Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-04-06 / 14. szám

VII!. év. Rákoskeresztúr (Budapest mellett) 1912. április 6. 14. szám. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint egy iven. Kéziratokat, előfizetési öijakat, hirdetések szövegét és öiját a

z Ev. Őrálló szerkesztősége eimére Rákoskeresztú

r Pestmegye, kell külöeni. — A bel- és külmissióra vonatkozó közlemények Seholtz Ödön lelkész, rovatvezető cimére Ágfalvára (Sopronmegye) külöenöők. m ^ FELELŐS SZERKESZTŐ: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri lelkész. Szerkesztő-helyettes: NÁDASSY JÁNOS ny. lelkész. Rákoskeresztúr. IS3 Főmunkatárs: SCHOLTZ ÖDÖN ágfalvi lelkész. A lap ára: Egész évre . . . . 12 K Félévre .... . 6 K Negyedévre .... 3 K Egyes szám ára 40 fillér. Cl Hiröetés ára oldalanként 40 korona. I TARTALOMJEGYZÉK: Húsvét. Lindtner Vilma. VEZÉRCIKK: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek." —tz — CIKKEK: Egyházunk helyzete és föladatai napjainkban. Stráner Vilmos. — Lelkészek kenyere. Krahulecz Aladár.— TÁRCA: A költő.SánthaKároly. — Id. Sztehló János. —r a - Belélet. — Pályázatok és hirdetések. Jíusvéi. Hozsánna Néked, Dávidnak fia . . . Halk reggelén a nagy éjszakának Térdre borulva áld a nagy világ. S zengő madárdal, langyos napsugár, Harmatos szirmú illatos virág, Jöttödet várja . . . Hozsánna Néked, Dávidnak fia, I elfoghatatlan örök szeretet, Hogy szörnyű kínja a Golgotának S ezer félelme az elmúlásnak, Meg nem -aamrt

e

t áldott lelkedet . . . tb'rkefe Hozsánna Néked, Dávidnak fia, Nagy Isten-ember, örök kegyelem, Hogy megnyitottad a pokol helyett Te országodban magát az eget; Es könyörültél bűnös lelkeken . . . hozsánna Néked, Dávidnak fia, Világhódító örök akarat, Hogy hajnalán a nagy éjszakának, Míg körüllengtek angyali szárnyak, Elgördítetted a sziklafalat . . . Hozsánna Néked, Dávidnak fia, — Halk reggelén a nagy éjszakának, Legyen szent neved örökké áldott! S ragyogja be e kínos életet. Könnytelen néma, fzelid halálod S feltámadásod! . . . Xrfaáf&es Vilma. „Boldogofe, ahih nem láfnab és hisznek" „Nem látunk . . ." Szegény tanítványok! Kit látni óhajt szivük, sírboltban nyugszik. A golgotai gyász ráborul szivükre, nincs, ki a zokogókat csitítgatná: oda a pásztor, oda a nyáj! A kesergő bánat elszáll ugyan a sir elé, de könnye nem olvasztja meg a követ, amely a sirt zárja, nem híjjá elő azt, ki benne pihen. „Láttuk az Urat! ..." — hangzik biztatón s a feltámadás örömhíre belecsendül a szomorkodök zokogásába; bánat oszlik, reménység éled s újból együtt a nyáj és a visszatérő pásztor szelíden szól: „Békesség néktek!" Csak egynek szivét nem heviti a húsvéti üzenet, szí re mélyén szendergő szikrányi reménysége nem tud lángra gyúlni; ha mosolygó ajkakról zeng is feléje- „Feltámadott! Feltámadott!" — szegény Tamás borongó szívvel, kétkedve mondja: „Nem látok, nem hiszek." S amikor újból együtt vannak a tanítványok, a Feltámadott odalép Tamáshoz s szól: „Hívtál, itt vagyok/' Fülét megüti az ismerős, gyöngéd hang, feltekint s szeme a nyájas arcon csüng, amelyen végigömöl a ragyogó húsvéti fény. Ujjait nem nyújtja a feltámadott sebhelyei felé, hisz szive súgja: „ez Ő! ez Ő!" S leborulva előtte vallást tesz: „En Uram és én Istenem!" Mily meggyőző erővel hirdethette éppen Tamás: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek!" Nem látunk mi sem. A mi szivünkre is ráborul a golgotai gyász? Mi is ugy érezzük, hogy arimatiai József sírboltja a názáretinek örök nyugvó helye? Mi is méla borongással kétkedünk, követelünk jeleket s mondjuk: „Nem látunk — nem hiszünk?" De éppen húsvét ünnepén, ami-