Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)
1914-03-14 / 11. szám
1914. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 118 de azok nem lehetnek mindig irányadók a valláserkölcsi életre nézve. A régi dogmákat jóismerni; de azokból csak azt kell követni, ami öszhangban van a Krisztus tanitásával, ami az evangéliumban foglaltatik. A hitet nem szabad ugy tekinteni, mint a józan ész ellenségét, hanem ugy mint az ész és a sziv együttes megnyilatkozását és ennek kiegészitő részét. A józan ész nemcsak tagadó és romboló erő, hanem ellenkezőleg positiv alkotó is, midőn az erkölcsi tényezőket nagyra becsüli és hirdeti a testvériség és egyenlőség nagy elveit. Ennek köszönhető a reformátió gyors elterjedése; de csak addig, amig a dogmatikai viták ujabb dogmákat nem teremtettek, s ezzel a reformátiónak további haladását meg nem akasztották. Azok, akik a katholicizmus tanaitól és szertartásaitól, a felvilágosodás címén elszakadtak, az uj dogmák alatt is kényelmetlenül érezték magokat; és a protestáns vallásfelekezeteknek egymás közötti harczai által ezektől is elidegenedtek. Ez az oka annak, hogy mindazon nagy vallási forradalmakban, melyek arm vi ember hitét megrendítették, nem voltak képesek határozott irányba terelni a protestáns nép tömegeit. Ennek legfeltűnőbb példája a nagy francia forradalomban a katolicizmus elleni visszahatás, mikor az engedetlen elemek ellenszegültek a kaíh. egyház hatalmának, mikor azt lehetett volna hinni, hogy a papuralmat megunt nemzet a kereszténység tisztább és szabadabb felfogásához, a protestánismushoz fog csatlakozni: a protestáns vezetők nem voltak képesek hódítani! Magyarországon is az volt a főbaj, hogy mikor a protestánsoknak egyesült erővel kellett volna elveik mellett kitartani és a népeket összetartani: akkor egymás között meghasonolva, három felekezetre szakadtak! Fájdalom ez a régi széthúzás, és ez a régi átok most is lehetetlenné teszi a hazai protestánizmusnak teljes érvényesülését. A protestánsok ma sem tudnak összesimulni; mais széthúznak, mintha ellenségek lennének. Megelégszenek a multak dicsőségével, a hitbuzgó apák emlegetésével; de egyértelmű öntudatos cselekvésre alig képesek. A demokratikus szabadság, az egyenlőség és testvériség eszméi inkább az ajkakon, mint az élet valóságában vannak meg. Egyedüli vigasztalásunk csak az, hogy a felvilágosodás áldott szelleme mégis halad, még pedig oly irányban, mely nagy mértékben képes lekötni a lelkek figyelmét. Évről-évre uj találmányok merülnek fel, melyek bámulatba ejtik az embereket. A tudósok kutatják a természet csodáinak okait, és összefüggését. Minden napnak megvan a maga csodája. Ma már nemcsak rajzolják és festik ez embereket; nemcsak hü képeket várnak a fotográfiákban, hanem a leképezett alakokat mozgatják is; nem csak cselekedni ugrálni és táncoltatni, hanem beszéltetni, daloltatni és szónokoltatni is képesek alakjaikat. Csak egyet nem tudnak: lelket és erkölcsöt teremteni! Szóval a természet csodái és az emberi ész müvei uj meg uj csodákat müveinek, melyek közelébb visznek bennünket a Krisztus csodáinak megértéséhez. Hogy az emberi ész és tudomány találmányai a XX. században hová fognak vezetni és minő hatással lesznek az emberi társadalom erkölcsi fejlődésére, ki tudná azt előre megjósolni? Hiszen az emberi ész néha, mint a villámlás, ugy nyilatkozik, s bevilágít a jövő titkaiba is. Szabadjon itt egy hires régi szerzetes életéből idéznem egy példát. Rogerius Baeo (1214 -1292), aki klastromában elvonulva, negyven éven át tanulmányozva a természet törvényeit, megjósolta, hogy lészen idő, mikor az em-