Evangélikus Őrálló, 1915 (11. évfolyam)

1915-03-20 / 12. szám

116 EVANGELIKUS ORALLO akadémiának. A soproni akadémia aztán átszerveztetnék u. n. „theol. szemináriummá", ahol az összes ugy Pozsonyban mint Eperjesen a 4 évfolyamot elvégzett hallgatók még egy kötelező évet töltenének s gyakorlati, belmissziói, szociális stb. irányban nyernének alapos kiképeztetést. Külfüldi tanulmányokat csak az akadémiai négy évfolyam keretén belül lehetne folytatni. £1 lelkészi vizsga a szemináriumi én betöltése után tartatnék s az ekkor nyerendő felavatás után az eddigi egész évi kápláni kötelezettség félévre szállíttatnék le. A szemináriumi év az összes hallgatókra benlakással összekötött és teljesen ingyenes lenne s az intézet egy rendszeres és egy gyakorlati szakra kiképzett tanár, valamint egy segédtanár vezetése alatt állna. A többi tanerő a pozsonyi egyetemes akadémiához menne át. Mint emiitettük, a nagybizottság ezen javaslathoz pusztán egyszeri hallásra hozzájárult, pedig ez az egyház jövőjére kiható oly nagyjelentőségű változtatásokat igényel, hogy talán szintén tanácsosabb lett volna azt a határozathozatal előtt a tagokkal megismertetni. Persze, a nagybizottság hozzájárulásával még nincsen elintézve az ügy, mivel az előbb a kerületi s onnan az egyetemes gyűlés elé kerül s addig bizonyára módunkban lesz azt nyomtatásban is megismerni s igy behatóbb ismeret alapján hozzászólni. A soproni tanítóképezde épületének fejlesztésére vonatkozó terveket a miniszter jóváhagyta s a kivitelhez szükséges törlesztéses kölcsön felvételét engedélyezte, ugy hogy a háború megszűnte után ezen sokáig vajúdó kérdés végre megvalósulhat. A soproni tanítóképezde tanárai azon kéréssel fordultak a nagybizottsághoz, hogy tekintettel a háború okozta nehéz megélhetési viszonyokra erre az évre rendkívüli drágasági pótlékot engedélyezzen nekik. Ezen kérés lelkes visszhangra talált a többi kerületi tanintézet képviselőinél is, sőt a jóakaró gondoskodás az iskolaszolgákra is kiterjedt. A nagybizottság hozzájárult ezen esetleg súlyos anyagi megterheltetést igénylő kéréshez, — amely nem is volt a tárgysorozaton s teljesen meglepetésszerűen terjesztetett elő, — anélkül, hogy előbb a pénzügyi bizottságot meghallgatta volna. Pedig mint minden financiális kérdést, ugy ezt is előbb a pénzügyi bizottsághoz kellett volna áttenni s csak annak véleménynyilvánítása után határozhatott volna az iskolai nagybizottság. Persze, a pénzügyi bizottság igy sincs ezen határozattal megkötve, mert hiszen csak a kérdésbe jövő tanintézetek rendes költségvetése és házi pénztára terhére birálhatja és intézheti el az ügyet. A kerület egyéb jövedelmeit illetőleg köti azon 1915 közgyűlési határozat, hogy a gyámolda s a kőszpgi felsőbb leányiskola, valamint a soproni tanitóképezde nehéz, sőt válságos pénzügyi helyzetének szanálásaig minden rendkivüli kiadás engedélyezésétől lehetőleg el kell tekintenie. Amennyiben pedig mégis az illető tanintézetek pénztári erejét túlhaladó más jövedelmek igénybevétele terveztetnék, akkor — legalább az iskolaszolgák kielégítése után — talán a kerület és az egyház többi szolgái a tanítók és a lelkészek is tarthatnának drágasági pótlékra igényt. Mert a háború okozta drágaságot nem csak Sopron és Kőszeg, de az egész ország, a legelrejtettebb kis falu is megérzi. Az egyházkerületi közgyűlés legközelebbi összehivásának kérdése általános ellenzésre talált. Bajos is volna most bárhol az elszállásolás, nehéz a közlekedés, sőt lehetnek kiküldöttek a harctéren is, ugy hogy csonka volna a parlament. De egyébként sem volna sok értelme, ha már eddig el voltunk nélküle, most áprilisban talán a tavalyi s augusztusban meg az idei közgyűlést megtartani. Egy kis eltolással, mondjuk juliusban, megtartható egyszerre mindkét évre a közgyűlés s legalább megmarad az egyiknek a költsége. Ez esetben az esperességi közgyűléseket lehetne már májusban vagy junius elején megtartani, bár a jelen viszonyok között ezek is nyugodtan szünetelhetnek egy évig. Mit is lehetne most érdemlegeset határozni, mikor azt sem tudjuk hogy mit hoz a holnapi nap? . . . Triest és Görz kórházainak látogatása. Kötelességemnek tartom, hogy kórházi látogatásaimról ismételten beszámoljak e lap hasábjain. Ugy gondolom, egyházi hatóságaink s barátaim sziuesen veszik, ha utazásaimat s azok eredményeit nyilvánosságra hozom. Február hó 15-én Triest, Görzbe missziói útra szóló „Marschroutát" kaptam parancsnokságomtól azzal a meghagyásaal, hogy 17—24 között a nevezett városok kórházaiban fekvő magyar, német és tót ajkú prot. katonákat látogassam meg s lelki szükségleteiket lássam el. Triestbe 17-én indultam. Nyolc óra hosszat tartó gyorsvonati utazás után este 9-kor voltam célnál. Már a pályaudvaron is minden arra emlékeztetett, hogy közel vagyok Olaszországhoz. Láttam, hogy még német nyelven sem tudom majd magamat mindenkivel megértetni, mert öt embert is kellett kérdeznem, mig végre tört németséggel szállodához igazitottak.