Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)
1915-03-20 / 12. szám
1915 az ev. templomban német és magyar nyelven 120 járni hépes sebesült katonának adta át az édes magyarhoni egyház meleg, együttérzö üdvözletét. Márc. 4-én utazott tovább Bruck-Leoben, Klagenfurtba. A jó Isten tegye áldásossá munkáját s vezérelje útjában! De áldja meg azokat is, kik a mi véreink sebeire, fájdalmára, szenvedéseire gondolva módot nyújtottak Prchlenek és Podmaniezkynak nemes, magasztos hivatásuk teljesithetésére. Reám végezetül még egy kedves kötelesség vár. Szivem mélységes hálájával köszönöm azok szeretetét s jóindulatát, akik az utóbbi időben könyvküldeményeikkel igyekeztek könnyíteni katonáink lelkiszükségleteinek ellátását. Legelsősorban kedves volt akadémiai tanáromnak Ntü Raffay Sándor budapesti lelkész urnák köszönöm abbeli gondoskodását, hogy katonáink által oly nagyon kedvelt „Az én imakönyvem"-ből ismételten 100 példányt bocsátott rendelkezésemre. Együttesen és külön-külön is köszönöm könyvküldeményeiket a következő buzgó egyházvezéreknek : D. Baltik Frigyes püspök ur Őméltóságának, Ntü Majba Vilmos budapesti, Ntü Zoch Samu modori, Ntü Ferenczy Samu losonctamási, Ntü Lanstyák Gyula budaszállási, Ntü Vargha Gyula vönöezki, Ntü id. Reichert Gyula kistormási, Ntü Maresek János ujcsanálosi, Ntü Raab Károly körmöczbányai lelkész uraknak s a Luther-Társaság vezetőségének. Különösen a tót nyelvű imádságoknak nagyon örültem, mert ilyenekből nagyon keveset kapok, Munkánk a rendes mederben folyik tovább. Ref. eollegámmal mindent egyetértőleg végzünk. Minden egyes vasárnap igen látogatott magyar Istentiszteletet tartunk az eu. templomban, melyre nemcsak katonáink, hanem civil magyar közönség is hűségesen eljár. A jó Isten áldja és óvja az otthonmaradtakat s adjon erőt nekünk munkánkhoz, hogy elvetvén a magot az a jövendő béke ragyogó sugarainak hatása alatt híveink szivében erős gyökeret verve, emelje egyházunkat s tegye nagygyá s boldoggá édes magyar hazánkat 1 Szívélyes hittestvéri üdvözlettel Grácz 1915 március hó 12-én II. Leonhard-Strasse No 30. I. St. Meshó Hároly cs. és kir. ev. tábori lelkész. Mit uárjunk a uilágháborutól ? *) Aki tengeren utazik, a hullámok járását figyeli. Aki viharba kerül, a szél irányát s erejét mérlegeli és hogyha van félteni valója, azon tűnődik, mi kárt tehet abban a vihar? Soha nem látott hullémok torlódnak most egymásra az élet tengerén. Soha nem tcmbolt még át akkora vihar az emberiségen, mint ma. Vihar, amilyenről még nem beszélt és a melyről örökké mesélni fcg a történelem. Lángba, vérbe, öldöklő harcba borult körülöttünk az egész világ s mi e nehéz idők viharában megbújva a békésebb fedezékek oltalma alatt, aggódva kérdezgetjük önmagunktól: vájjon mit hozhat ránk ez az öldöklő zűrzavar? Megéri-e majd a sok szenvedést a nyereség, mit e harcok hozhatnak? És hát mit is várjunk, mit várhatunk e borzalmas világháborútól? Mikor e kérdések felütődnek lelkemben, figyelmem akaratlanul is lecsúszik a gazdasági és a politikai érdekekről. Engem s minket itt mindnyájunkat első sorban az erkölcsi téren várható és bekövetkezhető változások s nyereségek érdekelnek. E változások jelenségeit már a háború kitörésének kezdetén megfigyelhettük. Ádáz harcban, sokszor embertelen tusában állottak egymással a parlamenti pártok. Sohasem akartuk elhinni, nem is hihettük, hogy a régi átok e minden erkölcsöt megváltoztató modern korban is sok tövist teremhet, oly sok viszályt kelthet, oly féktelenül tombolhat. De a haza veszedelme győzött a pártok gyűlölködésén, fí haza igazi oltáránál, ahol hajdan fehér lovat, ma fehér, tiszta, gyűlölettől mentes lelkeket áldoznak, ismét megtalálta a magyar a magyart, elült a pártviszály s megértette minden lélek a költő szavát: „A haza minden előtti" A mely ország népe igy tudja megtagadni magát a hazáért, abban a népben az erkölcsi erőknek hatalmas forrása buzog. Amely nép mindent el tud felejteni a hazáért, az a hazát nem fogja elfelejteni soha, az a nép bizton számithat másik ezerévre. Ugyanezt a nemes önfegyelmezési mutatta a nagy napokban a munkás néposztály is. Hetekkel a háború kitörése előtt még véres zajongóktól volt népes az utca. A hadüzenet után ugyanazon utcákra lelkes katonák kíséretében ezrek és tízezrek vonultak végig a hymnuszt énekelne. A közös veszély idején, mikor a haza kívánta a szivek összes szeretetét, összesimultak a széthúzó rétegek, elnémult minden panasz, megszűnt minden viszály. És én hiszem, hogy a nagy háború meg fogja a sziveket gazdagítani a kölcsönös megértés és türelem áldásaival. *) A Budapesti Euangéliomi Keresztyén Diákegyesület 1915. március 7-én tartott ülésén mondta el Raffay S.