Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-04-05 / 14. szám

J 82 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913 §§ OÍ szerint történik, hanem a hol a lelkiismeret által irányított vallásos érzület és tapintat a mozgatók. De persze, a mig a fizetés csak 1600 K, addig ez csak ábránd marad, mert ma még elegendő lelkésze sincsen az egyháznak, nemhogy segedielkésze, a kik ráérnének egy két évig várni. Ebből a nyomorúságos fizetésből folyik egy másik baj is. Az, hogy a legtöhb lelkész elmarad a világtól, mert nem képezheti tovább magát. oA könyvek drágák. Az 1600 K, meg kenyérre, ruhára, orvosra, patikára, iskolára kell. Arra sem elég. S ez nagy baj. Az ilyen elmaradt lelkész hivatását méltóan betölteni, Isten igéjét a mai kor finnyás igényeinek megfelelően hirdetni s igy az Ur házát megtölteni és az Isten országát épiteni nem képes. Ma már nem elég az Isten igéjét csak hirdetni, hanem annak isteni eredetét, igazságainak örök érvényét minden tudományos támadással szemben ki is kell mutatni, be is kell bizonyítani. A tudomány és a hit nemcsak harcolnak egymással, hanem folyton egymás területére törekszenek. Régebben — elég helytelenül — a hit uralta a tudományt, ma a tudomány akarja — ugyancsak helytelenül kiszorítani, megsemmisíteni, vagy legalább is a kevésbbé tanultak tulajdonává lefokozni a hitet. S hogy különösen városi templomaink üresek, annak főképen ez a törekvés az oka, mert a tudománynak legfelületesebb dilettánsa is szinte lealázónak tartaná magára nézve azt, hogy a templomba menve hallgassa ott azokat az évezredes igazságokat, a melynek némelyikét szószerinti értelmezésében a tudomány megcáfolta. Természetes, hogy az ugy lenézett igazságok hirdetői, a lelkészek sem örvendhetnek valaminagy tekintélyn ek. Az igy lehanyatlott tekintélyt csak tudományos fegyverekkel lehet felemelni s teljes épségére visszaállítani. Igaz ugyan, hogy maga a biblia is egész fegyvepraktárt nyújt annak, aki fel tudja használni. De vájjon tudja-e mindenki ? Aligha. A leggyönyörűbb festmény is elmosódik szeink előtt, ha nincsen kellően megvilágítva. Igy vagyunk a legtökéletesebb könyvvel, a bibliával is. Kellő megvilágítás nélkül nem tudjuk felfedezni s még kevésbbé felhasználni azt az erőt, melyet a biblia nyújt. S hogy ennek folytán híveinknél közöny, az idegenek előtt lenézés az osztályrészünk, azon ne csodálkozzunk. (Folyt, köv.) „ü bennetek más szellem lahozife " Az „Evangelikus Őrálló" mult évi 50 ik számában egy kis közlemény jelent meg, mely a liptói esperesség lelkészeinek legutóbbi őszi konferenciájáról szólt. A jelentés elismeréssel nyilatkozott a liptói testvéreknek az egyházi élet különféle ágaira vonatkozó élénk tevékenységéről, ámde a referens megjegyzi azt is, hogy mindazon tárgyak, melyek ott megvitatás alá kerültek s a reájuk vonatkozó határozatok: a separatistikus törekvések bélyegét viselik magukon „Miért kellett a liptói esperességnek uj istentiszteleti rendet megállapítani, mikor az az egyetemes egyház körében elintézésre vár s a legközelebbi zsinatnak kell, hogy tárgya legyen ? Miért rendeli el az esperesség, hogy a könyvtár typusok csupán a „Tranoscius" társaságnál szereztessenek be, mikor a mi .Luthertársaságunk" is gondoskodik magyar német-tót nyelvű könyvtár typusokrós ? S a zsinat kérdésében miért szükséges alar.nirozni külön a tót esperességeket? Vájjon a tót (?) esperességeknek külön érdekeik vannak, mint a magyarhoni ev. egyet, egyháznak ? Hol van az a képzelt erőszak, hol az a jogtiprás, a miről a liptói testvérek tanácskoztak? Hiszen a liptói esperesség, valamint a többi tót (?) osperssógek nein alkotnak külön kerületet, hanem szerves részét képezik a tiszai, illetve más egyházkerületeknek. A liptói testvérek pastoralis konferenciájának jól felfogott érdeke nem az volna : szembe helyezkedni a kerületekkel, de törekedni az együvé tartozás kötelékeit megerősiteni." E kis referáda s a benne foglalt kérdések élénk visszhangot keltettek felvidéki tótajku testvéreink körében. A „Cirk. Listy" legutóbbi számában vezércikkben foglalkozik velük s adja meg reájuk a feleletet. A cikkiró mindjárt cikke elején megjegyzi ugyan, hogy ne:n akar polémiába bocsátkozni, mert ez ugy is haszontalan és eredménytelen dolog volna, — hiába keresné — úgymond — a kölcsönös megértést mert: „Ti bennetek más szellem lakozik." E szavak egykor nagy dolog kapcsán hangzottak el. S meg vagyunk győződve, hogy azon dogmatikai és szellembeli különb ségeknól fogva, melyek akkor ama nagy férfiak lelkében meg voltak, más szavak nem is hangozhattak el. De e szavaknak a szóban lévő kerdésekkel kapcsolatban történt használata gondolkodóba ejt! A cikkiró úrral én egy időben hallgattam a theologiai stúdiumokat, ugyan azon professzorok vezetése alatt ugyanazon szellemben igyekeztünk a biblia mélységeibe behatolni s ugyanazon szellemtől indíttatva léptünk ki az élet mezejére^ hogy itt az Isten országának szolgálatába álljunk és mégis, hz év múlva, hogy a theológiá ajtai utánunk bezárultak, — mott azt konstatálja az én testvérem, hogy: „Ti nektek más szellemetek van!' S mivel e kifejezést általában érti mindnyájunkra, mi ezt sajnálattal vesszük tudomásul, de konstatáljuk azt is, hogy a két szellem közötti különbözőséget csakis az egyház körén kivül álló tényező : a nemzetiségi szellem okozhatja, a mely annyira hályogot vet a szemekre, hogy a midőn felvidéki testvéreink azzal vádolják a hivatalos egyházat s magyar papjainkat, hogy „őket a pártpolitika vezeti, hogy a kegyelem intézményéből az egyházból magyarosító intézetet csináltak stb.", ugy vesszük ki, hogy tót testvéreink legújabb mozgalma esik ebbe a hibába, a legszorosabban vett egyházi kérdéseknél is — a nyelvi kérdés irányítja s minden kérdésnek az elbírálása a nemzetiségi szellem által történik«