Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-13 / 50. szám

4 nem emberi elismerés és bizalom az az igazi erőforrás, amely törvényalkotásunk művében szivünket, lelkünket állandóan táplálja. Nem ez az a csillagzat, amely biztos sikerekre vezérel. Az a nap, amelyből mint sugár összes egyházi élettevékenységünk egyedül sikeresen áradhat ki: a lelkiismeret tisztasága mellett az evangelium iránti hűség, az euangeliumi hit bennünk élő ereje és diapalma, amely meggyőzi a világot! Minden egyéb forrásból fakadó cselekmény, minden egyéb szellem hozhat létre remekbe készült jog­rendszereket, pompásan kitervezett igazgatást, összevágó külső rendet, — sőt némaságot, visz­szafojtott hangokat ott, ahonnan eddig netalán kelletlen szóbeszéd származott, — de mindez nem lehet más, mint üres váz, élettelen keret, amelyből hiányzik a nap éltető melege, a Krisz­tus szelleme, — hiányzik ő maga, az erkölcsileg tökéletes, a szent, az igaz! Az ő megtöviskoro­názott feje, az ő általszegzett kezei, az ő halálra váló elnémulása, az ő végtelenül megdicsőülő önfeláldozása Isten igazságáért a példa ellenáll­hatatlan szent erejével mindörökre tökéletesebb lesz minden emberi törvénynél, bölcsészeti és jogrendszernél, társadalmi alakulásnál. De ha már ő utolérhetetlen volt és marad, legalább az ő evangeliuma nevét viselő egyház akkor, mikor hivei számára törvényt alkot és uj rendszert honosit, ne feledje el az alapot, amelyen egyszer vettetett, a Krisztus uáltságmüvét, az ő megváltói keresztjét, amelynek hitteljes szivvel szemünk előtt tartása megszentel és megerősít minket törvényalkotó munkánkban is. S azért az atyák régi hitével, régi áldozat­készségével, régi hűségével, Krisztus igazainak szolgálata által serkentve véggezzük immár a szent munkát abban a szent reményben, hogy aki „Erős várunk" volt a múltban, s megtartott századok viharain át, — az Ur megáldja e mun­kát is az ő szentegyházának javára és boldog­ságára s az ő szent nevének örök dicsőségére! Ámen. Zsinatot megnyitó beszéd. Elmondta Báró Prónay Dezső egyet, felügyelő. Mélyen tisztelt uraim! Egyházi alkotmá­nyunk értelmében kötelességemmé vált, magyar­honi evangeliumi zsinatunknak összehívása és megnyitása. Főtisztelendő zsinat! Mélyen tisztelt uraim! Másodszor válik kötelességemmé, hogy magyar­honi evangeliumi egyházunk legfőbb tanácskozó és intéző testületét a zsinatot megnyissam. 22 évvel ezelőtt hárult reám először e megtisztelő feladat, amelyet az idén másodszor kell teljesítenem. Megilletődéssel gondolok vissza arra az időre, amidőn e megtisztelő feladatnak teljesítése elő­ször hárult reám, és nem kételkedem abban, hogy mindazok, akik az 1891-ik évben megnyitott zsinatunknak tagjai voltak, és akik most közöttünk ismét helyet foglalnak, bizonyos kegyeletes ér­zéssel gondolnak vissza az 1891-ben megnyitott zsinatunkra, különösen annak legutolsó üléssza­kára. Emelkedett érzés és nagy remények hatot­ták át az 1891-iki zsinatunkon egybegyűlteket. Természetesen a lelkesedés rendszerint rövid ideig tartó nyilvánulása az érzelmeknek, s később, midőn a komolyabb megfontolást igénylő munka ideje állott be, természetesen inkább a boncoló ész és értelem, a bírálat, a megalkotandó törvé­nyeknek minden oldalról való megfontolása töl­tötte el a zsinati tagok lelkületét, s igy majdnem negyedfél év tartama alatt hosszasabb megszakí­tásokkal munkálkodott az 1891-ik évben megnyi­tott zsinat. Huszonkét esztendő egyes ember életében elég hosszú idő, emberi társadalmak szerveze­tek életében, amelyeknek jtartama nincs időhöz kötve, 22 év rövid idő. Vájjon a 22 évvel ezelőtt megalkotott zsinati törvények, az akkor végzett munka oly hiányos, hogy már kiegészítésre szo­rul ? Talán mindannyian, akik e teremben egybe­gyűltek, más más feleletet adnának erre a kér­désre. fíz kétségtelen, hogy korunk nemcsak a nagy, de a folytonos és felette gyors átalakulások korszaka, fibból, hogy a 22 évvel ezelőtt alkotott egyházi törvényeink kiegészítésre szorulnak, vagy esetleg megváltoztatandók, nem következik feltét­lenül az, hogy azok a maguk idején nem feleltek meg, hanem nem annyira az egyház a maga beléletében, mint inkább azok a külső közgaz­dasági ás társadalmi tényezők, amelyek közvetve az egyházi életre is éreztetik hatásukat, indít­hatták egyházunkat arra, hogy ismét zsinatot tartson. Midőn magyarhoni euangeliumi egyházunk­nak zsinatát megnyitom s ezen eseménynek fon­tossága felett elmélkedem és átérzem annak nagy jelentőségét, lényegében alig tudnék mást mondani, mint amit 22 esztendővel ezelőtt hasonló alkalommal mondottam. De mégis nem volna he­lyén való, hogy habár talán más szavakkal is, egyszerűen ismételjem azokat, amiket hasonló alkalommal már elmondottam. Mélyen t. zsinat! Tagadhatatlan, hogy ko­runkban olyan nagy átalakulásoknak vagyunk szemtanúi, hogy igen sokan ezt a kort tartják a világtörténelem ama szakaszának, amelyben a legnagyobb változások és legnagyobb jelentőségű dolgok történtek. Mégis azt hiszem mélyen tisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom