Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-02 / 9. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 76 ban az illetékes egyházközség . . . intézkedik. A vdllástanitók ós vallástanárok évi jelentéseiket az illetékes egyházi hatósághoz fölterjeszteni kötelesek." Utóbbi pont kivételével a törvény hitoktatóinkról egyetlen szóval sem emlékezik meg s róluk szabályrendeleteink is hallgatnak. Innét az a határozatlanság, melyet a hitoktatók dijazása, választása, működési körük meghatározása körül tapasztalunk. Egyik helyütt a lelkész-, másutt a tanitóválasztási szabályrendeletnek a választásra vonatkozó §-ai alapján ejtik meg választásukat, aminek aztán az a következménye, hogy nemcsak ők maguk, de felsőbb hatóságuk sem tudják minden kétséget kizárólag megállapítani, hogy a hitoktatóknak egyházuk személyzetének státusán belül hol a helyük s állásuk mely szabályok szerint Ítélendő meg. Ezt a visszás állapotot egyedül a zsinat szüntetheti meg s azért ugy a hitoktatás ügyének rendezését, mint a hitoktatók szolgálati jogviszonyainak körvonalozását a kiküldött zsinati bizottság szives figyelmébe ajánljuk. Blatniczky Pál. Tisztázzuk a kéröést. Történeti és tényleges viszonyok köteleznek arra, hogy a magyar protestántismus valamennyi egyháza egyetértő testvérszeretettel, őszinte jóakarattal megértse és támogassa egymást. Sorsunk a kiindulás kezdetétől azonos volt, elmulásunk pillanatáig azonos is marad. A mai viszonyok egyformán súlyosak mindnyájunkra nézve. Egyéb erőforrásunk nincsen, mint az evangeliom igazsága és lelkünknek ahoz szitó ragaszkodása. E ragaszkodásnak mindenikünknél azonosnak kell lenni; ez az a közös alap, melyen kölcsönösen megérthetjük egymást. A nagygerezsdi szerencsétlen egyezség tárgyalásával kapcsolatosan a két protestáns egyház viszonyára vonatkozólag olyan szomorú jelenségek kerültek nyilvánosságra, amelyekről eddig csak a közvetlenül érdekeltek tudtak, mert mindenki szégyenelte a nyilvános tárgyalásukat. Pedig az ilyeneket le kell tárgyalni s ha lehetséges, mint a pusztító kórt, mielőbb és gyökeresen ki kell operálni. Az egészséges élet, az egészséges viszonyok megteremtésének szüksége követeli ezt az operációt. S bizony mondom, nem az szereti a beteget, aki takargatja, hanem az, aki felfedi és gyógyítani igyekszik a baját. Magam is hozzászóltam a felvetett kérdéshez, mert a testvéri jó viszony érdekében valónak Ítéltem a keserűségek jelenségeire való rámutatást, hogy mielőbb siettessük a kölosönös megértés bekövetkezését. Mindenki tudja hogy engem a református atyafiakhoz nemcsak vérségi, családi, baráti," hanem évtizedekre terjedőleg sok egyéb külső és belső kapcsolat is füz. A velük való jóviszonyt mindenkor igaz szeretettel igyekeztem megtartani, ápolni és erősíteni. Nagy barátja voltam mindig a közös együttmunkálkodásnak. Szerettem volna, ha Debreczenben is közös theol. fakultásban egyesíthettük volna erőinket s nevelhettük volna leendő papjainkat. Sok áldás származott volna ebből mindkettőnkre. Legfőbb áldás lett volna pedig a kölcsönös megismerés és kölosönös megbecsülés lehetősége. Meg vagyok róla győződve, hogy csak e kölcsönös megismerésnek és megbecsülésnek a hiánya okozza azt a sok keserű összeütközést, azt a bizalmatlan tartózkodást, azt az elhidegitő lenézést s azokat a bántó támadásokat, amelyek ma a testvéregyházak viszonyát oly szomorúan jellemzik. Tény, hogy a nagygerezsdi egyezség mai alkalmazásában csak folytonos viszálykodást okoz. Pl. csak legutóbb történt, hogy itt a főváros közelében, Vecsésen is, Szentendrén is egészen jogtalanul, a hivek megkérdezése nélkül adóztatták meg és végre is hajtották az evangélikusokat a református egyház részére. Nézetem szerint a nagygerezsdi egyességet vagy merőben meg kell szüntetni, vagy oly módon kell átalakítani, hogy a két testvéregyház mindenike csak akkor legyen feljogosítva a másik egyházhoz tartozók gondozására ós magadóztatására, ha abba ugy a hivek, mint az illetékes egyházi hatóság is beleegyezik. Hasonlókép kölcsönösen és egyezőleg kellene megállapítani azt is, hogy iskoláinkban a tanulók egészen azonos elbánás alá essenek, vagy ha nem, meddig terjed az idegenül tekintés határa. Mert nagyon fájdalmas azt elnézni,^ hogy a jobb és nemesebb lelkek által szívesen és készségesen ápolt testvériség szégyenére pl. a tulajdon testvérem kénytelen a gyermekét róm. kath. iskolába adni, mert ott nem csúfolják a hite miatt s nem kérnek kétszeres tandijat azért mert — idegen. Meg kell állapítani a tanárok alkalmazásának feltételeit is oly módon, hogy senki ne legyen kénytelen hite vagy kenyere között választani. Meg kell szüntetni a nyugdíjtörvény ama testvérieden rendelkezését is, hogy ha a papné evangelikus hitéhez ragaszkodik, elveszti nyugdiját. Hiszen csak különös, hogy mig egyrészről a lelkészekre kölcsönösen rábízzuk a testvérek gondozását, addig másrészről azt a testvért, ha családtaggá vagy munkatárssá válik, lelki kényszerűség megvívására kárhoztatjuk, vagy testvérietlenül kitesszük a nélkülözésnek. Tudom s jól is esik hinnem, hogy a visszaélések, a testvérietlenség jelenségei, ha ujabban folyton szaporodnak is, még mindég szórványosak. Azt is tudom, hogy a református testvérek java és többsége nem is tud az ilyen helytelenségekről s ha tud, nem helyesli azokat. De a hibákra rá kell mutatnunk a javulás érdekében. Rá kell mutatnunk, akármelyik táborban követik is el. Mert itt csak egy cél lebeghet szemünk előtt, az a mindennél magasabb cél: képviselni s terjeszteni a társrdalomban a Krisztus évangeliumát. De nem ugy, hogy egymást tiporjuk, hanem, hogy egymást felemeljük. Nem ugy, hogy eltűrjük, hanem, hogy eltörüljük a visszaéléseket. A reformáció négyszázados fordulóját nem ünnepelhetjük méltóbban ós helyesebben mint ha igaz testvérek módjára, kezet fogva, egymást támogatva, történetileg kifejlett egyéniségünket megtartva és nemesítve állunk a világ elé a közös evangeliom igaz híveiként. Nem intézmények, hanem szivek uniójára van nekünk szükségünk! Raffay Sándor.