Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-05-16 / 20. szám
228 EVANGELIKUS.; ŐRÁLLÓ 1914 gyar nyelvet nem birja teljesen és aki az illető gyülekezet istentiszteleti nyelvében járatlan ; e) aki a lelkészi hivatalt vesztegetéssel, etetés-itatással, szerénytelen ajánlkozással, fenyegetéssel, vagy izgatással keresi, azon esetben sem, ha e cselekményeket mások, a jelölt tudomásával és beleegyezésével követték el; f) akinek megelőző megválasztása azon egyházközségben vesztegetés, etetés-itatás, szerénytelen ajánlkozás, megtévesztés, fenyegetés, vagy izgatás miatt jogerős Ítélettel megsemmisitetett; g) aki nem protestáns nővel él házasságban, vagy akinek házassága egyházilag megáldva nincsen ; h) aki valamely egyházközségben megválasztatüán, a hiványt elfogadta ugyan, de mielőtt még hivatalát elfoglalta volna, már is más lelkészi állomásra pályázik ; i) aki az esperes meghatalmazása nélkül az üresedés helyén bármely lelkészi ténykedést végez A 93.-ik §. szövege ez : „A kerületi elnökség 30 nap alatt köteles a fenti szakaszban felsorolt pontozatok szerint elbírálni az okiratokat. Határozatáról uyomban értesiti az esperest, mely alkalommal a 92-ik §. értelmében nem jelölhetőket megokolt végzéssel a jelölésből végérvényesen kizárja." A 94. §.-ban foglalt úgynevezett discretionális jogot a szakasz változatlan elfogadása mellett 9 szavazattal 5 ellen a bizottság megszavazta. Uj és helyes intézkedést foglal magában a 99 §. is, a mely a választás megtámadását nem keresettel, hanem felebbezéssel kivánja elintéztettni. Május 7'ihi ülésen a bizottság előbb a 60-ik §. helyett harmadik eimül „Az egyházközségi képviselőtestület"-ről 11. uj szakaszban intézkedik. Ezen javaslatot a bizottságban már az előbbi ülésen megbeszélt elvek alapján Dr. Kéler Zoltán előadó terjesztette elő s lényege az, hogy a képviselőtestület a lelkész és az egyháztanáes választásától eltekintve minden más közgyűlési jogot gyakorol. Tagjainak száma 2000 lélekszámig 60 rendes 15 póttag. 4000-ig 100 és 25, 6000-ig 120 rendes, 30 póttag, 6000 túl 160 rendes és 40 póttag. A 112 §.-ban foglalt s általunk kifogásolt intézkedést, a mely szerint: „katonai lelkészek a három évi rendes szolgálatot betöltött lelkészek közül . . . neveztetnek ki", a bizottság nem változtatta meg azért, mert a katonai lelkészekről szóló hadügyminiszteri szabályzatok is igy szólnak, de a rendes szolgálat alatt nem értendő rendes lelkészi szolgálat, hanem esak általában kell három évi szolgálat akár segédlelkészi, akár hitoktatói stb. Nem törölte a bizottság sem a lelkész választásra, sem a tanitó választásra vonatkozó részből az általunk kifogásolt ama részt, mely az országgyűlési képviselőségre vonatkozik, hisszük, hogy a plénumban több sikere lesz a liberálisabb irányzatnak. A tanitó választásra vonatkozó szakaszokat tárgyalta még le a bizottság, ezeknek intézkedései nagyobb részt megegyeznek a lelkészválasztási szakaszokkal. Május 8-ihi ülésen. Dr. Kéler Zoltán előadó felolvassa az elnökségek hatáskörének kiterjesztésére vonatkozó javaslatát. Dr. Meskó László hozzájárul a javaslathoz, csak azt szeretné hangsúlyozni, hogy az ügyek a közgyűlések hatásköréből esak akkor uétettnek ki, ha azok sürgősek, kivételesek és elhalasztásuk kárral járna. A bizottság mind ezek összevetéséből a 161. §. után uj §.-ul a következőket állapítja meg : „Ha a 160. §. e. d. e. f. g. h. i. j. és t. pontjaiban foglalt teendőkre nézve sürgős és kivételes intézkedés tételének szüksége forog ^fenn, vagy ha a késedelem kárral, vagy veszéllyel jár, az egyházmegyei elnökség felelősség terhe mellett a szükséghez képest azonnal intézkedni köteles, eljárásáról azonban a legközelebbi rendes egyházmegyei közgyűlésnek jelentést tenni tartozik". Ugyanilyen intézkedés foglaltatik később a kerületi elnökségre vonathozólag. Az egyházmegyére s annak tisztviselőire vonatkozó szakaszok tárgyalásánál Dr. Kéler Zoltán előterjesztette azon észrevételt, hogy az esperes és egyházmegyei felügyelő legfeljebb esak két egymás után következő ciklusra legyen választandó, de a bizottság nem fogadta el. Egyáltalán radikálisabb ujitásoktól a bizottság tartózkodott. Majd az egyházkerületre vonatkozó szakaszokat tárgyalták le s itt a fent már jelzett elnöki jog kiterjesztő uj szakaszon kivül a 226-ik §.nál Dr. Meskó László inditDányára "kimondta a bizottság, hogy „a püspöknek egyházkerületében rendes lelkészi hivatalt kell elfoglalnia. Melléje másodlelkész és irodavezető alkalmaztatik, kiket az egyházkerület életfogytiglan választ, javadalmaz és felettük rendelkezik", fi püspöki titkár elnevezést a bizottság tehát nem fogadta el. — fi 193 §-ból kihagyták a kerületi számvevőt és a püspöki irodavezetőt a kerületi közgyűlés hivatalból való tagjai sorából. — Ezen ülésen áttért még a bizottság az egyházegyetemről szóló szakaszok tárgyalására s itt a 237-ik szakasznál