gyüleke­zeteiket érintő háborús eseményekről a lelkészi naplót, — hivatalosan beigazolt esetekben meg­tartják az elesettek emlékezetére a vigasztaló gyászünnepélyeket s hathatósan kiveszik részü­ket a községükben folyó segélyakcióból is. Sőt a legtöbb gyülekezetben külön egyházi segitő­munka is folyik, hogy a leginkább sújtottak ügyé­nek felkarolásával megmutathassuk, hogy az egy­ház nemcsak hirdeti de be is tölti a szeretet parancsát. Lélekemelő az erre vonatkozólag az egyes gyülekezetekből összegyűjtött adatok hosz­szú láncolata. Az esperesség területén lévő ösz­szes katonai kórházakban a protestáns sebesül­tek és betegek gondos lelkipásztori kezelésben részesülnek s jól el lesznek látva imakönyvek­kel s vallásos iratokkal. Ép ugy a bevonult hivek mindegyikénél is van imakönyv, újszövetség, vagy egyes szentírási részlet, fíz l. hadikölcsönre 335.400 koronát jegyeztek a gyülekezetek. A be­vonult tanítókat kartársaik s a lelkészek helyet­tesitették az iskolában, ugy hogy a tanítás min­denütt zavartalanul folyt az egész tanéven át, a legtöbb helyen mint rendszerint ugy most is szep­tember 1-től junius legvégeig. A lelkészek az es­peres felhívására mindjárt a háború kitörése után konferenciát tartottak, melyen mindenben egysé­ges eljárásra nézve állapodtak meg, minek ál­dásos következményei lépten nyomon tapasztal­hatók. A személyi változásoknál különös meleg­séggel emlékezett meg esperes Poszvék Sándor ny. theol. akad. igazgató, Bücher Rajnhard tanitó és dr. Rátz Ottó elhunytáról, Hildebrand Keresz­tély petőfalvi lelkész távozásáról és Kraft Fri­gyes ruszti felügyelő leköszönéséről. A tavalyi közgyűlés határozata értelmében az esperesség iskoláiban minden tanterembe be­szereztetett egy Krisztus-kép vagy egy Luther­kép, Soproribánfalva leánygyülekezet mielőbbi anyásitása az esperesi jelentés alapján elsőrendű egyházi érdeknek mondatott ki s az egyházke­rület figyelmébe ajánltatik. Jóváhagyólag tudomá­sul vétetett, hogy az esp. elnökség hozzájárult Sopron azon határozatához, hogy tanítóit ezen­túl az 1913 éui XV. t.c. 5 §-ának megfelelően az állami tanítókkal egyenlően javadalmazza s csa­ládi pótlékukat 100 K-ról 200 K-ra emelte. A há­rom uj tanitónő dijleuele már eszerint állíttatott ki. Épen úgy jóváhagyatott, hogy Ruszt a kon­vent egyik házát 4262 K.-val tanítói lakássá kí­uánja átalakítani. A népesedési adatok 23,435 lélekszám mel­lett a következők: született 778, meghalt 471, kon­firmáltatctt 552, urasztalához járult 7165, esket­tetett 111 ttszta. 50 vegyes összesen 161 pár. Re­verzálíst adott előnyünkre 26, hátrányunkra 11 pár. Hozzánk átért 5, tőlünk kitért 1. Rendsze­res vasárnapi gyermekistentisztelet van 7, egy­házi énekkar 6 gyülekezetben. Az összes gyüle­kezetek bevétele volt 463,879 K., kiadása 429,930 K egyházfentartási alapítványa 157,158 K., egyéb határozott célú alapítványa 2.378,837 K., adóssága 288,519 K. Az esp" házi pénztár évi bevétele s kiadása 4933 K. 37 f.; vagyona 4864 57 f.; a lelkészi nyug­dijalap bevétele 3892 K. 02 f., kiadása 2668 K. 05 f., vagyona 28048 K. 69 f.; az esp. beim. egylet be­rétele 166 K., kiadása 163 K. 10 f., vagyona 1627 K. 93 f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom