Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-22 / 21. szám

208" nától délre fekvő osztrák tartományokba, én a Dunától északra fekvőkbe. Előrelátható volt, hogy igazi lelkipásztori munkát a reám bizott terület óriási volía s az evangélikus katonák szétszóródottsága következtében esak igen korlátolt mértékben végezhetek. Épen ezért bőségesen elláttam magamat szentírási részletekkel, imádságos könyvekkel s más egyéb épületes iratokkal, hogy szétosztva őket ezekre bizzam annak a munkának a folytatását, a melyet magam legfolíebb megkezdhetek, fl Luther Társaság hatalmas készletet bocsátott rendelkezésemre. Gyülekezetem tagjai főleg szentírási részletek beuásáinására kb. 120 koronát adakoztak. Kisebb-nagyobb mennyiségű irattal megajándékoztak: lüágner Géza udv. tanácsos ur, a pesti ref. lelkészi hivatal, a dunemellékt ref. egyházkerület, a Bethánia-Egyesület, főleg intelligens emberek, igy különösen tisztek számára való olvasmányokkal az Ev. Ker. Diákszövetség s Takaró Géza és Zoeh Sámuel lelkész-testvéreim. Hálás köszönet valamennyiüknek! Utam természetesen mindenek előtt Bécsbe vezetett. Bemutatkoztam a hadügyminisztériumban s az illetékes 9. ügyosztály vezetője, Zorzi őrnagy ur részéről a legnagyobb előzékenységet tapasztaltam. Bgy széles látókörű, Magyarországot s a magyar politikai életet is jól ismerő s — a mi a fő—az embernek lelki szükségletei iránt érzékkel bíró katonát ösmertem meg benne. A hadügyminisztériumtól igazoló okiratot kaptam, a mely az illetékes hatóságoknak egyenes kötelességévé teszi, hogy engemet munkámban támogassanak. Az osztrák vasutügyi minisztérium szintén nagy előzékenységgel szabadjegyet engedélyezett számomra a Dunától északra fekvő területekre. B helyütt is hálás köszönettel kell megemlítenem, hogy annak kieszközlésében — időt és fáradságot nem kiméivé — Medve Miklós cs. és kir. kamarás ur, a bécsi magyar minisztérium titkára volt segítségemre. Mielőtt osztrák területen lelkipásztori munkálkodásomat megkezdtem volna, természetszerű kötelességemnek tartottam, hogy az osztrák protestáns egyházak legfelsőbb hatóságánál is bemutatkozzam. A főkonzisztórium elnöke, Haase dr., az urakháza tagja kitüntető szivélyességgel fogadott. Kijelentette, hogy az osztrák prot. egyházak hálára vannak kötelezve a magyarországi prot. egyházak iránt, a miért segítségükre vannak a magyarországi protestáns katonák lelkipásztori gondozásában. 8 különösen azt a kijelentését tartom kötelességemnek e helyütt nyilvánosságra hozni,hogy ő neki szive vágya, hogy az osztrák és a magyar egyház közeledjék egymáshoz. Nagyon 1915 örvendetes, hogy a közeledést sürgető szó odaátról hangzik felénk. Bárcsak ne maradna felelet nélkül, bárcsak megragadnák a kinyújtott jobbot! Szükségünk van rá. Haase dr. különösnek találja, hogy a mig Ausztria protestánsai sürü érintkezésbe vannak a német protestantismussal, addig Magyarországgal egyáltalában nem érintkeznek. Igaz, mi — sajnos — a német protestantismussal sem érintkezünk, de azt az érintkezést talán megkönnyítené s némikép pótolná, ha ausztriai testvéreinkkel bensőbb viszonyba lépnénk. Tőlük is sokat tanulhatnánk. Legyen szabad példaképen a Belmisszióban megjelenő cikkemre utalnom. Még egy bécsi látogatásomról kell megemlékeznem. Meglátogattam Lányi dr.-t a főkonzisztórium titkárát. Ezt a derék, kedves embert talán legjobban jellemzi az, hogy belépésemkor magyarúl kért tőlem bocsánatot, hogy nem beszélhet velem magyarul. De azon van, hogy mentől előbb beszélhessen. Deresedő fejjel, de ifjúi szorgalommal tanul magyarul. íme, egy ember, a ki bizonyára nagy lelkesedéssel vállalkoznék arra, hogy Ausztriából hidat verjen felénk s ha természetesen mi is megkezdjük a magunk részérói a hidverést. Hogy a bécsi tábori lelkészek, Krafta Ferdinánd, nehéz megpróbáltatáson átment szurcsini lelkésztestvérünk és Gsikesz Sándor, a ref. tábori lelkész jótanáesesal és útbaigazítással elláttak, azért e helyütt is köszönetet mondok nekik. Mivel Bécs Krafta lelkésztestvérünk állomáshelye, s igy —bár neki Bécsen kivül is óriási munkaterülete van még — bizonyos tekintetben lelkipászíorilag el van látva, Bécset munkatervemből eleve kikapcsoltam s Brünnbe mentem. Tudtam, hogy Brünn nagy betegállományra van berendezkedve s hogy ott nincs eüangélikus lelkész s igy a legcélszerűbbnek tartottam munkámat ott megkezdeni. A helyzet felől azonban — mint kitűnt — rosszul voltam informálva. Épen odaérkezésem előtt való nap eskették fel az ev. tábori lelkészt. Ennek különösen azért örültem meg, mert hallottam, hogy a tábori lelkész a brünni esperes Sehenner Ferdinánd. Buzgóságáról már annyit hallottam, hogy volt okom az örömre. Mindazonáltal mégis szóuá teszem azt, hogy azt, a mit különben a hadügyminisztériumban Zorzi őrnagy ur előtt is szóuá tettem, hogy t. i. a katonai hatóságok nincsenek eléggé tekintettel egyházunk háromnyelvüségére. Brünnben feltétlenül magyarországi, tehát magyarul és tótul tudó eu. tábori lelkészt kellett volna kinevezni. Sehenner esperes tud ugyan csehül, de a magyar evangélikusokat egyáltalában nem gondozhatja, bár néhány szót is megtanult magyarul, mióta magyar sebesültek kerültek Brünnbe. S EVANGELIKUS ORALLO