Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-25 / 4. szám

32 1913 a bázeli egyházszervezetet ajánlja mintául. Harmadik eszköz a hivatalos egyház körében szabad gyülekezetek alakítása. Ily módon a szabadabb szellemet könnyebb éi ered nóriyesebb volna tovább terjeszteni. ÍJ )nus attól tart, mert a reformáció továbbfejlesztése, sőt kiépítése elmaradt, a német államegyház végtére is beleolvad a katholicismusba és amit a pápa egyháza a 30 éves háborúban elveszített, azt a 300 éves békében megnyeri. A megoldás utja tehát Bonus szerint a következő: „Az államegyházon belül szabad közösségek képződése s végső célként egy szabad népegyház kialakítása, melyben mindenkinek azonos vallásos jogai vannak." A cikkhez nem sok a megjegyzésünk. Ami elsőbb is az egyházi főtanács dolgát illeti, nem szabad felejtenünk, hogy az nem a hivek, hanem a lelkészek szabadosságának kíván medret jelölni. Elvégre azt senki sem ítélheti el, ha egy lelkészt, aki a a közösség hitének szószólója, a maga saját, külön, sokszor kiforratlan és különös egyéni nézeteinek a szabad hirdetésében korlátoznak. Az igehirdetés nem kényszerűség, hanem szabad elhatározás dolga, de aki egy közösség életfelfogásának és vallásos nézeteinek a -képviseletére és megszólaltatására vállalkozott, az maga vonja le a következményeket, ha a közösség meggyőződését a sajátjával összeegyeztetni többé nem képes. Másként áll a dolog a hivők egyéni meggyőződésével. E tekintetben a protestantizmus valóban nem jár el inkvisitori szigorúsággal. Ha a hit dolgaiban az egyiknek öt, a másiknak két talentoma van, nem ítélkezik fölöttük. Csak el ne vesztegesse, hanem gyümölcsöztesse a talentomait. A hit dolgaiban a protestantizmus sohasem volt kíméletlen. Csak az elvekben positiv és orthodox, a hit quantitása dolgában mindig szabadelvű volt és az is marad. Az egyén befolyásának és egyházépitő, hitterjesztő munkálkodásának, mondhatnánk : apostoli közrehatásának a protestantizmusban mindig tág tere volt. De az már nem a szabadság kérdése többé, hogy fegyelmezetlenül, fékevesztetten ronthasson neki mindenki a történetileg is helyesnek bizonyult igazságoknak. Abban azonban föltétlenül igaza van Bonusnak, hogy amely egyház csak történeti akar lenni s életműködését a konserválásban és a bürokratikus kormányzásban meríti ki, a való, a mindennapi, a perzselő élet szükségleteit pedig elhanyagolja: önmaga sirját ássa akaratlanul. Ha a protestantizmus ellen vádat lehet emelni napjainkban, ugy ez a vád csak az lehet, hogy nem elég mozgékony, nem elég életrevaló, nem elég ruganyos. De ezen könnyen segíthetünk: evangéliumi gyönyörű elveink, nemes krisztusi hivatásunk tudatával lássunk munkához, dolgozzék, építsen kiki a neki adott kegyadomány szerint! A protestantizmusnak nem pusztulást, hanem diadalt készit a jövő ! A protestantizmus hivatása. Irta és nyíregyházi ev. Templom-Egyesillet vall. estéjén felolvasta Zimmermann Rezső nyíregyházi főgimnáziumi tanár. II. Amennyiben ezek a példák ható erővel bizonyítják, hogy a fent elsorolt esetekben igenis állandó az eszmény, csak az ember eset közelebb, vagy távolabb tőle: abban a mértékben rövidlátó és hatásvadászó, az az állítás, hogy a valláson alapuló erkölcsi törvények idejöket mult ábrándképek, hogy a valláson alapuló moral önző és felszínes s az iskolák, melyek ezt. hirdetik, kiváltságolt társadalmi rendek önző erdekeit szolgálják. Ezekkel a rosszakaratú maszlaghintőkkel szemben hangsúlyozni kell, hogy igenis az erkölcsi törvények állandóan és szilárdan állanak, amióta az emberi nem öntudattal tekinti rendeltetését. Ami a Krisztus evangéliumában benne van, ugyanaz megvan, mint eszmeny az ó-testamontomban is. A „tiszteljed atyádat, és anyádat" a „ne kívánjad" a „ne ölj"', stb. mind ugyanazon eszmény megtestesülései, mint amit a Krisztus ekkeppan mondott : „szeresd a te Uradat . . . szeresd felebarátodat". Ha nem volna ugyanaz az eszménye, akkor hogyan mondhatta volna Krisztus: „nem jöttem én, hogy a törvényt eltöröljem, hanem, hogy betöltsem". De tovább menve : a^poyány világ, melynek lelkében az emberiség legfőbb javairól alkotott eszmény a zsidóságtól régóta külön fejlődött : szintén azt tartotta az emberiség legfőbb javainak, amit nia is tartunk. Sokrates tanításai és Platón iratai bizonyságot tesznek arról, hogy az államben és társadalomban ugyanazok az erkölcsi erők képezték az alapokat, amelyek ma is épen állanak minden romlatlan és jövő feladatokra készülő államok és társadalmak alatt. Ha ezekníl még tovább megyünk a távoli Kelet mult vagy jelen társadalmi viszonyainak szemleletében, azt tapasztalhatjuk, hogy noha történelmi idők óta e részben lényeges kölcsönhatásokat nem láttunk köztük s Nyugat kulturája között : mégis ugyanazon erkölcsi alaptörvények szolgálnak a társadalom alapjául ott is itt is. Egy az eszmény, állandó és örök ; de különfélék az egymást váltó népek és társadalmak erői és az eszményt megvalósító intézményeik. Ugy hogy e pontról nézve úgy tűnik fel az emberi nem, mint az isteni eszmények álló csillaga körül keringő bolygó, mely mindig ragyogó fényben látja napját, de vele sohasem egyesülhet. (Folytatjuk) Theologiai irodalom. Neue kirchliche Zeitschrift. In Verbindung mit Prof. D. Dr. v. Zihn, Erlangen, und Präsident des Oberkonsistoriums D. Dr. H. v. Bezzel München, herrausgegeben von Prof. D. Engelhardt. — A. Deischert' sehe Verlegbuchhandlung, Inh. Werner Scholl, Leipzig. — Előfizetési díj egész évre 10 márka. Ezen elsőrendű némethoni evang. theologiai folyóirat befejezte 23 ík évfolyamát s annak áttekintése után örömmel konstatálhatjuk hogy a theologia összes szakaiból közölt tartalmas és értékes dolgozatokat.