Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-12-21 / 51-52. szám
4S3 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1914 A hol a bűn ennyire úrrá lett a sziveken, lehet-e ott keresztyénségről, evangéliumi álláspontokról, ]ézus szellemének jelenlétéről szólani? Eakozhatott-é ott és lakozhatik-é ott Jézus? Óh, nem azok a szegény katonák, nem azok a szegény fázó, törődő, nélkülöző, szenvedő harcosok — a kik érettünk véröket ontják — nem azok a bűnösök. Az ő sziveikben, még az ő fegyverforgaíásuk mellett is ott élhet és bizonnyal ott is él a Krisztus szellemei Ök felsőbb parancsnak engedelmeskedve, vettek kezökbe fegyvert. És nem is a mi felsőségünk a hibás, a mely a viszonyok kényszeritő hatása alatt, ultima ratioként, a nemzet ősi szabadságának, jogának, épségének védelmére a hitszegőkkel szemben más eszközhöz nyúlni nem tudott, mint a fegyverhez. De Krisztus ellen, az ő szelleme, az ő isteni lénye, az ő akarata ellen lázadtak azok a hatalomhajhászok, a kiknek rút önzése beledöntötte a népek millióit e rettentő vérfürdőbe. Sajátszerű, hogy az Ur születését megelőző történelmi korszak is tele van az emberi önzés legrútabb faja, az ártatlan, elnyomott népek és nemzetek ellen a hatalmasok részéről viselt orvtámadások feletti panasszal, a bűn elhatalmasodása feletti keserűséggel. Nos, ha erre a sötét korszakra mégis jött megújhodás a Krisztus születése által, van-e okunk félni attól, hogy most, ez irtózatos néppusztulás nyomán ne fakadna ismét vallás-erkölcsi megújhodás ? .... A népek életét örök nagy célok felé vezérlő Gondviselés keze tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. . ... Ne esak keserűséggel ne csak gyásszal ne csak igazság Ítéletével ünnepeljünk tehát, de reményben, hitben és szent várahozással is a boldogabb jövendő iránt. G. H. Háborús karácsony. *) E nehéz időkben, melyek minden pillanata uj gyászt és gondot készitget nekünk, elrepült tőlünk a karácsonyi ihlet boldog melege. Alig képes feltolulni ajkunkra az angyali szózat diadalmas kiáltása: Dicsőség — békességi De sőt önkéntelenül is lelkünkbe csapódik a próféta panaszos sóhajtása: Hazugsággal gyógyítják az én népem leányának romlását, mondván : Békesség, békesség, és nincs békességi (jer. 6, 14.) Nincsen békesség nemcsak a nemzetek közt, hanem a hivők lelkében sem. Nincsen békesség sehol. Mind elmondhatjuk Pál apostollal, hogy kivülről harcok, belülről félelmek szorongatnak bennünk! Sőt az evangéliom egyházát is bizonyos elégületlen tépelődés szállja meg, mert ennek a nevében mondotta el egykor az Úr prófétája, hogy hiába hangoztatja évszázadok óta a békességet, még sincsen bákesség! Miért hát akkor e munka, miért a küzdelem, miért a meddő erőfeszítés, ha éppen az evangéliom emlőin táplálkozott nemzetek mutatják a harcra való felkészültség legnagyobb mértékét? Vájjon megihleti-e majd az evangéliom békességet lehelő szelleme a hadviselő népek s fejedelmek szivét? Vájjon a háborús karácsony meghozza-e Istennek a dicsőséget, emberiségnek a békességet? Vájjon sokáig kell-e még sóhajtoznunk a próféta panaszát: Azt mondják: Békesség, békesség, és még nincs békesség! Mit rejt a jövő ? Csak az Isten tudja. Nekünk esak a jelen kötelességeivel van számadásunk. Harcok között sarjad ki a szívben a békesség vágya s szeretete. Mennél terhesebb a harc, mennél több sebet üt, annál inkább érleli a békességre irányuló törekvést. Az evangéliom egyházának itt esak az az egy lehet a kötelessége, hogy a háború borzalmaival, gyászával, keserűségeivel
