Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-06-07 / 23. szám

2! 4 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 zettsége utalja, — s azonfelül gyakorolhassa a jótékonyságot, lépést tartson a műveltség fejlődésével. Nem szabad kicsinyelni a fizetés hatását egy-egy társadalmi osztály életére, jóllét és erkölcsi érzék szempontjából. Lám mig a tanárok fizetése csekély volt, a tanár társadalmi tekintélye és hatása is csekély volt, az ifjúság törekvőbb és tehetségesebb része nem igen tartotta vonzónak a tanári pályát. Torzalak volt a filosopter. Ma meg a fizetés illő mértékben levén rendezve, tódulnak a tanári pályára, és magasra szökött a tanári állás tekintélye. Legrosszabb foglalkozás, a képzettség foka, az igény tekintetében a lelkészé meg a tanáré ; de mégis nagy a különbség a kettőnél, a megélhetés tekintetében, még egyenlő fizetés mellett is. A tanár — hivatala természete szerint — gyermekét többnyire otthon, a család körében nevelheti sokáig, tehát kevés költséggel; ellátásra tanulókat fogad házába, s azok fizetéséből úgyszólván az egesz család megél; magán órákat adhat, irodalmi működést folytathat, mert könyvtárak közelében van, van rá ideje ás alkalma; de a lelkész semmi mellékkeresethez nem jut t. Kiadása pedig a gyermekek neveléseben sokkal több! Nem szabad azt sem elfelejteni hogy helyzetének súlyát a lelkész teljes mértékben érzi ám; lelkét égeti a gond családjáért, keserűség marja szivét tehetetlensége érzetében; elmaradása kartársaihoz képest évről évre szemet szurőbb lesz; küzdelme társadalmi fokon való megmaradásáért folytonfolyvást, nehezebbé válik, a kenyér gondja szorongatja lelkét, de minden közintézmény pártolásában példaadó áldozatot várnak tőle, jótékonysági gyűjtőivekkel első sorban őt keresik föl vezetőként ott kell lennie, mindenütt, hiszen erre isbuzditania kell hiveit, s ha ott van: neki költség, s ha ott nincs, megróvják; tépelődés, elégedetlenség, keserűség, meghasonlás tölti el lassankint szivét, — s ilyen állandó lelki állapotban hirdetve a megelégedést, a megnyugvást, az áldozatkészséget, a nemes eszmékért való lelkesedést, — mikor körülötte mindenki előre tör és halad és gazdagszik és emelkedik, csak ő és családja kénytelen kuporgatni, koplalni, nélkülözni, lemondani, a titkolt szegénység titkos keserveit átszenvedni, hullatni a csalódás könnyeit megpanaszolt kenyerére! Vigyázzon az egyház, vigyázzon a nemzet» vigyázzon a társadalom: a socialismus karjaiba kergeti a papságot, ha hamarjában segítségére nem siet kétségbeejtő helyzete javításával! A tanítóságot már oda kergette. Abból pedig nagy baj kerekednék! Jól tudjuk azt mi is, hogy igénytelenség, hivatásérzet, kötelességtudá^ illik a lelkészhez; de azt is tudjuk ám, kogy az igénytelenségnek is megvan a határa, és a közszellem ostromában nagyon nehéz megállani a példák, vágyak, kísértések ellenében; apostoli lemondás és lelkesedés kell ehhez! Csakhogy apostolok nem minden bokorban teremnek, félő, hogy az ifjúi lelkesedést kioltja a kenyér gondja! A lelkész is megkívánhatja, sőt hivatala, tekintélye, családja érdekében meg is kell kívánnia, hogy ha szerényen is, de illően és méltóan ellássa, legalább a megélhetés gondjától megszabadítsa az egyház vagy az állam, s nyugodt lélekkel élhessen hivatásának; ő is megkívánhat méltánylást, áldozatot mau;a iránt másoktól, annyit, hogy nem fényűzésre, de tisztes megélésre váló fizetést kapjon. Ha a lelkész el is felejtené a nagy különbséget maga és egyéb tisztviselők közt: hiszen majd eszébe juttatja neki a világ mindennap, minden alkalommal! A régi iskolatárs emelkedése, a. társadalmi szereplés kívánalmaira a „nem telik" bevallása, hivatott és hívatlan megítélések a papság működésének eredménytelenségéről, gyöngéd és durva sarkaiások lelkes munkásságra: majd eszébe juttatják a különbséget, hogy elsápad és elpirul bele! Nemcsak a jóllét érdekében, hanem annak erkölcsi hatása, az egyház és közszellem érdekében sürgetjük a lelkészi fizetés emelését; evvel a lelkészi kar tehetségének, munkakedvének, tekintélyének, hatásának emelését várjuk! Semmi sem bizonyítja jobban, hogy az 1600 K. fizetésből egyetemet végzett hivatalnok meg nem élhet családjával együtt, gyermekeit nem nevelheti, műveltségéhez é; társadalmi állásához mérten, mint az a tény, hogy a kénytelenségtől szorongattatva az állam a sokkal magasabb fizetéseket is már régen felemelte; rövid idő alatt már e század elején 84 mill, fordította tisztviselők fizetésének javítására. A lelkészeknek abból a 84 m.-ból nem jutott ! A drágaság azóta is már oly mértékben fokozódott, s a fizetéseket ismételten javítani kellett! Csoda-e, ha a lelkész hasonló képzettségű társaihoz képest magát háttérbe szoritottnak érzi és helyzete javítását sürgeti? Csoda-e, ha az egyenlő képzettségű tisztviselők közt ezt a nagy különbséget látva, az előrelátó tehetséges ifjú nem a lelkészi, hanem más pályára megy, amelyen sokkal jobban látja megfizetve munkáját, tehetségét? Csoda-e, ha a lelkészi kar nem tudja megtartani a