Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-03-01 / 9. szám
vallásfelekezetek száraára is arányosan hasonló alapok és alapítványok adományt.ztat.nának. De erről a klerikálisok hallani sem akarnak ! Klíenben a főpapok ke-sén levő óriási állami vagyon értékét — a törvényhozás k ker ülésével akként kezdik magoknak biztosítani, hogy a földbirtokokat szép csendesen nagy áron arulgatják és a pénzt minden állami ellenőrzés nélkül a főpapi törzsvagyonhoz csa,tolják! Mi protestánsok hi vei és pártolói vagyunk a kath. autonómiának oly értelemben, hogy a kath. népnek is joga legyen befolyni az egyház kormányzatába; de abba, mint egyenjogú honpolgárok, soha sem fogunk beleegyezni, hogy a magyar állam vagyonat élvező főpapok, autonomia eme alatt e vágyóim ú törvényellenesen, mint sajátjukkal, szabadon rendelkezzenek ! Ezeket az üzelmeket annál kevésbé lehet közönyösen némi, mennél inkább kel) naponta meggyőződnünk arról, hogy a klérus mily ügyesen tud szabadulni mindcizon állami szolgálatoktól, amelyeknek fejében kapta hajdan a régi királyoktól e vagyont, — és milyen művészi taktikával hárítja az egyház és iskola költségeit az államra. Ma már a szerzetesek és apácák is állami segély mellett tanítják a katholikus ifjúságot! Vajon ilyen tények alapján, mikor fogja a nemzet megkérdezni: hova teszik hát a főpap ur i c t-s óriási jövedelmeket, mikor lassanként még a vallásoktatás terhét is az államra hárítják!? A készülő kath. autonomia ezt a jövedelmet akarja magának biztositani örök időkre! És mi protestánsok, ilyen üzelmek láttára, mit teszünk? Céltudatos irány nélkül marakodunk ; gyűléseken határozatokat hozunk, anélkül, hogy azokat szigorúan vógrehajtanók; koldus módon „segélyért folyamodunk", ahelyett hogy önérzetes polgárokhoz méltó módon a testvér prot. felekezetekkel egyértelemmel a királyilag szentesített 48-iki törvények szigorú végrehajtását követelnök! Ez a zilált állapot bátorítja fel a magas klérust arra, hogy az „autonomia" tetszetős jelszava alatt egyszer mindenkorra lehetlenné tegye a 48-iki törvénynek becsületes végrehajtását. Talán itt volna az ideje, hogy meddő panaszkodás és egymás elleni agyarkodás helyett erélyes, egyetemes felügyelőnk vezórlette alatt „cselekednénk" is valami jót. Zsilinszky Mihály. A lélekszám csökkenésének okai ev. egyházunkban. Irta: Kuszy Gusztáv dabari ev. lelkész. Ezen actuálisan felvetett kéi.lés tárgyalásának bevezetőjeként egy panaszos sóhaj cseng a fülen,ben, melyet még gyermekkoromból ismerek s mely — sajnos — ma még fokozottabb mertékben tartja magát a felszínen, — e panasz, e sóhaj: „pusztulunk, veszünk". Két szó s mennyi keserűség, mily szomorú igazság kifejezve benne. Mi puszfulunk, veszünk, — Róma meg ujjongva állapítja meg sorai gyarapodását. A. róm. kath. egyház erősen szervezkedik, hadserege a „kath népszövetség" révén napról-napra növekszik, — s dini soraink ugyanőkkor gyérülnek. Ugyan miért van ez igy, miért, hogy szeretett ev. anyaszentegyházunk roskadozó aggastyán módjára csak jajveszékelni tud s cselekedni oly keveset, vagy éppen semmit"? Tán a századok folytonos harcában elfogyott volna az éltető ereje, vagy a fegyverek rozsdásodtak volna meg, vagy tán vezérei hagyták cserben ? Óh nem ! Az éltető erő ma is megvan, a fe^vrerek is kéznél vannak, vezérekben smes hiány. De hát akkor hol és miben leljük okát hiveink száma csökkenésének ? Tudom, e kérdésre elsősorban is azzal felelnek : a kor szellemében, melynek nyoma megvan az emberek gondolkozásában, cselekedetében, testi és szellemi világában egvarant. Tudjuk, hogy a mai villamos korszakban, a találmányok és felfedezések egész sora tárul elenk. Rohamos haladási látunk a tudományban, művészetekben, nem kevésbé a természet elrejtett törvényeinek felfedezésében. És a kor mégsem boldog. Mije hiányozhatik még a ma emberének boldogsága elnyeréséhez? Röviden a krisztusi hit. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a modern ember csak a ma-nak éla holnapról nem akar tudni semmit, — pedig a holnapot magától elutasítani annyi, mint meghalni. Uton útfélen hallja az ember a u. n. intelligens elemtől: „Mi műveltek tudjuk ma már,'hogy a vallásra csak a néptömegeknek van szükségük." Sajnos, hogy ezen korszellem pestisként pusztít a mi ev. híveink soraiban is s talán nagyobb mérvben nálunk, mint bármely más felekezetnél, mert ezen korszellem hozza meg azután azt a lelkesedést, hogy valamely délmagyarországi prot. templom építésére szóló gyűjtőiven egy egész vármegye 1 egész koronával váltotta meg a szent ügy iránti lelkesedését. Ha az elmondottak alapján főkép s első sorban a korszellem vallási indolenciájában keresem s látom ev. hiveink számának csökkenését, — nem kisebb ok rejlik e tekintetben a hivek által fizetett egyházi adónak rájuk nehezedő terhében is.
