Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-11 / 2. szám

EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1913 A további kérdés az: felmentheti-e az egyházközség a saját tisztviselőit az egyházközségtől élvezett javadalom utáni egyházi adó alól? Az én véleményem is az, hogy felmentheti; hozzá kell azonban tennem, hogy csak felsőbb hatósági jóváhagyás mellett. E nélkül a felmentés jogilag érvénytelen s bárki által bármikor megtámadható. A méltányosság tekintetében is egyetértenék az igen tisztelt szerkesztőség felfogásával abban az irányban, hogy az egyházi tisztviselők szempontjából méltányos volna, ha ők a gyülekezettől élvezett jövedelmeik után nem rovatnának meg egyházi adóval. Ámde itt két, szerintem igen fontos körülménnyel kell még S7ámot vetnünk. Az egyik az a nagy elv, a mely a szabadelvüséggel, tehát épen a protestantizmussal összefügg, az általános teherviselés elve. Az adómentesség privilégium, kiváltság! Ezt a privilégiumot döntötte meg a nemesekkel szemben az 1848-iki törvényhozás, örök dicsőségére az akkori időknek. Ebből az elvből folyik az, hogy az állami alkalmazottak is fizetnek állami adót az államtól élvezett javadalmaik után. Ebből a nagy jelentőségű elvből kifolyólag támadják folyton és joggal, bár mind ez ideig eredménytelenül a katónák adómentességének privilégiumát. Ennek az elvnek folyamánya, hogy 1909-iki törvényhozás megszüntette a törvényhatósági alkalmazottak helyhatósági adómentességét, bár az államiakét még fentartotta. Erről az elvről nekünk protestánsoknak szabad a legkevésbbé megfeledkeznünk. A másik körülmény a gyakorlati szempont. Közvetlen megfigyelésből és tapasztalásból tudom, hogy mekkora erkölcsi tőke rejlik abban, hogy én, mint politikai községi tisztviselő, nem vagyok mentesítve a községi pótadó fizetése alól. Szolgálatomat még akkor kezdtem, mikor puszta gyakorlat alapján reánk nem vetették ki a községi pótadót szólgálati járandóságunk után. Tudom, mert tapasztaltam eleget, hogy mennyire másképen bírálták el akkor minden ujabb megterheltetéssel járó még oly üdvös és elkerülhetlen eszméinket ós javaslatainkat, mint azóta, mióta mi is fizetjük a közköltséget. Akkor egyszerűen azt vetették ellene: könnyű nekünk, nem a mi zsebünkre megy ! Ma ez a mindig kéznél fekvő és mindig hatásos ellenérv(?) kiesett a „Minek a" felfogásúak kezéből. Igy van ez az egyházi közigazgatásban is. Ezt is tapasztalásból tudom. Nekem a bizonyára mindenütt másutt is található minden áron ellenzékieskedni akarókkal szemben épen az egyik, legerősebb fegyverem: a teherviselésben én is kiveszem részemet; amit megszavazunk, az én zsebemre is megy! Méltóztassanak mindezek fölött gondolkozni azoknak, akik méltányosnak találnák, ha az egyházi tisztviselők a gyülekezettől kapott javadalmaik után az egyházi adótól mentesittetnének. Inspektor. Uj zászló.*) Irla: C

SENGEY GUSZTÁV. 1. Ősszel virult fel szép tavasz virágunk Tavasz reménye az, mi ünnepel, Tavasz reménnyel boldog ifjuságunk Az uj lakásban uj zászlót emel. De hogy felettünk leng a szép szivárvány, Ez uj is csak a régi szerelem: „Pro libertate" volt a régi szárnyán — S az uj lehetne hozzá liütelen? 2. Rá ok írák a szabadság vitézi, Kik érte vívtak, érte haltanak; Késő utód fájón csodálva, nézi, Zászlójukon hogy száll alá a nap. Ott a majtényi sikon hogy lerakták Mint béke árát kétszáz év előtt: Azt a szent jelszót örökségül adták, Az ifjak onnan nyernek uj erőt. 3. Oh az uj zászló, mely alá ma állunk, Reád, nagy eszmény, nem lesz cáfolat! — A régi jelszó most is ideálunk, Mig a magyarból egy, csak egy marad. „Pro libertate" zenq ma is szivünkben, S megyünk a régi vértanuk nyomán, Csak az a fegyver nincs kezünkben: Mi jobb utat tör, az a tudomány. 4. Egy hosszú század új időt teremtett, S a tudomány volt benne a vezér; Fényt, meleget hová világa nem vet, Ott a sötétben csírázás nem él. Ez uj korunknak éltetője, napja, Halad az élet fóltarthatlanul, Ez bölcs irányát már csak tőle kapja, Ma nem haladhat, aki nem tanul. 5. Nem önhibánk, hogy ránk elkésve áradt: Ránk feküdtek véres századok; Mig béke lett, a tört nemzet kifáradt, Soká pihent és hosszan álmodott. Amig mi vívtunk a szabad hazáért S ránk tiporva dúlt török, tatár : Kimívelődni Europa ráért, S munkája dúsabb aratásra vár. 6. hosszan pihentünk. . . Tán soká aludtunk? — De öntudatra hűt az ébredés; Megértjük immár: amit tenni tudtunk, A színvonalt elérni mind kevés. Ki rég halad már, az nem megy sietve, Sok, nagy mulasztás nem sarkalja már, De az elkésett fut, rohan lihegve, Hogy utóiérje azt, ki messze jár. *) Szavaltatott Eperjesen a fögimnasiumi ifjúsági zászló avatási ünnepélyen.