Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-11-14 / 46. szám

4S3 tyénségért és a szabad hazáért. Még állnak fönt erős várak, még vannak protestáns iskolák, hol igaz protestáns szellem uralkodik és törhetleniil küzd a magyar nemzeti haladás érdekében. Mert ne gondoljátok, kedves ifjak, hogy a protestántizmus megelégszik imádságok sűrű gépies elmormogásával, vagy hosszadalmas biblia magyarázatokkal, hol nem az élő igét, de a holt betűt forgatják. Ez nem Luther és Kálvin szelleme ! Az igazi Protestantismus a legmagasztosabb szellemi hare, amelyben nem tekintjük mi ellenfeleinket eretnekeknek, nem fenyegetjük őket az elkárhozás borzalmaival, hanem testvéreinknek tartjuk mindannyiokat, akikkel mindenkor igaz megértéssel egyesülünk, ha a Krisztus szellemében az egész emberiségért, vagy ha a mi szűkebb hazánk érdekében kell sikra szállnunk. Nem fegyverrel hát, se nem esábitó arannyal és más hiu világi ajándékokkal, hanem az örök igazság érdekében harcoljunk Krisztus egyházáért és a nemzeti haladásért 1 Legyünk büszkék, hogy protestánsok vagyunk, de ez a büszkeségünk egyesüljön az ősi protestáus szerénységgel és bármi súlyos megpróbáltatások közepette Istenben bizó lélekkel csendüljön fel ajkunkon Luther éneke ; Erős várunk az Úristen ! TÁRCA. Mond meg édes Jézusom 1 Sorsüldözött fáradt vándor, Golgothámat kinnal járom, Ezer gond, baj nyomja vállam, Búbánat az útitársam. Pihenőre hol találok? Mond meg édes Jézusom 1 Súlyos kereszt ez az élet, Csügged bennem már a lélek. Gyötrött szivem sir, kesereg, Szánjatok meg, óh emberek. Erős keblet hol találok ? Mond meg édes Jézusom ! Örvendtem a vigadókkal, Bánkódtam a búsongókkal, Még sincs, aki megenyhítsen^ Terhem viselni segítsen. Vigasztalást hol találok? Mond meg édes Jéausom ! Bántó, közönyt fel sem venni, Durva sértést elfeledni, 1914 Gonoszért is jót fizetni, Szeretni és csak szeretni. Erre erőt hol találok ? Mond meg édes Jézusom ! Nyájas hiuó szódat hallom, Vágyva tárul feléd karom, Csókolom ruhád szegélyét, Érzem terhem könnyülését, S pihenőre boldogságra Nálad lelek Jézusom! Kozlayné Jenes Jolán fí pozsonyi íheologusokhoz. Hedues ifj. Barátaim1 Híre jár, hogy titeket is elfogott vagy inkább néhányat közületek a hazaszeretetből fakadó harca vágy s hogy mozgalom keletkezett az akadémia kebelében arra nézve, hogy vonuljatok ki ti is debreceni társaitok példájára testületileg a harcmezőre s fegyvert ragadva álljatok sorba ifjú véretekkel is megvédelmezendők hazánk s a monarchia igazait. Lehetetlen, hogy fel ne lángoljon idősebb barátaitok lelke s hogy mi is, a kik már megettük kenyerünknek javát s akik aggódó reménységgel gondolunk ugy édes hazánk sorsára, mint szivszorongva csüggünk szent egyházunk jövőjén, — hogy mondom mi is ne sóhajtsunk fel: miért nem vagyunk mi is még fiatalok, (hogy mi is odaállhatnánk hozátok) s nem segithetünk nektek — vagy küzdő vitézeinknek a haza régi ellenségeinek letörésében s fel-fel sir lelkünkben az ifjú Toldy sóhaja: „Hej ha én is én is veletek mehetnék Szép magyar vitézek aranyos leventék!" Ennek a hő vágynak — hazánk sorsa feletti aggodalmunknak s egyházunk és ti irántatok érzett igaz szeretetnek tulajdonitsátok—ha hívatlanul is bele szól dolgotokba egy öregebb barátotok, megkockáztatva azt a veszélyt, hogy ősz fejemre ráolvassátok nagy költőnk szavait, hogy „Öreg ember csácsog — hamar mond tanácsot". De hát ha van valami igazság abban hogy: „fi hol nincsenek eszes tanácsok, ott elvész a nép, a megmaradás pedig vagyon a tanácsosnak bölcs értelmében" Pldb. XI 14. És „Az értelmes ember meg nem veti a jó tanácsot 1" Sirk XXXll 22. Ez alkalommal tehát volna egy tanácsom számotokra. Persze hogy „jó"-e ez a tanács, azt már nem én vagyok hivatva elbírálni. Ez a tanács tulajdonképen nem is az enyém, hanem csak felújítása egy régi bölcs mondásnak a miről hamarjában nem tudom megállapítani, EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ