Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-25 / 4. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 7 < jelét adta annak, hogy méltó az egyház vezéri szerepre. Végre Jánossy Lajos komáromi esperes lelkes szavakkal ajánlotta jelöltül lándori dr Kéler Zoltánt, a kerü leti gyámintézet világi elnökét, a ki egyházszeretetének nem csak hithüséges munkával, de nagy áldozatkészséggé! is adta bizonyságát. A felszólalók mindegyike méltányolta mind három jelölt arravalóságát, érdemeit s az értekezlet tátijai azzal oszlottak szét, hogy a központból irányítást nem adnak, hanem az egyes gyülekezetekre bizzák, hogy kire adják szavazataikat. (Ha a felszólálásokból s a tapasztalt állásfoglalásokból következtetni szabad, ugy kerületi felügyelőnek Beniczky Árpád lesz valószínűleg megválasztva ) Jan. 22 én a közgyűlést megelőzőleg, reggel 9 órakör a nagy templomban az összes kerületi képviselők, nagyszámú közönség s a pozsonyi összes evang. iskolák tanárai és növendékeinek részvételével néhai Laszkáry Gyula emlékére gyászistentisztelet volt. Gyülekezeti ének után Schmidt K. Jenő esperes végzett oltári szolgálatot (Ev. Jan. 11. 21—27.) Szép vegyes karének Titán pedig Pröhle Henrik pozsonyi lelkész mondott igen hatásos, szépen kidolgozott emlékbeszédet I. Kor. 15. 55—58 alapján, beszédjében az evangel' umi módon való gyászról szólt, a mely abban áll, gyászunkban is tegyünk vallást a Krisztus diadaláról; elhunyt nagyjaink emlékét nem a vigasztalan bánat, hanem a hálaérzetével őrizzük meg és ha azoknak nyomaiban buzgón munkálkodunk. Elmélkedése keretében igen találó jellemrajzát adta Laszkárynak. 10 órakor a lyceum tornacsarnokában tartatott meg a közgyűlés, a mely — tekintettel rövid egy-két pontból álló tárgysorozatára — egy kissé mégis elnyúlt. Baltik püspök mellett a helyettes kerületi felügyelő: Lepossa Dániel elnökölt. S miután Schleifer esperes a közgyűlés határozatképességéről tett jelentést, a püspök tolmácsolja a kerület gyászát, emléket állit beszédjéb en Laszkáry volt kerületi felügyelőnek, elsorolja az egyetem, felügyelőt, a kerületeket és más testületeket, a kik, illetve a melyek részvétüket nyilvánították, üdvözli dr. ZelenJca Lajos tiszakerületi világi főjegyzőt, a ki most is eljött kerületének kepvisel«tében, hogy a testvéri együttérzésnek tolmácsolója legyen. Dr. Zelenka az üdvözlést megköszöni. Hosszabb tanácskozás, több felszólalás után végre a kerületi közgyűlés kimondta, hogy a ker. felügyelőre a szavazást elrendeli, a szavazatok beadására márc. hó 14 ét, mint utolsó terminust tűzi ki, s a püspök elnöklete mellett megválasztotta a 15 tagu szavazatokat bontó bizottságot. „A protestantizmus bankrottja?" *) A „Die neue Rundschau" 1912. novemberi füzetében Bonus Arthur a fenti cimen érdekes cikket ir. Abból indul ki, hogy a német evang. egyház legújabb intézménye, az egyházi főtanácsnak az igazhitűség dolgában kiküldött „Spruch kollégiuma" sokakban azt a benyomást keltette, hogy a protestantizmus a tönk szélére jutott. Hiába védelmezi Harnack ezt az intézményt, mint olyant, amely a történeti egyház érdekeit és igazait van hivatva megvédelmezni, a tény az

r hogy „amely egyház magát történetinek akarja vétetni oly kérdésekben, amelyekben élő, tehát a jövőre is tartozó igazságokról van szó, annak az egyháznak a számára az örök eszmény már többé nem a jövendő, hanem a mult tárgya". Az uj intézménynek Bonus szerint azaz egyetlen érdeme, hogy ezt a tényt nyilvánosságra hozta és felfedte, hogy a történetivé lenni kívánó egyház és a mai kor gyermekének vallásos törekvései között nincsen többé eleven kapcsolat. E szomorú helyzetből nem az a kivezető ut, amelyet Harnack jelöl meg, hogy az Apostolikumot és a liturgikus kényszert távolítsák el és minden rendbe jön, Bonus szerint ugyanis sok esztétikus szépség és megható momentum is van a liturgiában, mig az Apostolikum éppen a múlttal való összekapcsolódás tényezője. Kibontakozáshoz szerinte csak az vezethet, ha mindennek, amit a tapasztalat és gondolkodás a hit körében valótlannak bizonyít, a hivésétői felmentik, a vallására nem kényszeritik a modern embereket. Bonus hibáztatja, hogy a mai protestantizmus csak jelszóul hangoztatja, hogy kebelében ez a szabadság mindenki számára fennáll. Ott a Jatho és a Traub» esete, hogy ez nem áll. A jelenkor egyházi krízise abban van, hogy az egyház mint történeti nagyság nehezedik az emberek lelki világára, hogy csak közigazgatási és konzerválási törekvésekben merül ki munkássága, de nem igazi népegyház, amelyben az egyéni vallásosságot építheti szabadon mindenki, akinek arra Isten tehetséget adott. Szóval, hogy az egyházban nem maga az élet a fődolog. Bonus szerint a protestantizmus bankrottja voltakép a liberalizmus bankrottja. Mi legyen az orvoslás módja? Az orthodoxia tanácsa is az, amit sokan gyakorolnak is, hogy akik a viszonyokkal megelégedve nincsenek, lépjenek ki az egyházból. Azonban ez merőben helytelen ós célszerűtlen eljárás. Sem a népet, sem a vagyont, sem a befolyást nem lehet az elitélt konzervativismus prédájára hagyni. Puszta negációra épült közösségnek pedig nincs jövője. Az egyik helyes mód az egyháznak és az államnak a teljes szétválasztása. A másik, hogy szabadabb uj választójogot kell behozni, amely az egyházat nem szolgáltatja ki a vezető közegek önkényének, hanem a a szabad mozgást minden téren biztosítja. Külünösen