Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-03-09 / 10. szám
1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 végett szövetkezetekké tömörítése, az egyházi sajtó támogatása es népszerűsítése, gyülekezeti népkönyvtárak létesítése, téli felolvasó esték rendezése mind-mind egy-egy kapocs, amely a lelkész tevékenysége által szorosabbra fűzi a hivőt és az egyházat s amely anyagiakban és szellemiekben, áldozatkészségben, erkölcsök szilárdulásában, népjólét emelkedésében mindenütt bőven kamatozó befektetésnek bizonyult. Tartsuk kezünkben a nép szellemi és erkölcsi vezetését Ne eresszük szélnek a mi jó evangelikus népünk szellemi és erkölcsi érdekeit. Ne engedjük őket álpróféták veszedelmes vezetése alá. Műveljük, világosítsuk fel kedélyét, szivét, vezessük a haladás utján . . . de mindig közelebb Krisztushoz, mint Beliálhoz! Hiszem és várom, hogy a legközelebbi lelkészi, esperesi és püspöki jelentések már az e téren megindult serény munkáról is be fognak tudni számolni. Ezzel kapcsolatosan azonban kötelességem felemelni óvó és intő szavamat a belmissziói munka oly térre való átjátszása ellenében, ahol végeredményben nem Isten dicsőségére, nem a Jézus Krisztus örökké igaz és szent eszményeinek megvalósítására, hanem elkorcsosodott szokások szolgai utánzatára (egyes egyesületek „kabarékat" rendeznek egyházi vallásos jellegű egyesületi tevékenység cimen), vagy az emberi hiúság legyezgetésére (kitüntetések, rangemelkedések alkalmából rendezett, Isten kegyelméről megfeledkező, emberi érdemeket tulmagasztaló ünneplések, amelyek evang. belmissziói egyesülethez egyáltalán nem illenek) alkalmasak, őrizzük meg belmissziói tevékenységünk körén belül is az evangeliumi egyszerűséget, tisztaságot és igazságot! S hogy e felfogásban és a célravezető belmiasziói munka gyakorlati ismeretében erősödjünk, erre való nézetem szerint a lelkészek gyakorlati együttműködése esperességi és kerületi fokozatokon egyaránt. Tartsunk konferenciákat, erősítsük egymást, cseréljük ki tapasztalatainkat, hogy kölcsönösen buzdíthassuk egymást annak, ami szép és jó, amivel egyszerre szolgálunk áldásosán Istennek és embereknek — megismerésére és a gyülekezeti hitéletben követésére. Am legfőképen kezdjük el a belmissziót önmagunkon! Ora et labora! Hivő, vallásos, munkás, kötelességtudó, példányként világító élet a lelkészben és családjában: íme ez is egy formája az élő igehirdetésnek, a folytonos belmissziói hatásnak. Nagyban és egészben nincsen is panasz az evang. paróchiák és lelkészek életének erkölcsi színvonala ellen. A só nem izetlenült meg. Ahol másként volna — legyen e szeretetteljes főpásztori szózat a magábaszállás, a megtérés és nemesebb élet kezdete. En részemről minden téren megejtendő vizsgálataimban elsősorban erre kívánok fősúlyt helyezni, mert ha itt fogyatkozás van, elkerülhetetlén annak a gyülekezeti életre káros, sót veszedelmes kihatasa. A magukról megfeledkezett, emberi ós lelkészi méltóságukat porba döntő lelkészekkel szemben túlságosan elnéző kíméletet gyakorolni nincs h«lyén. Ismét kijelentem azonban, nagytiszteletü és tisztelendő testvéreim, hogy az eddigi jelentések szerint egyházkerületünk lelkészi karát e részben nagy elismerés illetheti. Örömömre fog szolgálni, ha az Isten szent nevében már a folyó évben megkezdendő egyházlátogatásaim folyamán szerzett tapasztalatok mindenben megerősítik e jelentéseket. Pár hónap múlva a brassói és ezt követőleg az árvái esperesség egyházait és iskoláit óhajtom meglátogatni. Egyházlátogatásaim irányelvéül az egyházak tényleges helyzetének tárgyilagos megismerésére való törekvést, ahol kell, a bajok gyógyítására való komoly igyekezetet, az egyház népével való szeretetteljes érintkezést és a protestáns egyszerűséget ós igénytelenséget tűzöm magam elé. Nag) on kérlek azért titeket, az Urban szeretett testvéreim nagytiszteletü és tisztelendő Főesperes és Lelkész Urak, igyekezzetek kerülni mindenféle felesleges és sokszor költséges pompát, drága díszítéseket, rendkívüli beruházásokat, költséges lakomák rendezését, szóval mindent, ami a gyülekezetek háztartását felesleges mérvben -megterhelné, az egyházlátogatás esetleges jóleső emlékei közé ürömcseppeket vegyítene s ami alapjában véve nem egyéb az emberi hiúság szolgálatánál. Helyezzük a hangsúlyt itt is a benső épités munkájára. Áhítatos ima, komoly önvizsgálat, hűséges számadás, szerető, nyájas f-zó és egyszerű fogadtatás alkossák azt a keretet, amelyben a canonica visitatio komoly egyházias munkája folyik végbe. Kijelentem azt is, hogy a régebbi múltban szokásos pénzbeli ajándékot sehol nem fogadok el. Látogatási költségeim megtérítésére egyedül az egyházkerületi pénztárt tartom illetékesnek és kerületi pénzügyi bizottságunk háztartásunk megszilárdítására irányuló törekvései mellett meggyőződésem szerint minden megrázkódtatás nélkül meg fogja találni az erre szükséges fedezetet. Végül hozzátok fordulok kérő, intő és buzdító szóval, közvetlen munkatársaim, Nagytiszteletü Főesperes Urak! Egyházunk közigazgatásának rendes menete megkívánja a hivatali érintkezés folyamán a teljes rendet és pontosságot. E részben a mult év folyamán itt-ott kellemetlen tapasztalatokat szereztem. Áll ez főként a kerületi közgyűlést megelőző és másfelől a lel-