Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-05-24 / 21. szám

1913 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 195 E kor-betegség mig egyrészt aláaknázza a papi tekintélyt, — nem is szólva arról, hogy kockáztatja az amúgy is csekély, sőt szégyenletes papi jövedelmeket — másrészt az egyháztagokat elidegeníteni alkalmas, nemcsak az egyháziasságtól, hanem magától az egyháztól is. Üzletszerűvé alacsonyítja az isteni szolgálatot. Alkalom — és egyéneként változó értékű árucikkekké cégelvesiti a szent cselekményeket és szentségeket . . . Némelyeket pedig — egyes alkalmakkor — egyenesen kizár pl. istenigéje igénybe vételének lehetőségéből. A szegényebb vagy fösvényebb fél pl. a hiványilag olcsóbb árban megszabott egyszerű imás temetést kivánja, csak hogy ne kellessen fizetni a drágább prédikációt. Istenigéjével rövidíti meg magát és a temetési közönséget, csakhogy pénzt takaríthasson meg. Az egyén és a közösség, illetve, a közönség, az egyház, sőt a szélesebb körű társadalom magasabb lelki érdeke szenved az igehirdetés elmaradásával illetve, elmarasztalásával. Eme kegyetlen és kapzsi lelkű korbetegsóg határt szab, — megritkítani igyekszik a vigasztaló, tisztító és megvilágosító evangélium hirdetésének drága áron is megvásárolni érdemes, s talán soha nem pótolható alkalmait. Sőt eljön az idő, — de már itt is van — midőn az egyház, vállár; ós „pap" ellen irányuló ultraszociális áramlat, mely az egyetemes papság eszméjének hamis ^magyarázatából is^a legkényelmesebben táplálkozhatik, feleslegessé, vagy nólkülözhetővé teszi a lelkész, mint arra felszentelt hivatalos és hivatott egyén által végeztetni szokott legkomolyabb és legfontosabb jelentőségű szertartási cselekményeket ... A „Népszava" f. évi május 14-ki számában pl. ily fenhéjázó című hirecskét olvastam : „Nem kell pap. Kedden délután temették el Csepelen Sipos István elvtársunk fiát. A tölténygyári dalárda gyászéneke után Fröhlich Rezső elvtárs mondott búcsúztatót, a temetőben pedig Lang elvtárs búcsúztatta az elhunytat." Nem korszerü-e tehát fölvetni a kérdést nem volna-e tanácsos, sőt sürgős teendő ugy a lelkészi tekintély, az állás, mint az egyház magasabb érdeke szempontjából megváltani a stóJákat, legalább ott, ahol az nagyobb akadály nélkül keresztülvihető ? Szolgáljon a lelkész mindenkinek dij nélkül (ez nem zárja ki az önkéntes tiszteletdíjakat), szabadon, megóva személyét, tekintélyét és állását minden incidenstől, az egyház érdekét, a hivők lelki szükségletét pedig minden vallási és erkölcsi károsodástól. De mivel és hogyan váltassék meg a stóla? Ä szegény egyházaknál pl. az adócsökkentésre adott vagy adandó államsegély terhére, oly formán, hogy stóla-megváltás címén az adó8egélyből bizonyos összeg elvonatván, a csakis igy fennmaradó összeg fordíttatnék az adó leszállítására. Az adó-segélyből e célra való elvonást jog- és természetszerűnek tartom, mert hisz a stóla-megváltással is tulajdonképen az egyháztagok terhe csökkentetnék. Oda pedig, ahol adósegélyt az egyház nemélvez ós a stóla-megváltásra, fedezete nem volna, stóla-váltság cimón szintén adósegély volna utalványozandó. Tanácsos lenne, ha e kérdéssel a papiértekezletek, egyházmegyék és kerületek már most foglalkoznának. Petrovics Pál. fiz 1913. évi közalapi bevallási ivet? és a mult évi egyet, gyíT és jfeötiyvénefe IZE. pontja. Az 1913. évi közalapi bevallási iveknek kiállításaival kapcsolatban, mely nagy munkával a lelkészi kar április havában volt, elfoglalva, többen azon tudakozó kéréssel fordultak hozzám, vájjon a legutóbbi népszámlálás főbb adatait községenkint feltüntetve meglehet-e kapni külön füzetekben vármegyénkint, mint azt az 1900. népszámlálás után meglehetett szerezni, 50 fillérért minden vármegyére külön füzetekben ? A bevallási ivek kiállításánál, mint a kinek egyházához nagyobb szórvány tartozik, magam is nagy szükségét éreztem ezen községekint feltüntető lélekszám adatoknak, azonban sajnálatomra miután a legutóbbi népszámlálás ezen adatai még nem jutottak kezeimhez, tudva azt, hogy a választó törvény előkészítése a központi statisztikai hivatalt nagyon is igénybe vette, még nem bocsáthatta közre a várt községi adatokat, magam is ezen rovatot üresen hagytam s a tudakozódóknak azt feleltem: tudtommal még ezen füzetek mai napig nem jelentek meg. Azonban a dolog érdekelt és más ügyem is volt, t. évi április hó 11-én közvetlenül fordultam a m. kir. központi statisztikai hivatalhoz, annak nagy érdemű, buzgó protestáns vallású igazgatójához, kivel régi személyes ismeretség révén statisztikai dolgozataim kap-