Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-05-22 / 21. szám

1915. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 19? •érdekes, hogy vele együtt két tábori lelkészt neveztek ki: egy magyart és egy csehet. Persze a magyar, mint református, a cseh mint helvét hitvallású szerepel. A katonai hatóságok ugyanis a protestáns felekezeti viszonyokkal nem igen vannak tisztában, fí brünni hadtestparancsnok­ság pl. hivatalos fölvilágositást kért Schenner esperestől a hat protestáns felekezetről, a melyek szerintük a következők: evangélikus, református, lutheránus, kálvinista, ágostai és helvét hitvallá­sú. Baj az is, hogy a paritás elve is belejátszik a tábori lelkészek kinevezésébe. Vigyáznak arra, hogy csak annyi magyar tábori lelkész legyen Ausztriában, mint a hány osztrák van. A minek persze aránytalanság és igazságtalanság a kö­vetkezménye. De nemcsak abban a tekintetben volt értesülésem téves, hogy Brünnben nincs ev. tábori lelkész, hanem abban is, hogy Brünnben sok munkám lesz. Elkésve mentem. Néhány hó­nappal, sőt még néhány héttel előbb is több száz magyarországi katona volt Brünnben. Odaérkez­temkor részben máris üresek voltak a kórházak, részben akkor ürültek ki. Báró Podmaniczhy Pál. (Folyt, köu.) BEEÉLET. Az egyetemes egyház mjugdijhizotf~ sága f. hó 18-án tartott ülést. A napirend leg­fontosabb tárgya volt a theologiai akad. tanárok átlépése az állami nyugdíjintézetbe. Az ügyet minden irányú alapos előadás után Gyürky Pál előadó ismertette kimerítő részletességgel, a miből kiderült, hogy az egyet, nyugdíjintézetből való kibocsátás és az állami nyugdíjintézetbe való átlépés a fentartókra ugyan ujabb terhet hárít, mindazonáltal a bizottság beható eszme­csere után elhatározza, hogy a maga részéről en­gedélyt ad az állami nyugdíjintézetbe való átlé­pésre, a feltételeket pedig akként véli formulá­zandóknak, hogy a kilépés mind a 3 theol. akad. tanáraira nézve intézményesen és egyetemlege­sen köteleztessék, fl lelkészi szolgálat időtarta­mára járó nyugdíjigény nyilvántartásba vétetik a leik. fizetésük alapján a nyugdijint. szabályrende­letet illető szakaszai szerint. Ezenkívül beérke­zett két nyugdíjazási, illetőleg özvegy- és árva ellátási kérvény. Özv. Thomka Gusztávné, györ­könyi lelkész özvegye 1484 K. ellátási dij, 200 K gyermek neveltetési dij, és betegellátási dij 300 K. Lágler Sándor kölesdi lelkész nejét megille, tett 300 K temetési illeték gyermekeinek ki­szolgáltatott. — Az állami nyugdíjintézetbe val „ átlépésével a theol. akad. tanároknak — foglal­kozott a f. hó 19-n tartott egyet, theol. nagybi­zotfság is, s Gyürky Pál előadása alapján a határozat ugyanaz lett. Belmissziói kÖPÍeué!. A bányai egyház­kerület belmissziói bizottság elnöksége: Föld­váry Elemér és Raffay Sándor a bizottság múlt­kori határozata folytán körlevelet intézett a kerület lelkészeihez, a melyben a nehéz időkre való tekintetlel a lelkészek figyelmébe a gyüleke­zet lelkipásztori látogatását, az esti istentisztelet bevezetését, a vallásos iratokra való perselygyüj­tést, az imalapoknak megrendelését és terjesz­tését, a kórházak látogatását, a konfirmáltaknak egyesületbe való szervezését, a vasárnapi iskolák tartását s végiil a női egyesületek szervezését ajánlják. Mindez oly belmissziói tevékenység, a melyre a mostani nehéz idő a legalkalmasabbnak bizonyult be. A körlevél szíves elfogadását és a benne foglalt kérelmek szíves teljesítését a ma­gunk részéről is melegen ajánljuk. Török József czeglédi lelkész 41 évi ceg­lédi paposkodás után nyugalomba vonul. Vasár­nap, május 16-án búcsúzott el gyülekezetétől. Ez alkalommal a bu^iuzó lelkész kívánsága szerint a gyülekezet minden külső diszt mellőzni volt kénytelen. Mégis kedves ünneppé tetle az elvá­lást az agg lelkipásztor iránt érzett kegyeletes hála. Az egyház nevében Alexy Lajos másodfel­ügyelő méltatta Török József félszázadra terjedő papi működését, melynek legnagyobb eredmé­nyeit a nagy egyházak közzé beékelt kicsiny czeglédi gyülekezet élvezte. Török József kitar­tásának és gondoskodásának eredménye, hogy az egyház uj templomot, papi és tanítói lakást szerzett, messze körben ismeretes kiváló isko­lákat tart fenn, s anyagilag szilárd alapokon nyugszik. Hét kis gyermek szép versek kísére­tében virágokkal kedveskedett a nyugodni uágyó lelkipásztornak. Végül Raffay Sándor budapesti lelkész mint Török József volt tanitványa és első segédlelkésze fejezte ki háláját atyai jóakarója iránt. A búcsúzás amilyen egyszerű, olyan benső és megható volt. Az elfáradt lelkésztárs munkás és nemes élet után válik meg hivatalától. Mint a pestmegyei esperesség főesperese több cikluson át állott az egyházmegye élén. Irodalmi téren is sokat dolgozott. Megérdemelt nyugalmát áldja meg az Isten hosszú élettel, családi boldogság­gal és zavartalan békességgel! Zpeonih bizottsági ülés. Jelen voltak: Dr. Baltik, Dr. Zsilinszky, elnökök, Raáb K. pénz­táros, Paulik jegyző, Homola István lelkész tag, Petrovies, Belohorszky, Holluby akadályoztatásuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom