Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-07-03 / 27. szám
1915. 27-én Pécsett, az osztrák Pius-Verein mintájára Gerely József előadása nyomán a kath. sajtóegyesület. Három év alatt 360.000 K. tőkét gyűjtött össze, de a gyűjtés még egyre folyik. A tőke gyarapítására szolgálnak a sajtóvasárnapok, amikor minden egyházban gyűjtenek a kath. sajtó céljára. Minden összejövetelen, búcsújáró helyeken ott működik a kath. colportage s zörgeti perselyeit, melyeken e felhivás figyelmezteti a kath.-kat a sajtó iránti kötelességükre : „Adakozzunk a kath. sajtóegyesület javára." A célt szolgálják ugyancsak a pásztorjátékok s a különféle előadások tiszta jövedelmei. S az agitáció még itt sem áll meg, az egyesület hirdetéseket gyűjt s ezek dijával is erősiti a kath. sajtót. S hogy müködésök mily hasznos, bizonyitja, hogy a kath. sajtó napról napra erősödik s már ma is oly nagyhatalom, mely többé nem negligálható. fi sajtót pedig nem magáért, hanem a végső cél érdekében gyámolitják, erősitik s ez a cél a kath. közvélemény terjesztése, az irodalom katholikussá tétele. E cél szolgálatában áll a Szent István társulat, az Aquinói Szent Tamás társaság s az Országos Pázmány egyesület, melyek különböző tereken, különböző utakon, de egy eszközzel : a mindenható tollal szolgálnak egy célt: omnia restaurare in Christo. * * * A mi legvégül a kath. belmissió működését soeiális téren illeti, itt már a szervezkedés előrehaladott és dus áldást termő. Felöleli ez a működés a soeiális élet úgyszólván minden ágát. Mozgató szerve és irányilója a Math. Népszövetség. E szervezetet Windhorst alapította Németországban s ma s/ 4 millió tagot számlál. Nálunk 1907-ben alakították. A Népszövetség előkészíti a talajt a gazdasági szervezkedésre. Szervesen összefügg a már emiitett hitbuzgalmu társulatokkal, melyekben a minden eredményes egyleti működés forrását, az élő hitet és a krisztusi erkölcsöket oltják a kath. hivők kebelébe. Ezeken épül fel a kath. népszövetség, mely felébreszti az érdeklődést a kath. egyletek és mozgalmak iránt. Ezt követik fokozatosan a kath. körök, munkásegyletek és szakszervezetek a hitel és fogyasztási szövetkezetek és az egésznek betetőzése és koronája a kath. politikai szervezkedés. De a kath Népszövetség nemcsak előkészíti a talajt, hanem maga is kiveszi részét a gazd. jólét előmozdításából. Egymásután megalkotja a leghasznosabb intézményeket s ingyenes jogi tanáescsal, ingyenes földhitelközuetitéssel segíti tagjait. Most már a kisiparosokat, kiskereskedőket és a munkásokat is belevonták működési sphaerájukba. Munkájukat sokféle szakegylet támogatja. A r. k. egyház legnagyobb ellenségének, a nemzetközi sociáldemokraciának ellensúlyozására létesítette a her. soc. munkásegyleteket, melyek a proletariátus anyagi helyzetének könnyítését, kulturális niveaujának emelését s erkölcsi haladását szolgálják. Nemes birtokpolitikát is inauguráltak. A kath egyházi földek bérbeadása céljából földbérlő szövetkezeteket alakítanak, melyek kis parcellákban veszik a birtokot s igy kiszorítják a zsidó bérlőket, kik rendszerint a legmagasabb árakat adták s mégis bár nem vetettek s nem kapáltak, a legdúsabb aratást csinálták, persze nem kaszával. Nem kevésbé fontos a hitelszövetkezetek alakítása. Her. hitelszöuetkezetnek nevezik. Sokan tán megütköznek azon, hogy a hitel hogy is lehet keresztyén? De ez a jelszó a megtévesztések, a humbuggal szemben a megbízhatóság és becsület bélyegzője s a falusi uzsora leküzdésére irányul. Ezen szövetkezetek olcsó kölcsönt nyújtanak, módot adnak gépeknek részletfizetésre ualó megsaerzésére, gabonaraktárak létesítésére stb. S hogy ezen egyletek szakszerű vezetés híján tönkre ne menjenek, kath. intézetekben kathedrát emelnek a sociológiának, melyekben nemcsak elméleti, de praktikus kiképzést is nyernek a papok, tanítók s tanítónők. Kiterjed továbbá gondoskodásuk az inasügyre, munkások és munkásnők helyzetére, kereskedelmi alkalmazottakra, tisztviselőkre, kiket országos egyletekbe tömörítve, késztetik anyagi s lelki javaik megtartására s megvédésére, Munkát kereső, uagy munkanélküli cselédekről gondoskodik a cselédotthon, mely a uasuti missióual kombinálua százakat ment meg éuenként a lélekkufároktól, testi s lelki elzülléstől. Egyáltalán, a hol a mai soeiális tagozottság nem nyújt elég uédelmet az egyeseknek, mindenütt ott uan a kath. társadalom megfelelő szeretetintézménye, mely könyörületes sziuuel hiuogatja őket: Jertek énhozzám és én megnyugosztalak titeket. A midőn uégül megemlítem a soeiális missió társulatot, melynek tagjai oly nők, kik uagy nem tudtak, uagy nem akartak férjhez menni s liliomtiszta sziuuel, szinte szeraetesi stílusban, de a nélkül, hogy ualamely szerzethez tartoznának működnek a uilágban, mint felügyelők a patronageokban, munkásnők és cselédotthonokban, gyárakban, menedékhelyeken, betegágyaknál s mindenütt a nővédelem fenkölt munkásai s a midőn megemlítem az alkoholellenes kath. szervezetet, mely ernyedetlenül küzd az emberi faj halálos ellensége, az emberi méltóságot sárba tipró méreg ellen — befejezhetem előadásomat. Nem mintha kimerítettem uolna mindazt, mi a kath. belmissió körébe uág, hanem mert ezen keuéssel is oly perspektiuát nyújtottam, melyből a kath. belmissió képe plastice domborodik ki.