Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-11 / 2. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 7 < A hit. Nos, vájjon hát hogy vagyunk a vallás alapjával, a hittel? Banális, sőt nevetséges egy kérdés. De minek is 20-ik századbeli embertől ilyesmit kérdezni ? Hit, vallás, remény, szeretet. Isten, Krisztus: ki gondol ma ezekkel? Ott pihennek szegények a könyvtárak hűs polcán ; Voltaire, Darwin, Haeckel, Büchler, Nietzsshe stb. régen oda száműzték; talán maguk a theologusok is félretették már őket. Csak kénytelenségből ós kenyérkeresetből viszik a templomba, — mondják a 20-ik század fiai, a túlemberek. De hogy a hit élő és ható legyen, hogy az embert minden cselekedetében irányítsa, a legnagyobb szenvedések elviselésére is képessé tegye és boldogítsa : ezen, mint elmúlt századok naiv gondolatán, már tul van a müveit emberiség : mondják a modern kor tudományának szintjén haladó, reális elmék. Akik pedig mégis beletévednek : azok vallási rajongók, pietisták, vagy, mint mostanában hallottam, vallási őrületbe estek. — Szegények ! . . . Kerüljétek őket, de ne nevessétek ki ; az még sem illik müveit emberhez ! szólnak a hangadó vezérek. . . . Hanem azért ti túlemberek, ti reális elmék, ti hangadó vezérek, s ti rájuk hallgatók, ne örüljetek! A ti örömötök korai. Imé, nézzétek csak meg a ti nagy mestereteknek, Voltaire-nek halálát, aki egész életén át gúnyolta és gyalázta Istent és Jézust. Betegségében az 51. zsoltár jutott kezeibe : „Könyörülj rajtam Isten, a te irgalmasságod szerint, töröld el az én bűneimet!" „Teremts bennem tiszta szivet óh Isten !" „Ne vess el engem a te orcád elől!" De ezt a vigasztalást már nem tudta Voltaire befogadni. Aggodalmában papot hivatott; majd egy apát s két tanú előtt aláirt egy nyilatkozatot, hogy megtagadja hitetlenségét, s ezt elküldötte a párisi érseknek; — de minden hiába. Azután megátkozta hasonló gondolkodású barátait és orvosának odaígérte vagyona felét, ha még 6 hónappal meghosszabbítja eletét. Minden késő volt, s be kellett látnia és éreznie, hogy egész élete a kárhozat szolgálata volt. De hát ez régen volt. Hol volt még akkor az emberi tudomány ? Nos hát itt van a túlemberek m stere: Nietzsche, aki miután egész életén át az Isten és Krisztus ellen tanított: halála előtt 10 esztendeig volt mint súlyos őrült orvosi kezelés alatt, s utolsó megmaradt sorának valószínűség szerinti értelme az, hogy Isten felé fordult. De ha ennek sem hisztek, higyjetek Darwin munkatársának Wallace Alfrédnak szavaiban, aki a darwinizmus szolgálatában eltöltött hosszú élet után, 87 éves korában, szellemi és testi erejének teljes birtokában ezelőtt két évvel többek között ezeket irta : „Megfigyelték már önök a madár tollát? Én azt hiszem, a madártoll a természet remeke. A világon senki ember fia nem képes ilyet előállítani, de még hozzá legtávolabbról hasonlót sem. Egyik természettudós szerint a kócsagnak egyetlenegy tolla millió és millió részekből áll. A szára üres és horogszerü, — ós szemformáju apró részek végtelen sokasága tartja össze. Anyaga oly könnyű, hogy egy ujjal ki lehet borzolni eredeti formájából; de a legkisebb fuvalomra ismét gyorsan összeállnak részei és eredeti formájukba rendeződnek. S e tollak egyaránt lég- és vízmentesek, az elképzelhető legtökéletesebb ruházatot alkotván. A föld nek kétségtelenül a madár legkecsesebb lénye. Az ember a legkisebb madár röpülését, tollazatát sem tanulmányozhatja anélkül, hogy mélységes csodálatot ne érezzen De hogyan nőnek? Mi a szépségük eredete?" Mennél erélyesebben gondolkoznak az emberek afölött, amit megfigyelni képesek, annál jobban belátják, hogy az istentagadás (a matérializmus) nem egyébb óriási balgaságnál. Persze, akiknek a hite megrendült, azok nyomban készek voltak azzal a következtetéssel, hogy a vallásnak vége, s hogy az ő okoskodásuk néhány láncszeme képes megfejteni a mindenséget és hogy az értelem eredete az iszapban, vége pedig a foszforgözben van. Immár azonban a matérializmus meg van halva minden intelligens emberre nézve. A jövő tele lesz csodákkal, megadással és nyugodt hittel, mely méltó lesz ahhoz a helyhez, melyet a teremtés rendszerében elfoglalunk. Tágítanunk kell látóhatárunkon. Más lényeket is látnunk kell a mindenségben, nemcsak önmagunkat. Ugy képzelem, hogy az embertől fölfelé fokozatos emelkedés van a lények véghetetlen légióján keresztül a legfőbb Okig, Istenig, akit mi nem vagyunk képesek megmagyarázni. 0 általa, rajta keresztül működnek és ténykednek ezek. „Imé egy fontos tudományos kutatásban elmerült élet végső eredménye : egy lángész csodálatos megtérése az Úrhoz, ami teremtő és gondviselő Mennyei Atyánkhoz." És nekem ez a három példa is elég bizonyíték a vallás élő hatalmára, elég irányító arra, hogy lelkem nyugodalmát merre keressem, s hogy nyugodtan nézzem a vallást lenézők fölényes mosolyát. - • - •»-*•• * * Az erkölcs. Látszólag erősebb alapon áll az a szerte hangzó tanítás, hogy azon erkölcsi eszmények, melyek szabályozzák a társadalom erkölcsi elveit és törvényeit, koránt sem állandók és mozdulatlanok, hanem korok és helyzetek szerint változnak, ugy, hogy ami ma szent volt, azt holnap talán lábbal tiporja a közitélet. Az első keresztes hadjárat eszméje az egész nyugati keresztyénség lelkesedésével indult meg az utóisók szégyenletes torzalakzataikkal tették csúffá a nagy eszmét. — A reformáció 300 esztendős európai háborút állott ki, mig kivívta létének jogosultságát, ma pedig a protestantizmus fiai hideg közönnyel mennek el a templom és a vallás intézményei mellett. — Az első keresztyének minden uj hivő mellé diakónust, presbitert, püspököt állítottak, hogy az uj hívőt szent életre neveljék: ma pedig ugyan ki foglalkozik azzal, hogy a rá bízottakat szent, keresztyéni és Istennek tetsző életre nevelje? Ezernyi keresztyén közt a pap áll egyedül, tengernyi teendők áradatában elmerülve. íme tisztelt gyülekezet, ezek volnának azok a példák, melyek azt igazolnák, hogy az erkölcsi eszmények világában sincsanek álló csillagok, melyek örök változatlanságban állanának az isteni eszmények megvalósítására törekvő emberi társadalmak előtt. De tisztelt gyülekezet, sem ezek, sem ezekhez hasonló példák nem igazolják a kivánt tételt; hanem csak azt igazolják, hogy a fent elsorolt, vagy más hozzájuk hasonló esetben bármi okból a társadalom hűtlenné lett előbb vallott és követet eszményéhez. Lemondott a Szentföld visszahóditásáról, de ki tagadhatná, hogy maga az eszmény ma is oly felséges és tiszta, hogy keresztyén előtt nem lehet magasztosabb feladat, mint az, hogy a lehető