Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-12-21 / 51-52. szám

567 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ " 1914 szemben annál hangosabban hirdesse a béke áldásait. Föl kell emelnie az evangéliom zászlaját, meg kell szeretetnie a jézusi szelidség gyöngédségét, hirdetnie kell az Isten országának szépségeit, a vigasztalásnak és a tanításnak lelket nyugtató igéivel oda kell állania a harcok miatt szenvedők és zúgolódók tábora mellé és meggyőzni minden egyes lelket arról, hogy egyedül a jézusi szellem utjai vezethetik el a föld népeit az igazi békességhez. A háborús karácsony napjain kétszeres buzgósággal kell hirdetnünk az Isten dicsőségét s követelnünk az emberek békességét! Legyen Isten áldása e szent munkán mindörökké! Imádság karácsony ünnepén. Ki szent Fiadban eljöttél mihozzánk, Édes Atyánk, szerető Istenünk: Ünneplésünkben könytül ázik orcánk, Karácsony napján gyászt kell öltenünk. Itt zokogunk trónodnál leomolva, Hogy örömünk most fordult siralomra, S Uram, a rémséges viharon át Nem hallhatjuk az angyalok dalát. Lőnek jelek a nap-, hold- s csillagokban, S megreszketünk a félelem miatt; Az ég megrendül, a föld összeroppan, S a teremtettség siruán megriad. Lőn a népeknek szorongattatásuk, Nagy aggódásuk és panaszkodásuk; jóslat betelt: a tenger zúg s a hab — ítélet ez, mely a világra csap. ítéletedre, búsult haragodra Van, oh nagy Isten, van méltán okod: Nehéz álom borult e renyhe korra: Hit megfogyott, bűn megsokasodott. Jövel Jézus, uégy irgalmad ölére S piros véreddel moss meg hófehérre, S mint tűzpróbában tisztul az arany, Szivünket igy tisztitsd meg, oh Uram! Mire jutottunk? Jaj, nehéz napokra, Átgázol rajtunk dúló förgeteg, Ég bár a honszeretet csipkebokra, Gyászba borulnak árvák, özvegyek: Nemzet virágai halomra hullnak, Szivek repednek, elmék elborulnak; A könnyet, mely patakként megered, Letörlöd-e, oh örök Szeretet? Letörlöd. Oh kezes nekünk ez ünnep, Szent ünnepünkön a Maszületett. Kik most karácsonyt bűnbánatban iilnek, Betér azokhoz a Főszeretet. Jövél Jézus, Te bölcs, Te szent, Te áldott, Szülj minket újjá s az egész világot! Jöjj s lesz a kiengesztelt ég alatt B földön Béke és jóakarat! Sántha Hároly Lássunk iiszíán. Valóban csodálatos, mennyire megzavarta egyházi hangadó férfiaink tiszta látását a lelkészek és theologusok katonai szolgálatának sokat vitatott kérdése. Nem szólnék már többé hozzá e kérdéshez, ha dr. Ferenezy Gyula a debreezeni Protestáns Lap legutóbbi számában „Eltévelyedés" eimen olyan cikket nem irt volna, amelyet szó nélkül hagyni a tárgyiigazság és a méltatlan^vádak özöne miatt lehetetlen. A méltatlan vádak rövidesen abban foglalhatók össze, hogy akik a lelkészek és theologusok katonai szolgálatának dolgában bizonyos kritikával és nem a görög tüz lobogó lángolásával nyilatkoztunk meg, mind lenézzük, elitéljük, talán meg is vetjük a harctéri szolgálatra menő lelkésztársainkat és theologusainkat. Nagy figyelemmel kisértem e kérdés körül keletkezett cikkeket, de elitélést általánosságban seholsem találtam. Azt kifogásolták egyesek, hogy a harctérre vágyók túlságos hangosan és nem egyező nézetű és lelkületü társaikra is mintegy erőszakoskodó módon a saját vágyaikat rátukmálni kívánó modorban óhajtottak a csatatérre vonulni. Az ellen azonban senkinek sem volt kifogása. hogy papok és theologusok, ha temperamentumuk, vágyuk és lelkületük úgy kivánja, akár fegyveresen is kivegyék a részüket a honvédelem és a haza szolgálatának szent munkájából. Nem tudom hol nyilatkoztak azok a „lutheránus mankkerek" akik úgy szóltak volna a theologusok tiszteletreméltó felbuzdulásáról: „menjenek ágyutölteléknek, ahova valók". Lássunk tisztán ! Senki sem vonja kéiségbe egyetlen lelkésznek és theologusnak sem azt az egyéni jogát, hogy elmenjen a harctérre, fegyuert fogjon és úgy szolgálja hazáját. De senkinek sincs joga a maga nézeteit és hajlamait másokra erőszakolni, hogy testületileg vonuljon k^