Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-05-23 / 21. szám
1914. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 239 nap nap mellett jelennek meg egyházi lapjainkban cikkek, külön is nyomtatvár nyok ugy az egyik, mint a másik iránynak védelmezői sorából. Szerény felfogásom szerint a mi autonómiánk az egyházi életben mást nem jelenthet, mint jelent egy jogállamban a jól felfogott szabadságnak érvényesülése. Független, müveit gondolkodású társadalomban és jog államban a szabadság valóságos áldást, megbecsülhetetlen kincset jelent a polgárok életében, mert nem csak ideális, hanem nemes és önzetlen céloknak szolgálatában áll; a hol azonban a szabadság önző céloknak teljesitésére szegődik, a hol egyesek és testületek a magukhoz ragadott hatalomnak bilincseibe verik azt, vagy ahol tultengésbe megy át, nem szabadság az többé, hanem zsarnokság s illetőleg szabadosság. Ugyan ezt merném én a mi protestáns autonómiánkról is összehasonlitásképen állitani. Bölcsen átgondolt szabályrendeleteinkben, jól megszerkesztett törvényeinknek birtokában, akkor, midőn azoknak végrehajtását lelkiismeretesen, a közegyház javára teljesítjük, az autonomiát ugyan veszély fenyegetni sem egyházunk körén belül, sem pedig kivülről nem fogja. Midőn igenis vallom, hogy minden jognak és hatalomnak magából az egyházközségből kell kiindulnia, midőn egyházi létünknek biztositékait, basisát democraticus fejlődésünkben keresem és találom meg, midőn egész szervezetünket ezen alapra kívánom én szikla szilárdan elhelyezni, távol sem érzem magamat a következetlenség vádjával illetettnek, ha nyíltan és bátran kimondom a szót, hogy autonómiánkat én a discretionális jognak beiktatása mellett a legtávolabbról sem látom veszélyeztetve. Annyi köze van az autonómiának a discretionális joghoz, mint a hajdúnak a harangöntéshez. Ne állítsunk mi fel az önérzetesen felébredett lelki ismeret szabadságának felvilágosult korában, igaz protestáns önérzettől megdobbant szivünk érzései mellett boszorkányokat, melyeknek létezését már bölcs Kálmánunk törvényileg perhorreskálta, ne állítsuk oda a gyermekek ijesztésére alkalmas mumust. Nagy gyengeségünket jelentené, ha mind untalan autonomiánk sérelmének kaptájára óhajtanánk minden kicsinyes oda nem tartozó kérdést vonni, mert különben oly nevetség tárgyává tennők magunkat, mint az a pap, ki midőn kolera veszélyes időben a falu közepén levő parochiális udvarán felzsujolt, az ott penetrans illatot terjesztő, ott erjedő trágyát a közigazgatási hatóság ismételt felhívása dacára ott tűrte s midőn ezért elbirságolták, ebben a tényben is az autonómiának sérelmét látta, panaszt és fegyelmit jelentett be az egyházmegyéhez a történetesen evangélikus főbiró s egyházmegyei tisztviselő ellen. Ugyan kérdem bárkitől is, higgadt gondolkodás, fontolgató mérlegelés után, a kerület két illustris vezetőjéről, elnökségéről feltehető-e, hogy a discretionális jogot egyenesen az autonomia megkerülésével, annak megrontására, kijátszására tendáló, előre megfontolt célzattal igyekeznék kijátszani? Felteheíő-e a kerület kiválasztott, a többségnek szeretetéből és bizodalmából oda állított püspökéről, kerületi felügyelőjéről, hogy a discretionális jogát, akár a nem kívánatos politikai tekintetek, akár személyes természetű motivumok alacsony niveaujára sülyesztődve és saját hatalmi kérdésének tekintve, a közegyház jól felfogott érdeke és java kárára gyakorolhassa? Váljon ilyen elnökséget csak egyetlen egy kerületünk is képes lehet magának kiválasztani. Hiszen az ő személyük mögött egy nagy mult áll, egyéniségük, gondolkodásuk, egész lényük közismert dolog abban a kerületben. És ha mégis lehetne rá példa? Váljon feltéve, de semmi képen sem engedhetve meg, ha az egyik elnök társ ilyen értelemben