Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-07-12 / 28. szám
1913 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 270 Az egyetemes gyűlés határozatát az én indítványom nem változtatja meg s igy amellett uj tervnek nem tekinthető. A határozatban is, az indítványban is a theologusok képzésének előmozdítása a fő. Csakhogy mig ott az ingyenesség, tehát a megkönnyítés a közelebbi cél, nálam a képzés belső erejének, intenzivitásának emelésén van a hangsúly. Régóta és ismételten felpanaszolják, hogy a theologusok képzése túlnyomó mértékben elméleti. Sokszor elmondották, begy mikor a végzett theológus az életbe kilép, nem ritkán, mint vezető lelkész, a mindennapi élet feladataival szemben teljesen tájékozatlan. Arra is sokszor hivatkoznak, hogy ba az ügyvédtől évekre menő irodai gyakorlatot, a test orvosaitól évekig tartó klinikai tanulmányokat kívánnak, akkor a lélek és a társadalom bajainak orvoslására hivatott lelkésztől is megfelelő gyakorlati előtanulmányokat kell követelni. E végből vagy a pár évig kötelező segédlelkészi szolgálatot kell kötelezővé tenni, mint ahogyan az a magyar református testvéregyházbaa szokásos, vagy pedig theológiai szemináriumban kell a tudományos kiképzésben már részesült ifjúságot a gyakorlati élet feladataival megismertetni. Anélkül, hogy részletekbe kívánnék bocsátkozni, csak érintem, hogy az akadémiákon a tudományos ismeretek elsajátítására hat félévet, a theol. szemináriumban végzendő tanulmányokra pedig két félévet kellene fordítani. Ilyen módon a theologusok tanulmányait nem nehezítenék, csak belterjesebbé és életrevalóbbá tennék. Természetes, hogy ilyen theologiai szemináriumot csakis olyan városban állithatnának fei, ahol a belmissziói feladatok és munkák sokféle ágát termelő vagy igénylő gyülekezeti élet van. Azt tartom, hogy a szeminárium céljaira az ország legnagyobb evang. gyülekezetével biró székesfőváros a legalkalmasabb. Budapesten a theológus a magyarhoni evang. egyházban használatos mindhárom nyelven képezheti magát az egyházi szolgálatban. Budapesten a gyülekezeti élet olyan sokoldalú, olyan változatos, olyan gazdag, mint sehol másutt az egész országban. Budapesten az egyházi élet, belmissziói munkásság, lelkészi teendők, katechizálás, vallástanitás, vasárnapi iskolák, ifjúsági egyletek, szeretetíntézmények minden ágával és változatával megismerkedhetik a theológus ifjúság. Tudományos továbbképzésére, rendelkezésére állanak az egyetemek, társadalmi alakulását előmozdítják a kulturális intézmények, egyliáziasságában iránvitást nyerhet abban, hogy Budapesten nem egy egyházközségnek, hanem több esperességnek, egy kerületnek és az egyetemes egyháznak az életműködését is megfigyelheti. Ezek és még sok más hasonló okok vezettek arra, hogy Budapestet javasoljam a felállítandó theol. szeminárium székhelyéül. Önző célok nem vezettek, bár jól tudom, hogy a pesti egyházakra nézve egy theol. szeminárium felállítása valóságos korszakos fordulatot jelentene. Hiszen a református egyház ujabb időben elért nagy sikereit legnagyobb részben a kebelében működő theológia tanári karának és ifjúságának köszönheti. Ha Budapesten theol. szeminárium létesülne, bizonyos, hogy a székesfővárosi egyházak élete hatalmas lendületet nyerne, de kétségtelen az is, hogy a vidék nem kevesebb hasznát látná, mint a főváros, mert gazdng tapasztalatokkal és értékes megfigyelésekkel, esetleg csiszolt gyakorlati képzettséggel biró lelkészeket nyernének egyházaink szerte az országban. Meggyőződésem, hogy a szeminárium Budapesten könnyebben is felállítható és fenntartható, mint bárhol másutt az országban. A székesfővárosi egyházak évi kiad clScl & vallásoktatás és a segédlelkészi szolgálatok ellátására csaknem 60000 korona. Ez összegnek egy része kétségtelenül felhasználható volna a szeminárium fenntartására annak viszonzásául, hogy az egyházak ifjakat kapnának a maguk céljainak és szükségleteinek szolgálatára. A szeminárium létesítésének gyakorlati kiviteléről most nem akarok szólni. Előbb az eszmét vetem fel s kérem annak komoly tárgyalását. Raffay Sándor. >»x«<<